100/

Karjaid közt ért engem a reggel.

Hamis lélekábránd kutatni a múltat,

A végtelen végül meghasonulhat.

Egyszer elhagylak én is, polcomra felteszlek,

Mint gyerekkori játékomat,

- többé nem szeretlek.

A “happy end” utáni fejezet.

A képkockák elillanak,

S a boldog jegyes pár: Mi,

Készen állnának együtt kinevetni

Az életet.

Egyre halkabban lépegetsz,

A bordáim közt maradt pillangó testeken.

Te nevelted oda őket,

Így jó hiszeműen szereted.

Alig tudod milyen önző, fáradt

S gyermeteg tudok én lenni.

Két ölelő karoddal versenyt kell ölelni,

Hogy elég legyen.

ha találkozunk még, bárhol e világon,

ne kelljen elkapnod rólam tekinteted.”

ezzé lett a múzsám,

csak a csend fon körül,

meg a légy zizegése a lámpa búrán.

elvesztem, talán meg sem leszek soha,

rámborul a Nap, a Hold, a csillagok s a szoba.

rámborul mint a lefőtt kávé azon a reggelen,

mikor a szende üresség megpihent a lelkemen.

azóta le sem szállt.

azóta itt sem hagyott, csak állok a konyhában s már kihűlt kávét iszogatok.

testtelen, arctalan, hangtalan

lett a múzsám,

de valami mégis kitölti a kongó mellkasom

szeretve lenni félek de talán egyszer majd hagyom.

s addig is a légy, a lámpa búra meg a csend

lesz az ihlet,

valaki más helyett.

Tudod, hisz ezért olyan sokat bántottalak.

Mindössze ennyi maradt:

Átáztatott papírok, megfoghatatlan harag.

Hogy közönyös vagyok és félszeg.

Nevetek, ha sírnom kell

Az érzelmeim vétkek.

Magamra hagyott voltam olykor,

Hisz sokan becsaptak.

Felemeltek, végül mégis

A macskakövön hagytak.

Ott maradtam azóta is.

Egyre inkább látom,

Arcom, kezem, lelkem

Az egyetlen hű barátom.

Más íze van a létnek

Mióta benned félek

Máshogy fúj a szél

Mióta minden perc téged remél.

Máshogy alszik az álom

Mióta érintésed várom

Máshogy sötét az éjjel

Mióta kivilágítod földön túli fénnyel.

A csönd máshogy ölel

Mióta a holnap érted jön el

Az idő máshogy múlik

Még egy szerelmes vers. Csak még egy utolsó, Mert többet nem bír el a szívem. Eme érzés is már bennem csak bujdosó.

Egy szerelmes vers még, Amit kaphatsz most tőlem Ha a szív nem volna számodra elég, Akkor tessék, kapsz még egy kis darabot belőlem.

Szerelmes még egy vers Itt, bennem beléd. Fúrta már a szív oldalát, S lám, utat talált feléd.

Még szerelmes egy vers, De már nem sokáig. Ezen dolgozott a szívem Minden egyes dobbanástól, minden egyes dobbanásig.

Még egy vers szerelmes. Csak ez az utolsó, csak ez a lehelletnyi. Aztán elhal a szív egy kínkeserves úton, De harmadnap majd újra tud szeretni.

te vagy ez

Kéred ne gondoljak rád, szóval én többet nem gondolok Tehát nem vagyok, hisz magában az álomban volt a mivoltom Márpedig kérted, nem fogok álmodni, ismét az inszomnia ketrecem lesz És engem e szörnyet a poéta portrém mögül leleplezhetsz Te kurva, akivel álmodom soha most se mással Ezzel az összevissza szófosással Kéretem magam hogy maga a mag vagyok én magamban De a mag az a múzsa rúzsával felfestett ördög itt bennem, a gond a magban Ott van bennem minden egyes gondolatban És baszdmeg ne szeressél, én akkoris akarok álmodni, s amíg vagy te, addig van mit álmodnom Gyere, neked elmondom

mi vagy te

Te vagy az első lélegzetem este és te reggel is vagy az utolsó Te vagy a szövegemben a beveztő, a tartalom, meg a végén az utószó Te vagy a vágy az ágy iránt, mert az agy az nem irányít Te vagy a kongás és a dobogás a szívemben egyben a hiány itt Egyszer rólad, tőlem, neked “szerettem”-et fogok majd mondani, ordítani utoljára Majd kiírják a szívemre, mint egy szar piszuárra: Nem működik. Nem tudom bennem az inszomnia min ügyködik, De tudom ha végez majd kiírja a szívemre, mint szar piszuárra: Nem működik.

te vagy ez vagyok én

Ha beköszönt a tavasz s te ravasz léptekkel közeledsz Majd felém: Mondd miként köszöntselek?

Biztos rohanva mézédes csókkal köszönsz majd elém, De ha mégsem, nem tudom, hogy csak szóljak vagy öleljelek…

Mert egy ideje te sem vagy biztos benne, hogy mi vagy te belém. Gondoltam ilyen indiszkrét kérdéssel, vallomással mégsem terhelhetlek.

Egyet mondhatok, roppant diszkrét. Itt van, itt vagyok én, tessék: Jó, hogy (itt) vagy, pedig te más(hol) is lehetnél.

/Juhász Bence/

I.

Sem a tér, sem az idő nem jött össze nekünk. Azon kívül meg van-e bármi? - kérded. Jogosan. A válaszom csak annyi, hogy valahogy mi mégis összejöttünk.

II.

Nyolcezer-ötszázötvenöt kilométer meg hét óra - mondod. Jogosan. A kérdésem csak annyi, még tudsz-e róla, hogy régen több is volt közöttünk?

III.

A párod vagyok - nem mondod, sőt jogosabb, ha azt mondom, hogy nem is mondasz semmit. A párom vagy, vagy valami hasonló és fiktív - mondom. Jogosan.

IV.

Sajnálom, ezt elbasztam és/vagy elbaszódott - mondom. Jogosan. Aztán a gondolat félúton feléd elakad, én meg tűnödöm, hogy az hol van.

Vagy ezt te is elbasztad? - kérdem - Jogosan?