Techno Femininity

Egy techno témájú zárt Facebook csoportban tapasztaltak:

Amint az a fentebbi képeken is látszik, a csoportban posztolt tartalmak jellege eklektikus.

A "Hamupipőkés" poént például elég sok poszton keresztül tovább vitték a tagok.

A kommentek jellege, vagy a véleménykinyilvánító posztok stílusa sokszor erős. Egy-egy műfaj/előadó minősítéséből kiderül, hogy a közösség ismét csak nem az a befogadó, elfogadó közeg, amiről mindenki beszél.

Képek a KINK instagramjáról, amik bemutatják milyen hangulatúak az ő bulijaik. A valóságban a vendégek fele volt így öltözve csak az eseményen.

A KINK-ben kapott karszalag ami megjeleníti a techno közösség tagjainak kapcsolatát egymással

A múltkori tematikus buli után szerettünk volna megnézni egy átlagosabb, dresscode nélküli techno bulit is, így esett a választásunk a Turbina egyik programjára.

A csütörtök esti bulira éjfél körül érkeztünk, a bejáratnál külföldiek mögött álltunk sorban és utánunk is külföldi vendégek várakoztak.

Mivel még sosem voltunk a Turbinában így érkezés után véletlenül belógtunk egy másik bulira, ahol hasonló elektronikus zene szólt. Stílusát tekintve teljesen különbözött a hardstyle-tól, ami a mi bulink tematikája/genre-ja volt. A teremben, ahova először (véletlenül) érkeztünk sokkal több átlagos bulizó outfit volt, amilyeneket akár az Instantban vagy bármilyen más budapesti szórakozóhelyen láthatunk, a tánc sem volt az a megszokott techno-s robotolás. Ezen dolgok megfigyelése után derült ki számunkra, hogy rossz terembe szökhettünk be. Ezután végül megtaláltuk a “mi” bulinkat, ami egy sokkal kisebb teremben volt.

Itt a már ismerősebb techno táncstílussal és zenével vártak minket. Mindenki toporgott, viszont ekkor még csak húszan lehettek a kicsi teremben. Első belépéskor kicsit megtorpantunk, mert szinte csak férfiak voltak a kicsi 25 négyzetméteres helyen, aztán észre lehetett venni több nőt is, de a nemek aránya a férfiak felé húzott.

A kisteremben nem álltunk be a tömegbe hanem a hátulján “táncoltunk”, ekkor odajött hozzánk egy fiú és ezt kérdezte: “Sziasztok, ne haragudjatok, hogy ezzel zavarlak de ekitek nincs esetleg eladó?”. Mivel nem hallottuk jól visszakérdeztünk hogy micsoda, de ekkor már tovább is ment sejtve, hogy nem mi leszünk az emberei.

A félmeztelen férfiak természetesen itt sem maradhattak el, kiültünk megfigyelni a Turbina átlagos közösségét a kisteremhez képest és mire visszaértünk már félmeztelenül táncolt két férfi is. 

A közönség az előző élményünkhöz képest fiatalabb volt, 20-as évek eleje és a legidősebbek 35 körül lehettek, de ebben nyilván a helyszín is szerepet játszik, hiszen a Turbina egyike a mostani  “IT” helyeknek a fiatalok körében. Ugyanakkor az is oka lehet a fiatalabb közönségnek, hogy a jegyár is sokkal alacsonyabb volt mint a KINK-nél, itt 3500 forint volt a jegy és 500 forint a ruhatár, azonban fizetni itt is csak készpénzzel lehetett.

A ruhák sokkal kevésbé voltak kirívóak, a cargo nadrág vagy bő farmer és feszülős póló, valamilyen vastag talpú sneakerrel volt minden lány egyenruhája, ezt az öltözéket pedig bárhol megtalálja az ember ha Budapesten Gen Z fiatalokat lát. Egyetlen nő volt combzokniban és fehérneműben, de nem láttuk sokáig őt sem. Az egyetlen kifejezetten technos kiegészítő a legyező volt, amit több lánynál is láttunk és az online térben is megfigyelhető, mint kötelező kellék.

Amikor visszamentünk a terembe többen lettek, de 35 volt a maximum létszám amit láttunk. Amikor befejeztük a megfigyeléseket akkor kezdtek többen megérkezni az aulába. A techno bulikra úgy tűnik fél kettő után érdemes érkezni.

A droghasználatról a minket illető kérdésen kívül még annyit tudunk mondani, hogy nem rejtették annyira el a termékek átadását egymásnak a buli résztvevői.

Az este folyamán több ember is nekünk jött, vagy nem tudtunk elmenni mellettük többszöri kérés és odébb tolás ellenére sem, ez pedig teljesen szembemegy mind a KINK-es élményekkel, mind az interjúkban elhangzottakkal.

Egy egységes techno buli élményt a két esemény megfigyelése nem tudott adni és idő és tőkehiány miatt a jelenlegi projektünkben nem tudjuk lefedni a teljes budapesti techno szcénát. Azt azonban feltárta előttünk ez a két látogatás, hogy ahány bulisorozat, ahány tematika és ahány zenei stílus olyan sokféle közönséggel fogunk találkozni valószínűleg a technon belül és az egységes szcéna megállapítása egy nagyobb léptékű kutatást igényelne, amiben akár a technon belüli zenei irányzatok elkülönítését is vizsgálni kéne.

/A/

A Turbina, az Arzenállal szemben, egy sokkal inkább alter, művész jellegű hely indusztrialista beütéssel. Ismét tehát fontos hangsúlyozni azt, amit már a kutatás kezdetekor is felvetettünk, hogy zenei stílustól, tematikától és helyszíntől függően teljesen más élménnyel szembesülhet egy-egy résztvevő. Az online terepünkön is szinte folyamatosan találkoztunk olyan posztokkal, ahol egy-egy techno műfajon belüli irányzatot, azt képviselő helyet minősítettek (negatívan) a csoport tagjai. Ebből is az a konklúzió szűrhető le, amit a kutatáshoz felhasznált szerzők is állítanak, hogy ma már nincs egységes, egyértelműen elhatárolható, besorolható szubkultúra, így tehát a techno színteret sem lehet eképp értelmezni. A techno szcéna tehát, bár elsőre kicsit naívan azt hittük, nem egy egységes mozgalom. Vannak elemei, amik fellelhetőek általánosan (ilyen például a nőknél a legyező), de ez is olyan kicsi arányban van jelen, hogy nem állíthatjuk, hogy kötelező kellék lenne.

Sokkal inkább értelmezhetőek akár generációs jelenségként bizonyos dolgok, mint általánosan a techno-ra levetíthető tulajdonságokként. A lányok ruhái például inkább tükrözték a korosztályra jellemző trendeket, mintsem egy az emberek fejében létező technora jellemző öltözködést. 

(Sajnos a D9-be nem sikerült eljutnunk, pedig az online terepünkönk rengetegen beszéltek róla, illetve ismerősöktől is azt hallottuk, hogy ott a női öltözködés valóban azt a “techno-s” irányt képviseli. (Van-e egyáltalán ilyen, merül fel bennem a kérdés az eddigi tapasztalásaink után?))

Észrevételek/benyomások a Turbinás bulival kapcsolatban:

Tetszett, hogy a ruhatárban nem bilétát adtak, hanem a karszalagunkra felírták a sorszámot.

A buliban a zenék közül bár az első track még akár tetszhetett is volna, elég hamar élvezhetetlen irányt vett. Mindketten nyitottan és kíváncsian próbáltunk ehhez a zenei irányzathoz/műfajhoz hozzáállni, de azt gondolom magabiztosan kijelenthetem, egyikünk sem szerette meg a techno-t a kutatás végére (bár kettő buli alapján természetesen előítéletesen hangzik ez).

A másik probléma, hogy a terem egészen kicsi mérete ellenére a hangszórók olyan hangerővel dübörögtek, ami már ténylegesen élvezhetetlenné tette az élményt. Minden szórakozóhelyen hangos a zene, de itt még annál is inkább az volt. Végig azon gondolkoztam, hogy aki hetente vagy csak néhányszor ilyen buliba jár, az 100%, hogy halláskárosodást szenved. Már akár egy ilyen este is számomra kibírhatatlan lenne. Ki is kellett jönnünk elég hamar, pont ezen okból kifolyólag.

A női öltözetek tényleg inkább a Gen Z-re jellemző jelenlegi stílust reprezentálták, a fentebb említett egy lány kivételével (aki combfixben és bugyiban…stb. volt), mindenki bő nadrág, póló kombinációt viselt. És még csak nem is fekete szettekben voltak, amin meglepődtem, mert ha már nem is kifejezetten merész vagy túlszexualizált ruhát viseltek, de a csupa feketét elvártam volna az előzetes benyomások, feltevéseink alapján.

Az emberek (vagyis kizárólag a férfiak) térben való mozgása és figyelmetlensége kifejezetten zavart. Tehát fellöktek, nem álltak arrébb. Ilyennel sima buliban is találkozik az ember, de mivel kisebb, családiasabb légkörűnek tűnt a Turbina és a techno bulik "befogadóak és biztonságosak" mentalitással érkeztünk, ezért feltűnőbbek és kirívóbbak voltak ezek az esetek.

A "nyílt" szer-átadás szintén meglepett, nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen észrevehető lesz.

Összeségében érdekes élmény volt, de az előfeltevéseink megdőltek.

A kutatásunk a következő költségekkel járt:

(Az oda-vissza jutáshoz szükséges benzinköltséget a lista nem tartalmazza. Összesen kb. 100 km-t tettünk meg a bulik érdekben, ha háztól-házig nézzük.)

KINK buli belépő díj: 7.000 forint x2

Mosdó használati díj Arzenál: 400 forint

(Ruhatárt nem vettünk igénybe, de 5000 ft lett volna a szekrény bérlése és csak készpénzt fogadtak el.)

Turbina buli belépő: 3.500 forint x2

Turbina ruhatár: 500 forint x2

(Kávé az ébren maradás érdekében:) 4000 forint)

Összesen tehát: 22. 800 ft (fejenként 11.400 ft)

Értelmezhető-e a techno szubkultúraként, illetve van-e egyáltalán még létjogosultsága a „szubkultúra” besorolásnak 2024-ben?

Természetesen, a techno a korábban tárgyalt Thornton, Muggleton és Bennett szövegekben felvázolt nézőpontok alapján értelmezhető szubkultúraként, különösen Sarah Thornton klubkultúrával kapcsolatos munkájának tükrében.

Vizsgáljuk meg, hogy az egyes szerzők által bevezetett szubkultúrák definiáláshoz szükséges fogalmak hogyan vetíthetők rá a techno színtérre. (A továbbiakban a „Techno” nagybetűvel jelölése az egész Techno szcéna megjelölését szolgálja.)

Kulturális tőke és a Techno: Thornton hangsúlyozza a kulturális tőke szerepét a szubkultúrák kialakulásában. A techno, mint az elektronikus tánczene műfaja, saját egyedi kulturális tőkével rendelkezik, amely beépül mind a zenébe, mind az esztétikába és a tagok általi rutinokba/szokásokba. A techno szubkultúra résztvevői gyakran mély tiszteletet éreznek a műfaj egyedi hangzása, történelme és a hozzá kapcsolódó vizualitás, egyedi divat felé. Ez a kulturális tőke segít megkülönböztetni a techno rajongókat a mainstream kultúrától és hozzájárul az összetartó szubkulturális identitás kialakításához. Tehát a fő összekötő elem a zene iránti szeretet. Bár az EDM-en belüli genre-k behatárolásának kérdése tud konfliktusokat szülni a színtér résztvevői között.

Ellenállás és párbeszéd: Thornton azt állítja, hogy a szubkultúrák nem csupán szembe mennek a mainstream kultúrával, hanem aktívan alakítják azt. A techno szubkultúra, amely főáramú zenei kultúraként reagál, nem csupán ellenállással határozható meg. Ehelyett a techno rajongók szélesebb kulturális tájban tárgyalják ki helyüket, összekeverve a főáramú kultúra elemét saját szubkulturális gyakorlataikkal. Ez a tárgyalás megmutatkozik a techno zene beillesztésében a főáramú média, divat és szórakoztatóiparba, miközben megőrzi egyedi szubkulturális identitását.

Digitális technológia és neotörzsek: Andy Bennett neotörzsek koncepciója, amely hangsúlyozza a kortárs szubkultúrák decentralizált és hálózatos jellegét, különösen releváns a technoval kapcsolatban. A digitális korban a techno rajongók átmeneti közösségeket alkotnak online platformokon, közösségi média felületeken és digitális streaming szolgáltatásokon keresztül. Ezek a digitális terek lehetővé teszik a zene, az ötletek és a tapasztalatok cseréjét, lehetővé teszik a techno rajongók számára, hogy kapcsolatba lépjenek az azonos gondolkodású egyénekkel földrajzi határoktól függetlenül. Tökéletes példa erre az online terepként megfigyelt zárt Facebook csoport a THE KIDS WANT TECHNO, ahol az utóbbi hetekben megfigyelő jelleggel vettünk részt.

Posztmodern jelleg: Keith Muggleton posztmodern nézőpontja a szubkultúrákról szembe megy a hagyományos stílus- és hitelességfogalmakkal. A techno szubkultúrában a stílus nem mereven meghatározott, hanem fluid és értelmezésre nyitott, hatással van és inspirációt is gyűjt a mainstream kultúrából. A résztvevők bricolage és pastiche módon kombinálják a techno zenét, a divatot, a művészetet és a technológiát, hogy saját egyedi identitást teremtsenek. A posztmodern jelleget pont ez a hibridizáltság teremti meg, ahol a kulturális jelentések folyamatosan változnak, és az autenticitás is folyamatosan vita tárgyát képezi. A techno rajongók támogatják a diverzitást és innovációt.

Hodkinson szubkultúrákat behatároló 4 mutatója is egyértelműen megjelenik a techno színtéren belül is (ezekről az előző posztban is olvashattok).

Azokban az interjúkban, beszélgetésekben, amiket azokkal a nőkkel készítettünk a kutatáshoz, első körben érdeklődés szintjén a techno bulikról, mindig azt hozták fel mennyire felszabadító a közeg, senkit sem érdekel a másik mit csinál vagy hogy néz ki, mindenki magával van elfoglalva.

Ehhez képest amikor Magyarország legnagyobb techno tematikájú Facebook csoportjába beléptünk teljesen más tapasztalataink voltak. A csoport majdnem húszezer tagot számol és természetesen tudjuk, hogy nem reprezentatív a teljes techno szubkultúrára, de egy érdekes ellentétet mutat azokhoz a tapasztalatokhoz képest, amiket a bulikról hallottunk eddig az interjúalanyoktól és ismerősöktől.

Akárcsak minden nagyobb Facebook csoportban itt is van pár nagyobb hangadó, lelkes közreműködő, akiknek gyakran olvashatjuk a nevét és akik meghatározók lehetnek a szcénával ismerkedők számára az általuk hangoztatott vélemények miatt. Az adminok szervezőkkel is együttműködnek, így sokszor van közelgő események jegyeire nyereményjáték. Előfordul, hogy nagyobb bulik szervezői megkérdezik, kik azok a külföldi dj-k, akiket érdemes meghívni akiknek a zenéjére lenne kereset. Ezen okok miatt gondoljuk, hogy a csoportnak szerepe van a hazai edm és techno színtér alakulásában, ezért tartottuk érdemesnek bevezetni ezt is a kutatásba, mint online színtér.

Női reprezentáció az online térben

Az első benyomást a nőkre és a női öltözködésre való reakciókkal az interjúfelhívásunk bejegyzése alatt találtuk, az egyik véglet teljesen jogosan szkeptikus volt velünk szemben és szereposztó díványra utaló burkolt célzásokat tettek. Másrészt viszont voltak lányok, akik valóban segítőkészen jelentkeztek. Ezenkívül még kétféle reakcióval találkoztunk, az egyik csoport kommentjei nők részéről érkeztek, akik a többi buliba járó lány ruháinak a mennyiségét kifogásolták. Az egyik ilyen komment az alábbi képen látható:

Emellett a férfiaknak is volt egy negatív reakciója, az első reakció valamennyire védelmezőnek is felfogható, azonban az undort kifejezés volt a másik megjelenő komment:

További az öltözködésre érkezett kommentek, egy rendezvény fotókat összegyűjtő bejegyzés alatt:

Ezeket a kommenteket olvasva elgondolkodtunk rajta, hogy lehet az online térben ennyire negatív a megítélése az öltözködésnek, holott minden megkérdezett ember azt mondta senki sem foglalkozik a másikkal és pont emiatt lehet merészen öltözködni. Az egyik válasz az lehet, hogy nyilván ez az online csoport nem reprezentatív a hazai techno kedvelők teljes közösségéről. Emellett az is lehetséges, hogy a kihívóbb, túlszexualizált ruhák a mostani techno hullám velejárói, és a “régi motorosok” mindig minden szubkultúrán belül negatívan néznek a szcénabeli újításokra, változásokra. Ezt abban az interjúban is említették az interjúalanyaink ahol hárman voltak. Ők azt mondták, hogy a túlszexualizált öltözködés a fiatalok “hóbortja”. Azonban az biztos, hogy a techno szcénára jellemző extrém öltözködés mindig is jelen volt, csak úgy tűnik a gázmaszk, a smiley-s póló és a cumi helyét a bondage vette át.

A fentebb látható kommentekből is látható, hogy ha a nők a techno területén belül szeretnének egy újfajta identitást kreálni, lehet a bulikban nem fognak expliciten negatív visszajelzésekkel találkozni, online később lehet kapnak olyan kommenteket, amelyek megnehezítik a felszabadulást. Az online és offline tér szétválasztása a tisztelet alapján is érdekes, a buliban esetleg senkit nem szól meg az ember azt hiszi csak magával foglalkozhat és biztonságban van, azonban amikor másnap kikerül ebből a fizikai térből az online térbe, akkor már egy teljesen más közeg fogadja, még ha ugyanazok az emberek vannak mindkét helyen is jelen.

         Az első techno buli, amire elmentünk kutatni a KINK Budapest bulisorozat húsvéti alkalma volt. A KINK egy underground LGBTQIA+ techno partiként mutatja be magát a közösségi média oldalain, elmondásuk szerint egy biztonságos teret nyújtanak az egyéniség kifejezésére. A rendezvényeken tilos fotózni, ezzel is biztosítva a bulizó közönséget a biztonságukról, a közeg zárt jellegét megőrizve. Emiatt sajnos képeket nem tudtunk készíteni a megfigyelés közben.

         A KINK bulik lényege, hogy akármilyen ruhában, az adott buli tematikának megfelelően, az emberek önfeledten végig táncoljanak egy estét. A dress code-ot mindig megtaláljuk az adott esemény leírásában, erre a bulira a következő volt: „We highly encourage you to dress according to the theme. Ideas for theme-related outfits can be: Leather, Latex, Lace, Underwear, Half-Naked, Naked, Erotic, Fetishwear”. A Facebook eseményben meg is válaszolták az egyik minket érdeklő aspektusát az ilyen buliknak, mivel öltözőt is biztosítottak az átöltözéshez, így biztonságosan odajuthattak a résztvevők, majd haza is. A rendezvényre bejutni sem akárki tudott, annak ellenére, hogy jeggyel lehetett csak bemenni, a szervezők face control-val is ellenőrizték kik mehetnek be, a befogadó és biztonságos hangulatot tovább erősítve.

         A buli ára teljes áron 7.000 forint volt, ez a mi véleményünk szerint egy magas ár, azonban azok az ismerőseink akik techno bulikba járnak biztosítottak róla ez az átlagos ár ma Budapesten.

         Este 11:17 Soroksári út, Arzenál, B és A első techno élménye itt kezdődött. A bejáratnál egyből megtapasztaltuk a leírásban megemlített face control-t ugyanis az előttünk érkező, közelkeleti férfit nem akarták beengedni, így várnunk kellett a saját bejutásunkra, de minket gond nélkül átengedtek. Később viszont az este folyamán az előttünk várakozó férfivel is találkoztunk.

         A szórakozóhelyre megérkezve teljesen üres terek fogadtak minket, csak pár korán érkező volt ott. A biztonságiőr – vélhetően látva, hogy nem voltunk ismerősök a terepen – gyorsan útbaigazított minket az öltözők és szekrények irányába. A mosdóban Revoluttal fizethettünk a használatért, a ruhatárat pedig csak készpénzzel 5.000 forintért vehetted igénybe. A korai vendégek számunkra meglepő módon 30 év felettiek voltak. Várakozva a többi résztvevőre a szekrények és belépő árát összekötöttük az idősebb korosztállyal és arra gondoltunk lehet ez a rendezvény eleve más korosztályt céloz meg, akik megtehetik egy átlagos péntek estén, hogy 12.000 Forinttal indítják az estét. Emellett sok külföldi bulizó is volt, azonban ez annak is lehetett az oka, hogy eleve a rendezvényszervezők sem voltak magyarok.

         Az öltözködés is nagyon változatos volt, a korai bulizók között sokan teljesen komolyan vették a dress code-ot, volt aki bondage-ban volt, volt aki csak fehérneműben. Azonban jelen voltak a fekete pulcsis és megszokott talpig fekete technos outfitek is. Sőt a félmeztelenül fesztiválozó, bulizó hetero fiúk típusából is felbukkant egy. Az átöltözés lehetőségét még azok is kihasználták akik csak egy másik szoknyát vagy kabátot vettek át.

         Az öltözködéshez kapcsolódva megfigyeltük, hogy egymás megnézése nem volt problémás, igazából az öltözéktől függetlenül mindenki megnézte a másikat, egyáltalán nem ítélkezve, mintha a kirakatokat végig néznéd valahol. A negatív ítélkezés jelei nem voltak jelen, még velünk szemben sem akik kevéssé illettek be a környezetbe. Ugyanakkor a pozitív elismerés sem volt meg, amit esetlegesen nőként más bulikban tapasztal az ember, a különböző társaságok és bulizók nem nagyon zavarták egymást. Az amit az interjúkból eddig hallottunk teljesen megvalósult, egyszerre nagyon egyéni a techno buli, de a saját közegeddel is tudsz kapcsolódni közben.

         Ami nagyon érdekes volt, a rendezvény LGBTQIA+ környezete mellett, hogy az egyetlen interakció, ami nem egy adott társaságon belül zajlott, pont a buli üzenetével ellentétes jelenség volt. Egy kockás inges (kívülről feltehetően hetero) férfi megsimította egy neccharisányba öltözött lány fenekét, bármilyen konfliktus nélkül egyébként a barátai körbevették a lányt és átmentek a tánctér egy másik felére. Azonban ennél a jelenségnél azt éreztük megjelenik, hogy bármennyire kontrollált és biztonságos a tér teljes biztonságban sosem lehetnek a nők a férfi tárgyiasítás elől, még egy elvileg ezt megakadályozó térben sem. Ugyanez a férfi később tovább „vadászott” de nem járt sikerrel. Ez a megfigyelésünk a Thornton, Armstrong olvasmányokkal kicsit szembe megy, hiszen mindenhol kiemelték ide nem párt találni mennek az emberek, egy eset alapján mi sem szeretnénk általánosítani, de észben tartjuk a jelenséget a további bulikra tekintettel. A férfi tekintetek elől nőként sosem lehet mentesülni, és az extrém techno szettek magukra vonzották mindenki tekintetét. 

         Érdekes volt, hogy az ott töltött idő alatt, nem nagyon lehetett senki kezében telefont látni.

Egyrészt a kiszolgáló személyzet nagyon segítőkész volt, de a buliban megjelenő vendégek sokszínűségéből adódóan nem feltétlen éreztük magunkat jobban biztonságban, mint egy átlagos szórakozóhelyen. 

Az öltözködés bár néhány lány és kevesebb számban fiú esetében megfelelt a sztereotíp “techno fashion”-nek, nagyon sok alternatív irányzat jegyei is megjelentek. Tehát nem volt annyira egységes, öltözködés szempontjából, mint az elsőre gondoltuk volna. Sőt igen, egész sokan még a legalapvetőbb fekete ruházat “szabályt” sem tartották be. Ez meglepő volt számunkra.

         Összességében a mindenki által hangoztatott biztonságos közeget külső szemlélőként mi nem tartottuk annyira biztonságosnak és befogadónak. Pedig általános megjegyzés és az interjú alanyaink is ezt az álláspontot képviselik, hogy a techno bulikon belül mindenki vigyáz a másikra és nőként, akár extra öltözékben sem éri őket ezzel kapcsolatos attrocitás. 

Az ott lévő tagok (beleértve az extrém öltözéket viselőket is) viszont teljesen komfortosan mozogtak a térben, az esetleges vizslató tekintetek ellenére is. Illetve a férfi hívatlan közeledését is konfliktus nélkül lereagálták a lányok, ahogy azt egy sima szórakozóhelyen is megtennék. Tehát azt gondoljuk nőként nem biztonságosabb egy techno buli, mint akármelyik másik szórakozóhelyen szervezett rendezvény. 

 1:40 körül jöttünk el, ekkor még a nagy táncterem csak egyharmad része telt meg és kint is sokan álltak sorban.

A szubkultúra kutatás régóta a szociológiai kutatások középpontjában álló témakör. A szubkultúrák ugyanis olyan különleges társadalmi csoportok, amelyek közös normákkal, értékekkel és szokásokkal rendelkeznek és közös média termék(ek) köré szerveződnek. Az elmúlt évtizedekben olyan tudósok, mint Sarah Thornton, Keith Muggleton, Andy Bennett és Paul Hodkinson a szubkultúrákkal kapcsolatosan fontos fogalmakat, értelmezéseket vezettek be. A következő blogbejegyzésben ezekről a megközelítésekről lesz szó.

Sarah Thornton "Club Cultures: Music, Media, and Subcultural Capital" című művében az elektronikus tánczene (EDM) klubokat körülvevő szubkultúrákat vizsgálja. Thornton kihangsúlyozza a média és a kulturális tőke szerepét a szubkultúrák kialakulásában és fenntartásában. Arra az álláspontra helyezi a hangsúlyt, hogy a szubkultúrák nem csupán a mainstream kultúrával szembeni lázadásról szólnak, hanem pont hogy aktívan foglalkoznak azzal, hogy hol a helyük ezen belül. Thornton etnográfiai megközelítése gazdag betekintést nyújt a klubba járók és DJ-k életébe, kiemelve a szubkulturális gyakorlatok nehézségeit.

Keith Muggleton "Inside Subculture: The Postmodern Meaning of Style" című művében a szubkultúrákat posztmodern nézőpontból vizsgálja meg („poszt-szubkultúra” fogalmának bevezetése). Muggleton azt állítja, hogy a szubkultúrák alapjaiban véve nem egységesek (mint ahogy azt korábban gondolták a szubkultúra kutatók), hanem igenis töredezettek és változékonyak. A posztmodernizmus és a kulturális fogyasztás elméleteire támaszkodva azt állítja, hogy a szubkulturális stílus szimbolikus tőke formájában működik, állandó újraértelmezés és árucikké alakítás jellemzi. Muggleton elemzéséből kiderül, hogy a szubkultúrák és annak résztvevői hogyan navigálnak a késő kapitalizmus és a kulturális globalizáció rendszerében.

Andy Bennett "Subcultures or Neo-Tribes? Rethinking the Relationship between Youth, Style, and Musical Taste" című művében a fiatalok kultúrájának változó természetét vizsgálja a digitális korban. Bennett bevezeti a neo-törzs fogalmát, amely szerinte jobban leírja a kortárs szubkultúrák változékony és átmeneti természetét. Hangsúlyozza a digitális technológia és a közösségi média szerepét a közösségek kialakulásában, amelyeket közös érdekek és ízlések kötnek össze. Bennett kutatása megkérdőjelezi a hagyományos szubkultúra fogalmát, ugyanis a közösségeket formáló határok már nem olyan egyértelműek. Szerinte az identitásformálás egyre inkább decentralizált és hálózat jellegű.

Paul Hodkinson „Goth: Identity, Style and Subculture” című munkájában megfogalmaz négy, a szubkultúrák felismeréséhez szükséges mutatót, amelyek megléte szükséges szerinte ahhoz, hogy egy adott közösséget szubkultúrának lehessen tekinteni. Ezek a következők:

1. Változékonyság és sokszínűség (fluidity and diversity): Hodkinson azt mondja, hogy a szubkultúrák nem statikus entitások, hanem dinamikusak és állandó fejlődésben vannak.

2. Tényezők kölcsönhatása (interplay of factors): Hodkinson azt állítja, hogy a szubkultúrák kialakulását és fejlődését különböző tényezők határozzák meg, hatással vannak rá a társadalmi, kulturális és egyéni attitűdök.

3. Több jelző (multiple indicators): Hodkinson azonosítja a szubkultúrák jellemzőit. Ide tartoznak a jellegzetes stílusok, értékek, normák és egyedi rituálék, amelyet a szubkultúrák résztvevői képviselnek, gyakorolnak. Hangsúlyozza, hogy ezek a jelzők eltérő jelentőségűek lehetnek a különböző szubkultúrákban, és hogy nem minden szubkultúra mutatja ugyanazokat a jelzőket ugyanolyan mértékben.

4. Határok bonyolultsága (complexity of boundaries): Hodkinson elismeri, hogy a szubkultúrák határait definiálni, meghatározni bonyolult. Bár néhány szubkultúrának világos és merev határai vannak, másoknak áteresztőbb határaik lehetnek, vagy akár átfedésben lehetnek más szubkultúrákkal is.

Habár Thornton, Muggleton, Bennett és Hodkinson különféle nézőpontokat kínálnak a szubkultúrák definiálására, jelentős konvergencia figyelhető meg az elemzéseikben. Mindhárom tudós elismeri a szubkulturális azonosságok meglétének szükségességét és a szcénákon belüli navigálás bonyolultságának tényét. Elismerik a média, a fogyasztói kultúra és a digitális technológia szerepét a kortárs szubkultúrák formálásában. Azonban különböznek az ellenállás, az autenticitás és a kulturális tőke jelentőségének kérdésében.

            Kutatásunk első lépéseiként interjút készítettünk azokkal az emberekkel az ismerőseink közül akikről tudjuk, hogy techno bulikba járnak. Célunk az volt, hogy a szcéna ismerőitől tájékozódjunk a magyar techno tulajdonságairól. Ugyanakkor az ismeretlen interjúalanyok keresése sem volt egyszerű, mivel bár a közösségi média felületeken megtaláltuk őket, de interjúra rábírni őket már nagyobb feladat volt.

            A következőkben az első tájékozódó interjúnk rövidített feldolgozott anyagát olvashatjátok, amiben vissza fogunk utalni a korábban tárgyalt Armstrong cikkre. Az interjúalanyaink 25-35 év közötti nők voltak és mind a fővárosban élnek.

            Techno bulikba közösen 2016 óta járnak, akkor még nem csak magyarországi bulikban vettek részt, mivel egyikük Hollandiában élt, így többféle tapasztalatról is beszámoltak. Azonban a lányok között volt olyan is aki 2010 óta mozog a techno szcénába.

            A beavatási szertartás a világba, mindhárom lány számára a drogok használatával kezdődött, azokról a bulikról amikben még nem fogyasztottak kábítószert negatívan nyilatkoznak: „nem értettem, hogy miért jó ez, hogy monoton zenére lépegetnek az emberek, aztán drogoztam, és azóta imádom”. Később emellett a közösséget és a saját barátaikat is mesélik, mint összefogó erő a színtéren belül.

            Zenei stílusként az acidot, houset és melodic technot említették meg, amit szívesen hallgatnak, a dark technot túl „baszatós”-nak és durvának ítélték, a színtéren kívül pedig drum and bass és goa bulikba járnak gyakran.

            „Nekem az, hogy békén hagynak és el tok lenni a világomba.” „Itt mindenki el van a kis világába, látja, hogyha nem akarsz beszélgetni, és észreveszi, akkor elmegy nem tudom, hova szóval ez, hogy így itt el tudsz lenni.” „Vagy így szeretne az ember itt táncolni, van ez a lépegető stílus, amit mindenki használ, és így kb. megáll itt a sztori” A techno szerintük ezért más mint egy másfajta buli. „Azt, hogy például a csávók nem jönnek rám úgy, mint mondjuk elmegyek ... egy másmilyen ... és elkezdem ott nyomni neki, mint az állat /táncolásra gondol/, és tudod így jönnek, így cápáznak, hogy hagyjatok már békén a f*ba.” Itt szeretnék visszautalni az Armstrong-ot feldolgozó bejegyzésünkre, ahol a tekintet (gaze) megváltozásáról írunk, ezek a nők is azt említik meg, hogy az a szabadság amit a techno színtér jelent, ahol nem úgy figyelik egymást a résztvevők, mint akik prédát keresnek, ez a számukra fontos tulajdonsága a szcénának. Ugyanígy ahogy Armstrong és Thornton kutatásai is leírják a tánc összekötő ereje hatja át a színteret, egyértelműen látszik, az emberek a szerhasználat mellett, táncolni szeretnének.

            A színtér felszabadító erejéről, egy másik technoba járó ismerősömmel beszélve is sikerült elkapnom egy nagyon hasznos mondatot: „ ... egyszerre közösségi, de közben nagyon magányos is, a zenében közösen ott vagyunk, de én a saját világomban is ott vagyok. ... Nem nőként vagyok jelen a bulikban.” Úgy gondolom ezek a mondatok nagyon választékosan szemléltetik, hogy a magyar techno szcéna populáris bulijaiban is megjelenik a korábban bemutatott szabadabb közeg.

            Az öltözködés elfogadottságát is felhozták az interjúalanyaim, amikor arról beszéltünk biztonságos-e a szcéna az első példa ez volt egyiküktől: „Mondjuk egy nagyon kirívó felsőben vagy ilyen kurvásan vagyok kiöltözve, és mondjuk elmegyek egy techno buliba, akkor kevésbé fogom kellemetlenül érezni magam, mert még lesz egy csomó másik lány, aki ugyanígy akarja kifejezni magát az öltözködésén keresztül ... ugyanebben a ruhába elmennék a fogasba, akkor lehet, hogy ott nagyobb népszerűségnek örvendenék, ... még mindig biztonságosabbnak tartok egy technós közeget, mint mondjuk egy mainstream bulit.”

            Ugyanakkor azt is kiemelték, a magyar közeg teljesen más mint egy berlini buli, ahol sokkal felszabadultabbak az emberek: „simán elmész egy szál csöcsbe is bulizni, és senki meg nem botránkozik rajta, tehát hogy lemennél ilyen izé, nem tudom, szegecses, faszom tudja milyen ruhákba, senkit nem érdekelne ott” /az ott Berlinre utal/.

            Amikor arról kérdeztem őket hogy oszlik el a nemek aránya, azt mondták erre nem szoktak figyelni, mivel nem azért vannak ott, hogy párt keressenek. Valamint a fentebb már idézett mondatra is visszautalnék, ahol azt állította a beszélgető partnerem, hogy ez a bulizási forma egyszerre magányos is, nem csak közösségi, ezért is lehet hogy ezt nem figyelték meg az interjúalanyaim.

            A technot és az elektronikus zenét elválaszthatatlannak ítélték meg a drogoktól, ezt már Thornton kezdeti rave kultúra kutatásaiból is láthatjuk, és ez az előzetes interjú megerősítette a magyar színtér is leképezi ezt.

            Az öltözködés ami a kutatásunk fókuszában van, ebben az interjúban az első pár megjegyzés ellenére amiket korábban idéztem, nem volt fontos az interjúalanyaim számára. Az egyikük ezt mondta: „nem tulajdonítanék neki, én például, az öltözködésnek akkora dolgot, ... nem lényeges”. Az interjú során felmerült, hogy a fiatalabb generáció az akinek az öltözködés része fontos a szubkultúrának, az interjúalanyaim a táncra, zenére és a szerhasználatra fókuszálnak. Mindennek ellenére, kicsit negatív érzéssel beszéltek a fiatalabb generációról, akik nagy hangsúlyt fektetnek a ruhákra, a „megfelelő” megjelenésre. A következő idézetből tökéletesen látható, hogy van egy ellenszenv a fiatalabb öltözködés hangsúlyos bulizókkal szemben: „vannak ezek a divat techno emberek, ... azokat a dolgokat aggatja magára, ami azt gondolja, hogy na, ezt technós. Mindegy, hogy az összeillik vagy nem, hogy amúgy az önazonos vagy nem, és akkor így magukra aggatnak mindent, ami fekete, és nem tudom mi ... és nem tudom, engem kiráz a hideg kicsit. ... Nem ’rosszarc-ság’ kicsit van bennem egy ilyen ítélkezés ezzel. ... Sznobság. ... Sznobság, hogy a techno a lelkedbe van, nem a kinézetet.” Az idősebb szubkulturális résztvevő kapuőrként áll a térre most belépő fiatalok előtt, akik a maguk stílusára formálják a szubkultúrát.

            Az interjú nagyon hasznos volt a kutatásunk orientálásának szempontjából, a kutatói érdeklődésünket a fiatalabb Z-generációs bulizók irányába kell fordítanunk. Voltakép az interjúalanyaim elmondásai és megfigyelései alapján számukra fontos az öltözködés és a szubkultúrához tartozás vizuális megjelenítése is. Ugyanakkor a techno színtér nők számára biztonságos érzetét megerősítették az interjúalanyaim is, és a férfi-tekintet alóli alkalmi felszabadulás megélése is megjelent náluk.

            A techno színtér iránti érdeklődés nagy volt az 1980-2000 közötti évtizedekben a társadalomtudomány és a szubkultúra kutatás területén. A ma bemutatott szövegünket Victoria Armstrong a technón belüli női identitásalkotásról és a táncon keresztüli önmegvalósításról írta Techno, Identité et Corps címen 2005-ben, sok, az elektronikus zene és a rave kultúra kezdetén készült kutatás feldolgozásával.

            A szövegben külön figyelmet fordít a nők gyakran elfeledett szerepére a szubkultúrán belül, és a táncon keresztüli felszabadulásra, a test általi identitás újraalkotására. Ezenfelül több feminista gondolkodó tánccal kapcsolatos elméleteit vetíti rá a női raverek tapasztalataira. A táncot a legnyilvánvalóbb női önkifejező eszköznek tekintjük a színtéren belül, és ezért nem is mindig figyelünk rá, holott mivel a női tapasztalás nagy részét ez határozza meg, a színtéren belül a nők gyakran csak a táncoló szerepét tölthetik be – így ez a szerep nem elhanyagolható.

            A techno és edm bulikban az elvárt táncstílus nem a hagyományos női viselkedésen alapul, ezért itt lehetséges egy másik identitás kialakítása is. Armstrong önmagában azt a feltételezést is megkérőjelezi, hogy a tánc a nők számára felszabadító, hogy az az identitás újraalkotásának terepe lenne. Azonban a táncoló nőket azokkal a tulajdonságokkal ruházza fel a néző, amiket a hagyományos női szerepekkel társítunk, a természetes, intuitív és nonverbális fogalmakkal kötjük össze a tánc cselekvését. Armstrong Thorntont idézve felhívja a figyelmet arra, hogy a bulizó környezet szabadságát tévesen a hétköznapi élet szabadságával azonosíthatjuk. Helyesebb megközelítés lenne talán az ideiglenes, pillanatnyi felszabadulás nézete a technón belül, mintsem teljesen új identitás kialakításának a feltételezése. Ezen a színtéren belül ideiglenesen megfeledkezhetnek a nők a családi, háztartásbeli valóságról.

            A táncot a nőknél felszabadító cselekedetként értelmezni segítheti azonban az a vetület, hogy a ravek, techno bulik lényege nem a párválasztás, párkeresés, így ez egy kevésbé agresszív mezőt teremt az odalátogatók számára. A tánc, mivel ezen a színtéren belül nem szexualizált a férfiak által, és mivel a tánc maga a techno színtér egyik motivációja is, így a táncoló testek többé nem szexuális tárgyként vannak jelen, ezalatt az új tekintet alatt átértelmeződnek  a női testek feladatai és szerepei. Ahogy azt McRobbie leírja, míg a nők a szubkulturális tereken belül gyakran száműzve voltak a táncoló szerepbe, addig a vizsgált szcéne esetében a tánc az egész színtér mozgatórugója, nem csak a nőknek maradt egyetlen betölthető szerep.

            A színtéren belül azonban a mai napig kevesen vannak a nők a fellépői, dj oldalon. Ezt a jelenséget magyarázhatja az, hogy a technológia demokratizálódása nem jelentette a rárakódott társadalmi nemi jellemzők eltörlését, ezáltal a férfi termelők és a női fogyasztók felosztása érintetlen maradt a zenei piacon belül. Ez pedig nem meglepő, ha figyelmünket a társadalmi nem és a technológia diskurzusaira fordítjuk. Az újabb digitális technológiákat a régi társadalmi értékekkel ruházzuk fel, a nemek hagyományos relációival kezeljük, hiszen a technológia nem a társadalmon kívül jön létre, hanem azon belül. A zene és a technológia nemiséggel való felruházása így fenntartja a meglévő ideológiákat, a férfiak a kulturális termelő szerepében ékeskednek, a nők pedig rajongói és fogyasztói szerepbe lesznek száműzve.

            A zene világát a férfi hegemónia hatja át, az elektronikus zene területén erre egy újabb réteg szimbolikus férfi hatalom kerül a technológia által, mivel a technológiát és annak szakértelmét a férfiassággal, férfi tudással azonosítjuk. A nőknek az elektronikus zenén és a technón belül így nehezebb belépnie a kulturális termelés piacaira.