A róka és a holló variåciók!
Mindannyiunk elĂŽtt ismerĂŽs ez opus.
Mégis elismétlem e témåt pår szóval,
Majd megtoldom néhåny variåcióval.
Fenn csĂŒcsĂŒlt a hollĂł a dĂșs hĂĄrsfa ĂĄgĂĄn,
CsÎrében jó nagy sajt, fogyasztåsra vårvån.
Arra kĂłszĂĄlt bĂșsan a ravaszdi rĂłka,
Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek Ăłta.
Hogy a fåra nézett, elszållt komor kedve,
Felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
Ăs szĂłlt ĂĄlnok bĂĄjjal:-tollad Ăł be Ă©kes,
Hogy madårkiråly légy , régen esedékes !
Ăs Ă©s a neved, ,, HOLLĂ ``, oly olvadĂł-omlĂł.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdĂĄs ollĂł.-
A dicsĂ©ret szĂ©p szĂł, ĂĄmde a bĂrĂĄlat
MĂĄr olyasvalami, mit ki men bĂr ĂĄllat.
gy håt a holló, hogy meggyÎzze a dÎrét,
Vad rikåcsolåssal tåtotta ki csÎrét.
A sajtja lehullott, erre vĂĄrt a rĂłka,
EzĂșttal elnyerte tetszĂ©sĂ©t a nĂłta.
A rĂłka szĂĄjĂĄban egy jĂł darab rokfort.
Megette a felét, de mår az is sok volt.
Komoran ĂŒlt ott fenn a hollĂł a hĂĄrsfĂĄn,
S megakadt a szeme mesebeli tĂĄrsĂĄn.
Nosza Î is rögtön ravaszkodni kezdett,
Fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
Megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
Ăs mĂĄris megszĂłlalt, cifra Ăłdon mĂłdon:
-Ă, rĂłkĂĄm ne hidd, hogy tĂĄn csak gĂșnyolĂłdom!
Kirålyi palåstnål szebb vörhenyes bundåd,
Le is nyĂșzzĂĄk rĂłlad, mielĂŽtt megunnĂĄd,
MĂ©gis tekintĂ©lyed csorbĂtja a szĂ©gyen,
Hogy hangod megcsuklik fenn a magas CĂ-ben.
Rókånk e sértésre tågra tåtva szåjåt,
CĂĄfolatul tĂŒstĂ©nt ĂŒvöltött egy skĂĄlĂĄt.
De meg kell jegyeznem errĂŽl az esetrĂŽl,
Hogy a sajt a fåra azért nem esett föl.
Fenn csĂŒcsĂŒlt a hollĂł, falt sok pusztadĂŽrit,
Annyi maradt mĂ©gis, majd lehĂșzta csĂŽrit.
Lent a rĂłkĂĄnĂĄl egy jĂł nagy ementĂĄli,
De mĂĄr falĂĄnk gyomra kezdett ellenĂĄllni.
Hogy låtta a hollót ez a megcsömörlött,
- Brr, még egy sajt ! - Morgott. - Vigye el az ördög !
- Hogy vagyunk ? - SzĂłlt oda a hollĂł ĂĄsĂtva,
S a sajtja lehullott a selymes pĂĄzsitra.
- Fujj, vidd el ! - Nyöszörgött undorral a róka,
S amit tett, azóta nevezték el róla.
Ăhesen gubbasztott hollĂłnk a hĂĄrs ĂĄgĂĄn,
S töprengett az idÎk våltozandósågån.
Ăppen arra kĂłszĂĄlt a bĂșs, sovĂĄny rĂłka.
Sajtlikat sem evett hĂșshagyĂłkedd Ăłta.
Meglåtva a hollót, könnyesen sóhajtott:
- Mit ér ravaszsågom, ha neked sincs sajtod ?
- Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot,
Viszont dalolhatok, hogyha Ășgy Ăłhajtod.
Tudom kedvedre volt mĂșltkor is az Ă©nek.
- Sajttal !- SzĂłlt a rĂłka. - Ăgy kell a fenĂ©nek !...
Fenn csĂŒcsĂŒlt a hollĂł a dĂșs hĂĄrsfa ĂĄgĂĄn.
CsÎrében trappista hivalkodott sårgån.
Jött az éhes róka. Låtta, hogy a helyzet
Megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt håt ålnok båjjal: - Tollad ó be ékes,
Hogy primadonna légy, régen esedékes !
Ăs a neved ! Hallga, hogy leng lĂĄgyan : HOLLĂ !
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdĂĄs ollĂł.
De hiĂĄba vĂĄrta a ravaszdi rĂłka,
Hogy sajtesĂŽt hullat majd a hollĂł-nĂłta.
Mi volt eme nem vĂĄrt, kĂŒlönleges, ritka,
Szerény, józan, okos hallgatåsnak titka ?
Nem hajszolta dicsvĂĄgy ? Sem nagyzĂĄsi hĂłbort ?
Nem !... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...