Elmélkedések

Szörnyű, ami történt, bele se tudok gondolni a párizsi merénylet áldozatainak utolsó perceibe, a hozzátartozók gyászának mértékébe, a francia nép sokkjába. DE! Semmi értelmét nem látom ennek a mostani túlérzékenységnek, ami most végigsöpör Magyarországon. Előadások, bálok, koncertek maradnak el az együttérzés jegyében. Minek? Szegény áldozatokat nem hozza vissza, ha most nem megyünk el egy régóta várt bulira, koncertre, nem leszünk kevésbé együttérzőek, ha most arra a pár órára elfelejtjük, vagy legalábbis félrerakjuk a világ borzalmait. A gyász ideje nem akkor van, sem a helyük. Erre külön fórumok vannak. Átestünk a túloldalra. Ezeket a fb képeket sem értem. A madridi terrortámadásnál miért nem voltatok spanyolok, a londoni robbantásoknál hol voltak a brit zászlók a profilképeteken? A bostoni robbantásoknál az USA zászlót sem láttam, a kanadai lövöldözés után sem láttam a kanadai zászlót egyikőtöknél sem, az orosz gép robbanásakor sem láttam orosz zászlókat, a lelőtt maláj gép után sem láttam a profilotokon változást, sem az egyiptomi vérengzés után... Amikor az ISIS teljes városokat pusztított el, általános iskolákat lőttek szét, hol voltak az adott országok, nemzetiségek zászlai? Nem azt mondom ezzel, hogy a párizsi áldozatok nem érdemlik meg, és nem bagatelizálom el ezt a rettenetes bűntettet, de akkor is túlzásnak érzem. Vagy minden ilyen cselekedet elítélünk ilyen hevességgel, vagy egyet sem!

Ezt tanítja a hittankönyv a gyerekeknek az új tanterv szerint. Hol élünk basszus?! Undorító, ami ezzel az országgal történik.

Na, ez a története annak, hogy én hogyan szembesültem először azzal, hogy mennyire értelmetlen is a terrorizmus, és milyen szörnyű dologra képesek az emberek, és tudtam, hogy ha több ezer ember a világ szeme láttára hal meg egy ilyen fejlett országban, akkor a világ sosem lesz már többé ugyanaz.

  Miért lányokat? Részemről azért, mert a saját nemem motivációit nagyjából értem és át tudom érezni. A lányok sokszor teljesen máshogy reagálnak, vagy meglepően pont ugyanúgy. Ez egy véget nem érő felfedezés, tanulmányozás a másik nem iránt. Másik részről-ez nagyon perverznek fog hangzani-imádom a női testet. Amikor felöltöznek a hétköznapi ruháikba, vagy az otthoni ruháikba, egyszerűen azokban is szexisek és aranyosak. A kis színes zoknijaik, a kedvenc pólójuk, a kinyúlt melegítőjük, a kócos hajuk, a kiválasztott fehérneműik egyszerűen megigéz engem. Ismét: miért? Mert közel hozza őket, hogy ők is emberi lények, nem túlmisztifikált teremtmények. Ezt hívják asszem hasra esés-effektusnak. Meglátjuk a másik ember valódi énjét tetőtől talpig a hibáival és előnyeivel együtt, ezáltal közelebb hoz minket, mert tudatosul bennünk, hogy ők is egyszerű emberek, mégis csodálatosak. Mégis ebben az egyszerű mivoltukban csodálatosak. Na ezért érdekelnek ők: a hétköznapi nők. 

"Jol is teszi a kórmány, hógy nem kőlt, töbet, az óktatásra! Naggyon hejes meg látás, hógy ne pazaróljúk a pénzt, mert unatkoznák az iskolába."

Egyetemmel szemben nem lehetek engedetlen, mert lecsesznek, de nem engedhetem meg emellett egy sermenetes hetet sem. Nem szeretem eme kellemetlen embereket, melyek nem engednek teret nekem, de ez egyetem, nem gyerek percek. 

De sajnos, mint mindenhol ebben a kibaszott világban, semmi sem változik. Itthon marjuk egymást, EU-ban marjuk egymást, Keleten, Nyugaton, Afrikában, mindenhol ebben a rothadó világban az emberek értelmetlenül ölik egymást az őrült vezetőik utasítására ÉS NEM FOG VÁLTOZNI SEMMI. Csak tétlenül és keserű dühvel nézzük, hogy rohan a világ a szakadékba.  Tisztelet azoknak, akik megőrzik az emberségüket és erkölcseiket, ami manapság egyre nehezebb.

Hagyj békén, kérlek, most már elég! Ez itt bennem pusztító tűzként ég! Erős vagyok, de miattad mindig megingok, Hagyj békén, kérlek, hadd legyek végre boldog!

Tesco parkolóban egy hajléktalant közrefogott 2 biztonsági őr és nagyban vitatkoztak. Az egyik áttért az észérvekhez: "Mi is korán keltünk, fáradtak vagyunk, nekem mindjárt lejár a műszakom és hazamegyek, mert nekem van hova!" - ezúton is gratulálok neki...

kurva koránkelés, kurva álmosság, kurva hideg, kurva eső, kurva elázás, kurva busz, kurva értelmetlen óra, kurva hülye emberek, kurva beázott cipő, kurva ingázás, kurva szürke idő, kurva időjárás, kurva szar kedv, kurva életképtelen emberek, kurva politika, kurva nap, kurva élet, kurva kurva

Érdekes, ezekben a percekben szállt fel a fehér füst, azaz megválasztották az új pápát. Láttam a tumblrön, mint friss hírt, mondom jól van, kit érdekel. Ekkor hirtelen hallani kezdtem, hogy több templom harangozni kezdett. 19:21-től 19:30-ig folyamatosan harangoztak. Nem hittem el először. Aztán levettem a hangot a tv-ről és tényleg harangoztak. Ez elég ijesztő, hogy a világ összes katolikus temploma nekikezdett harangozni :D Most lehet nagyon is látni, hogy mekkora erő és hatalom még ma is az egyház és ez egyszerre rémisztő és csodálatra méltó, hogy az emberi hitvilág egy ennyire világi és mindent befolyásoló szervezetet éltet még mindig. Ezekben a percekben nézem a M1-et és látom a több ezer ember gyűlt össze órákig álldogálni, hogy bámuljanak és várjanak. Döbbenet. Most erősítették meg számomra azt, hogy a papi cölibátus az nem teológiai kérdés, hanem inkább egyházfegyelmi kérdés és vannak nős katolikus papok, püspökök is. Nem szeretem az egyházat, viszont annyira hihetetlen rendszer a számomra, hogy muszáj foglalkoznom vele. Nem tudok nem odafigyelni, révén, hogy kíváncsi természet vagyok és szeretek képben lenni :D "Ismerd meg ellenfeled"- jut ilyenkor eszembe, mert én se szeretem azt, ha valaki indok nélkül nem szeret valamit. Én direkt sokszor utána néztem ezeknek a dolgoknak, hogy ne legyek tudatlan a témában.  Még most sem értem, h miért bámulom a közvetítést. Mi a fasz van velem? :D

http://www.youtube.com/watch?v=E9cO2MLaaXY De szeretnék céltalanul bóklászni egy nyári hajnalban a városok utcáin, amikor  a napok első sugarain érzed, hogy ma is nagyon meleg lesz, de még kellemesen hűvös van. Még érzed magadban az alkohol hatását, de inkább már kellemes fáradtság, amikor spontán és vidáman mosolyogsz, zenét hallgatsz a mobilról, és a barátaid társaságában még kitaláltok valami hülyeséget, pl leülni vízipipázni még egyet reggel, vagy pipázgatni/szivarozni a város egy forgalmas pontján leülve, miközben a munkába igyekvő dolgozók megbámulnak. Ezek az igazi életérzések, ezeket akarom újra átélni végre...

Ahogy itt ülök az erkélyen pipával a számban, a fb-ot  bambulva, Nirvanát hallgatva, egyszer csak belém hasított egy gondolat az egyik lány kiírását követően. Budapesti "életem" során a barátok és a szerelmem hiányán kívül egy valami tett még magányosabbá és depresszióssá. Tele van mű emberekkel. Felszínesek. A társadalom tökéletes nyomást gyakorol rájuk olyannyira, hogy azonosulnak és átveszik az értékrendjeiket. Például ez a lány, aki eleve vékonyka és formás, elkezdett Rubint Réka módszerével élni. Alig eszik és folyamatosan tornázik és fut, meg minden. Ezzel nem is lenne gond, de ő megszállottan csinálja ezt, h fogyjon és jó alakja legyen és még jobb alakja legyen stb. Ez nem egészséges. Más: nem hiába volt az ottani baráti társaságom java vidéki. A vidéki társaimmal nagyon jól kijöttem, számukra még léteztek az emberi értékek, tudták mi az, hogy megdolgozni valamiért, lehetett velük mélyen elbeszélgetni. Ezzel szemben a pestiekkel nem lehetett. Amint megnyíltál 1-2 embernek, rögtön viccel, poénnal hárítottak, nem érdekelte őket a dolog, vagy megijedtek, ha komolyabb volt a téma. Kb a semmiről lehet velük beszélni, felszínes témákkal lehet őket nevetésre bírni, és ha a béna poénjaikon, amin a többi pesti szakad, én nem, akkor én vagyok a "hideg német"(igen, így neveztek el), akinek nincs humorérzéke és be vagy gubózva. Kérdem én, miért én vagyok begubózva, amikor 1-1 témáról komoly és határozott véleményem van? Miért Én vagyok a "hideg német", amikor a társaságban a régi tagok is erőltetett párbeszédeken bizonygatják egymásnak azt, hogy milyen jó ez a társaság?  Szeretem Budapestet, magát a várost, a lüktetést, de igazán megnyíló embereket alig találni. Felszínes az egész. 1-2 embernél sikerült áttörést elérnem, és ők nagyon hálásak is voltak ezért és őszinte csodálattal voltak hálásak azért, mert én komolyan meghallgattam őket és igenis figyeltem, sőt rákérdeztem egy régebbi beszélgetés témáira és meglepődtek, hogy emlékszek rá. Fura volt nekik, hogy valaki önzetlenül meghallgatja őket és éheznek erre. Sajnos csak sajnálni tudom őket, bármennyire is jól esne őket utálni, amiért folyton éreztetik velem, hogy az ő felszínes világukban én kívülálló vagyok.  Lehet, hogy most ez az erkélyen, csendben pipázás kihoz belőlem valami túlzott filozofikus-pszichológus vénát, de hiszem, hogy van abban igazság, amit most leírok. "Mi a faszt csináltok, ti szerencsétlen barmok?!" -ez tökéletes végszó a mellettem lévő focipályáról, mint gondosan megfogalmazott edzői instrukció.

Ültem mellette, és néztem, ahogy aranyosan eszegeti a sajtos tésztáját. Ott nézte az olvadt sajtot rajta és örült neki és iszonyatosan boldogan mutatta, hogy miként nyúlik rajta a sajt és milyen gusztusos. Egyszerűen olyan pillanat volt számomra, hogy rádöbbentett, hogy át kell értékelnem bizonyos nézeteimet. Amikor az utcán sétálunk és őszinte örömmel kitör belőle egy kutya láttán, hogy "ÓÓ, nézd, milyen aranyos kiskutya!", csak úgy mosolygok és egyszerűen megfogalmazhatatlan szeretet önt el iránta.  Ezt régebben "egyszerűnek" hívtam volna, vagy "rangomon alulinak". Rá kellett jönnöm, hogy az élet ilyen apró örömeit ennyire átélni igazából érték. Rég nem éltem át ilyen intenzitással ezeket. Ez főleg az engem ért csalódások és folyamatos negatív hatások miatt alakulhatott ki. Szinte érzéketlen lettem. Ő egyszerűen olyan mély szeretettel és örömmel rendelkezik, ami sokszor rám is átragad és ez hihetetlenül jó érzés. Most is emlékszek, hogy annyira örült mikuláskor a csizmájában elrejtett csokimnak, hogy örömében kicsordult a könnye. A komor hétfői délelőttön komolyan elöntött valamilyen leírhatatlanul mély érzelem, amikor annyira tiszta és ártatlan örömmel ette azt az egyszerű sajtos tésztát.  Ő szerintem sose látja majd, de az számomra a boldogság sajtos tésztája volt, amely akkor és ott döbbentett rá, hogy milyen is voltam régen, és milyen nagy kincs is Ő számomra és nem veszíthetem el. Még most is folyamatosan mosolygok és egy vegyes érzésű sírás gombóca szorítja a torkomat, amikor rágondolok. Talán boldogság és meghatódás egyszerre?

jobbikosokkal vitatkozni olyan, mintha egy folyton haragos majmot kéne meggyőzni arról, h a fekete banán már nem alkalmas fogyasztásra