giapgeneralis

nyolc évvel ezelőtt történt, a memóriámon kívül legfeljebb a facebook “On this Day”-ekre meg a tumblis archívumomra hivatkozom, de az egészen biztos, hogy nyolc évvel ezelőtt még gyerektelenek voltunk. A feleségemet azon a hetedikei estén, mit estén, éjfelen vittem be a kórházba azzal, hogy csókolom, folyik a magzatvíz (ami eléggé sztenderd ügymenet egy nyolcésfélhónapos terhes nő esetében), és aztán némileg elvárt csalódással érkeztem haza két órával később, miután mindent lepakoltunk a kórteremben, hogy nem lesz itt gyors szülés. És tényleg nem lett, mert a “betegfelvétel” után huszonhat órának, huszonhat idegőrlő órának kellett eltelnie ahhoz, hogy végülis gyerekesek legyünk.

Amerikai irodalomból rémlik valami még az egyetemről, hogy az indiánok hite szerint a nő feladata az, hogy a gyermek testét a világra hozza, a lélek “megszülése” az apa dolga. És bár ilyet egészen biztosan nem csináltam, de az biztos, hogy végigkövettem és végigizgultam az egészet. Azt hiszem, igazából aznap nőttem fel, aznap lettem felnőtt, éshát nemiscsak hiszem ezt, hiszen tényleg aznap lettem apa, onnantól tartozom felelősséggel valakiért, onnantól nem vagyok egy éretlen nagygyerek csupán. Az egynapos felnőttéválásom korántsem volt zökkenőmentes - aznap rengeteget tanultam és tapasztaltam.

Az első, amit fel kellett dolgoznom, az a saját tehetetlenségem volt. Hogy tulajdonképpen semmit sem tehetek, amivel megkönnyíthetem a feleségem helyzetét. Semmit. Semmi hatékonyat, úgy értem. A feleségem természetes szülést akart, érzéstelenítés, császármetszés nélkül. Nyilván körberohangáltam, dehát hiába mentünk közösen terhesoktatásra, és kaptam TUTI tippeket, semmi sem működött úgy, ahogy kellett volna, hiszen még sosem voltam szülő nő vagy szülő nő mellett. (Szintén meg kell említeni, hogy rettegek a vértől, a belsőségektől, attól, ha a rendszerint a testen belül lévő dolgok valamiért a testen kívülre kerülnek, valamint utálom a fecskendőt, a szúrást és a kórházat, éppen ezért hónapokon keresztül fejben treníroztam magam arra, hogy azon az estén helyt álljak, és ne én legyek az az egyszeri apuka, akivel többet kell a nővérkéknek foglalkozni, mint a vajúdó anyukával – ezt megugrottam szerencsére.) Szóval el kellett fogadnom azt, hogy a vajúdás egy olyan szenvedés, amit majd az idő megold. (És tényleg amúgy.)

A második, amit csak később tudtam megfogalmazni, bár aznap éltem át, az az, hogy az ember szükségszerűen fájdalomból jön a világra. A természetes szülés mindenkinek fáj. Fáj az anyának, és a gyermeknek is, és mégis: nincs más út, nincs más mód, egészen mostanáig át kellett menni ezen ahhoz, hogy az “odabentből” “idekint” legyen. És ha belegondoltok, gecire nagy para lehet megszületni. Tökre el tudom képzelni, hogy egy magzat ugyanúgy fél a születéstől, már ha egyáltalán tudatában van (és valamennyire legalább az utolsó percekben, de inkább órákban tudatában kell lennie), mint mi a haláltól. (A feleségem, emlékszem, azt mondta, hogy érzi a fájások között, hogy a gyerek remeg és csuklik – hát így.)

Miután a lányom megszületett, még két órát lehettem ott velük asszem. Egy nyiszorgó kis újszülött volt a karomban, hol lila, hol kék, hol rózsaszín, fogalom nélkül mozgó végtagokkal, hashoz húzott lábakkal, egy rózsaszín takaróba bugyolálva. Akkor lettem apa.

Aztán amikor hazajöttek, és minden ment, mint a karikacsapás, akkor azt hittem egy ideig, hogy az életem ugyanúgy vagy majdnem ugyanúgy fog továbbmenni, mint korábban, már ami a kocsmázások rendszerességét illeti. Pár héttel később azonban valahogy leesett, hogy nem. A feleségem nem engedte, hogy olyan apává nőjem ki magam, aki csak névleg apa, és addig élvezi, hogy gyerekei vannak, ameddig azok csendben kussolódva eljátszadoznak a karosszék körül egymással, de mihelyt ő nem tud nyugodtan újságot olvasni, akkor rögtön meg akar őrülni késedelem nélkül, hogy “kinek kellett ez, malvin”.

Szóval elkezdtünk hát közösen fürdetni, meg közösen fektetni, aztán, amikor a feleségem már teljesen kimúlt a kialvatlanságtól, akkor én voltam szolgálatban hajnali éjfél-egyig, hogy legalább öt órát hadd aludjon egy kevés megszakítással a feleségem, és azt hiszem, ekkortól lettem nemcsak névleg apa.

Sok dologra emlékszem szívesen vissza ebből az időszakból, és ezek egyike az ősbizalom, amivel a gyerekek viseltetnek a szüleik iránt. Ittvolt ez a csöpp gyerek, meg itt voltam én, ez a hatalmas rozsomáktestű szőrös szörnyeteg, és a kölök olyan természetesen fogott rá a hüvelykujjamra, és aludt el bármikor az ölemben, mintha mindigis ezt csinálta volna, és máig nem értem, hogy honnan szedte, hogy nem falom fel, hagyom ott a francba éhendögleni meg minden. De tény, hogy ezt a nagyon mélyről jövő bizalmat az első perctől éreztem. (Elfért az ölemben, baszki, elfért.)

És itt van ez az Óriás-dal, amit abban az időben rengetegszer hallgattam először csak én,

aztán ahogy belémmart, hogy nekem kiről/miről szól ez a szöveg, hogy

Üdv itt újra a szárazon, Víz és lég után A parton

A szembe fény, a szájba ív, A hajba simítás Került

Most ne babrálj, csak elejted, Csak kifordul és Nevetheted

De nagyon jó most tartani, Vidám a súlya, És hallani ahogyan éled

Valami jó

akkor onnantól már a lányom is, merthát ez a dal nekem örökre azokat az időket fogja visszahozni, amit itt fentebb leírtam, hogy olyan jó volt tartani, és hallani, ahogyan éled benne valami jó.

És most ittvan ez a lány, nyolc éves, majdnem azt mondjuk már rá, hogy kiskamasz, vannak elképzelései, ízlése, preferenciái, apró kis megrögzött hülyeségei, amitől falnak megyünk testületileg és családilag, kibaszott jól rajzol, és MINDEN érdekli, és egyetlenegy dolog nem változott csak, az ősbizalom.

Még mindig gondolkodás nélkül bele tud ülni az ölembe, és úgy ölel át, mintha mindigis ezt csinálta volna, éshát ez igaz is, mindigis ezt csinálta, és megfogja a az ujjam, és nem engedi el, csak már nem fér el az ölemben, pedig nem olyan régen, nyolc éve még elfért, még elfért baszki az ölemben, hát ott a kép, ha nem emlékeznék rá, de amúgy persze, hogy emlékszem.

Itt van ez a nyílt tekintetű, naív csaj, aki mindenkinek elhisz bármit, és aki a légynek sem tudna ártani, és akkora szíve van, mint Afrika, és süt belőle a jóindulat, és akkora kibaszott rendetlenség van az asztalán, MINT AZ ENYÉMEN hogy elviselhetetlen, de úgy megy lefelé golyóban a Donovaly hosszúkék pályán, mint akinek kötelező.

Megy itt a tubleren, hogy 'geci Orban, meglatod, hogy mi var rad, meg a korrupt haverjaidra'. Szerintem jo ha tisztaba tesszuk ezt. Nem Kaminski es a helyettese lopott. Oket azert iteltek el, mert visszaeltek a hatalmukkal, amikor lebuktattak a PiS koalicios partjanak az elnoket, aki eppen agrarminiszter volt. Erdemes rakeresni Andrzej Lepper nevere, meg pl arra, hogy mekkora baloldali/kapitalizmus elleni valaki, hogyan zaklatott tobb not, a cimborajat mikent iteltek el nemi eroszakert es hogyan akasztotta fel magat.

Vicces, hogy mennyire hasonlit Orban/Torgyan sztorira az egesz, nadehat az igaszsag minden reszletenek kibontasa se a Fidesz, se a 'fuggetlen media' narrativajaba nem fer bele.

Arrol nem is beszelve, hogy kulonosen Gay a demokrata kerdesekre is csak hasonlo minosegu valszokat tudott adni.

Szerintem ezek az egyetemek a csapdat maguknak allitottak. Az elmult evekben kitalatak, hogy ok azok akik megmondhatjak, hogy mirol szabad es mirol nem szabad beszelni. Hogy a safe spacebe belefer-e a misgendering vagy sem, vagy az mar mikroagresszio. Ez az o dolguk es nem a szelesebb nyilvanossage.

Es most egy sokkal kemenyebb, sokkal nehezebb tema meguti oket, es valojaban ez az amit nem tudnak kezelni, hogy ha eddig hangosan kialltak a szolasszabadsag bizonyos merteku korlatozasa mellett, hogy biztosagos kozeget tudjanak teremteni elnyomott es terhelt kissebsegeknek, akkor most mikent is kezeljek a nyilvanvaloan antiszemita megnyilvnaulasokat. Es amit csinalnak a legszebb whataboutism, hogy pl ket percre se tudjak megallni, hogy ne mondjak azt amikor elismerik, hogy letezik antiszemitizmus, akkor hozzategyek, hogy debizony antiiszlam is letzik, sot az meg ijesztobb mertekben nott. Es itt se az a gond, hogy errol nem kene beszelni, mert kell. De en dobbenettel hallgattam azt, hogy Gay a nyitomonologjaban mondt 3 elitelo mondatod az antiszemitizmusrol, es utana rogton hozzateszi, hogy de az antiiszlam is. Nem tudott volna 15 percet varni es kifejteni azt. a reszet is a problemanak? Plane ha a meghallgatas temaja az antiszemitizmus? Dobbenet...

Az egyik kedvenc vietnámi kultúrális érdekesség sztorim az az, hogy a vietnámiban nincs külön szó a kékre és zöldre (xanh). És tök vicces, hogyha angolul beszélnek, akkor is gyakran keverik őket.

Ha nagyon meg akarják különböztetni a színeket, akkor azt mondják, hogy ég/mennyország színű (kék), vagy tenger vagy levél színű (zöld).

kiveséztük a témát;

hogy fogják őket hívni (javasoltam a Frédi és Bénit, két lány malac),

milyenek eddig (néha összekapnak, még szokják egymást),

mennyivel nehezebb Pesten tengerimalacot szerezni, mint Miskolcon (sokkal, de legalább itt biztos nem kapsz patkányt tengerimalac címszóval),

röfögnek-e (nem, de vinnyognak - csalódás nekem)

majd teljesen mellékesen közölte, hogy egyébként a malacok mellett a csávója is odaköltözött hozzá az albiba

mire én: ÉS EZT CSAK ÍGY MONDOD?!

mire ő:

Tudom, hogy itt mindenki 4:40-en belül futja a kilométereket a maratonon, de én nem sport miatt futok, hanem egészség miatt, és 51 leszek mindjárt.

Régen nagyon sokat futottam, aztán hosszú kihagyás következett, és két éve kezdtem el újra futni. Na, akkor 7:30 volt az időm, és 3 km után úgy éreztem, hogy halálomon vagyok. Most már minden héten kétszer futok, többnyire 5 km-et, havonta egyszer 10-et (5:30 körüli kilométerekkel).

Ugyanekkora faszság még a DISC:

És a big five is:

Nagyon oregnek es nagyon faradtnak erzem most magam.

Nagyon oregnek es nagyon faradtnak erzem most magam.