Gondolatok

Pont olyan szép voltál mint az utolsó csókkor.

Nem voltunk ott csak mi ketten, hanyatfekve a puha fűben.

Fogtad a kezem, néztük ahogy a bárányfelhők aranyszínt öltenek, majd átveszik a helyüket a csillagok.

Beszéltünk pont mint máskor. Mindenről és semmiről egyszerre. Múltról, jelenről és jövőről.

Hallottam dobogni a szíved, olyasmi volt aminél szebbet elképzelni nem tudok. Azt hiszem ha nem hallhatnám többé a világom nem forogna tovább.

-Pazarlás.

A hirtelen hang hallatán a fiú összerezzen.

-Nem érdekel. Már nem.

És bár jogomban áll megváltoztatni irányát

Inkább szótlanul tűrök, mert megtisztít.

Érzem ahogy messzire viszi az illatod,

Kimossa a fejemből minden szavad.

Megtisztít és átjár, én is széllé válok.

Vihar vagyok, mely rombol és épít.

Hagyom, hogy a szél elvigyen téged,

Majd megnyugszom és megkönnyebbülök.

Egészen eddig észre sem vettem, hogy

Eltörve, megunva,

csorba játékként kidobva.

Szétszedve, darabokban,

Sötét foltként a homokban.

Elhagyva, megfagyva,

Gyufaárusként a pokolban.

Egyszerre, hirtelen,

Egyedül a messzeségben.

Kopottan, megfakulva,