#emlekek

Merengő

Nézd! Nézz föl az égre!

Ott ragyog már, látod?

Mutatóujját az égre emeli, a másik kezét a vállamra teszi.

– Ő ott a legfényesebb!

Mikor eljön az este, először ő tűnik fel, mutatván, hogy ideje hazatérni.

Némán nézem a ráncos arcot, amely az ég felé fordul, de nem értem.

– Drága kincsem, az a csillag a vacsora csillag – mondta szelíden.

Ragyogó arccal felém fordult, és halkan odasúgta:

– Amikor már nem leszek… nézz fel az égre!

Ott leszek, az első és a legfényesebb, mindig ott leszek neked.

Emlékezz rám és ne sírj most ezért,

Hisz elválhatnak útjaink, de lelkem el nem hagy,

Egy titkos dallam rád kacsint majd minden áldott nap

Emlékezz rám, ha én távol leszek már,

Emlékezz rám, ha halkan sír egy vén gitár.

Érzem egyszer visszatérek, el nem hagylak már

és addig nem is kérek mást, emlékezz rám. “