~🖤~

Which team?

Nyár. Mindenkinek más ugrik be erről a szóról. A legtöbb tininek elsősorban valószínűleg a buli, iszogatás a haverokkal, feledhetetlen jókedv, fesztiválok és egyebek. Nekem azonban legelőször közel sem ezek a szavak fordulnak meg a fejemben. Annál inkább a szomorkodás, minden esti csillagok bámulása, ami mellekesen gyönyörű szép, csak a legelszomorítóbb, hogy egyedül kell ezt tennem. Minden évben ugyan ez a játék. Nappal kicsattanok az örömtől, estére teljesen más leszek. Megváltozik minden. Mintha nem is én lennék. Pedig de. Ez vagyok én. Az érzéseim minden percben változnak, egy hullámvasút vagyok. Egyszer fent, egyszer lent csak ezt valószínűleg nem sok ember látja, amivel alapvetően nincs is semmi baj.

Azt mondod, hogy te már régen elenegedtél. Hiszem, ha látom. Ha elengedtél volna, nem történne ugyanaz minden talinkon. Csak emlekeztetlek, kettőnk közül nem én voltam az, aki szakított.

Most ébredsz csak rá, hogy milyen szar is az élet akkor, amikor nincs olyan ember melletted, aki feltétel nélkül, mindennél jobban szeret.

Mostanra te tudaton kívül keresel egy olyan személyt, akiben megvannak azok a vonások, amik bennem voltak, mert szereted ezeket a tulajdonságokat. Voltak hibáim, lesznek is, de te ezt szeretted és eldobtad a semmiért, mert magadat előbbre helyezted a ranglétrán, mint kettőnket.

Mindenki mondja, hogy ennyire meg annyira megbízhatsz benne. Hívd ha baj van, keresd akár az éjszaka közepén is.

Kérdezem én. Hol vagytok akkor, amikor éppen csak arra van szükségem, hogy beszélgessek valakivel? Esetleg találkozzunk? Ha én nem keresem, akkor ő nem keres.

Mi ebben a barátság? Hol ebben az együtt működés?