ha már ilyen felemelő apropója van, a SUGO tamburazenekar fellépése a Parlament alakuló ülésén: fantasztikusak voltak, nagyon ügyesen zenéltek és zengték be énekhangjukkal a termet, szívből gratulálok nekik (és a kivonuló képviselők meg inkább állnak bele, mint gyáván magyarázkodjanak, még az is tisztességesebb lenne, még ha elfogadhatatlan is). Azt is elnézem, hogy a tambura alapvetően nem magyar népi hangszer, hanem szláv, leginkább horvát/szerb/bunyevác, bárhol is húzódnak ezeknek a nemzetiségeknek a határai.
Anyai ágon bunyevácok vannak, így nekem gyerekkorom óta a nagy családi eseményeken (lakodalom, kerek születésnap stb.) tutira megjelenik egy négyfős tamburazenekar és végigjátssza azt a 10-15-20 dalt, amit végigtáncolunk kortól függetlenül (személyes kedvencem a Bácska tamburazenekar, akik papíron horvátok, na de na, garaiak és bunyevácok igazából).
A bunyevác ugyanis nem számít elismert nemzetiségnek Magyarországon, pedig vannak híres bunyevácok, akik ráadásul ezt vállalják illetve vállalták is: Obádovics Gyula, Latinovits Zoltán, Dunai I-II. focisták (Dujmov volt a magyarosítás előtt a nevük, nagymamámmal srégen szemben laktak), Ceglédi Zoltán, az összes Kubatov és Kricskovics Antal (akiről még a 444 is írt nekrológot ám, nagymamám gyerekkori legjobb barátja amúgy, mármint nem az újságíró, hanem a koreográfus).
