#utannad

  Döbbenten meredtem rá. Tudtam én ezt, de így kimondva érzelemmentesen, ahogy ott állt előttem, és csak mint tényt közölte, jobban összetört, mint a pofon meg a sorozatos szemétkedések tőle az utóbbi időben. – Rakd vissza a cuccaidat a helyére szépen, aztán menjünk, veszek neked egy új telefont. – Nem kell, nincs rá szükségem, úgysincs senkim, akit hívhatnék. – Van munkahelyed, és nekem is el…

    Már eléggé fáztam, mégse mozdultam, mozdult mellettem egy árnyék, vagyis inkább megjelent. És maradt. Csendben, mellettem. Ő volt az, aki nem bírta tovább. – Azt mondta, hozzam el ezt neked. – Szia, Tom. – Szia – nyújtja felém az ép szemüvegem egy tokban. – Hol van? – Damonnal, panaszkodik, kocsmáznak. – Nem csináltam semmit. – Elhiszem. Haza kellene menned. – Nem akarok. – Akkor, nem tudom,…

  Kb. ez volt a reakcióm: – Ben… nem is hallottalak – nagyot ugrottam a széken, mert tényleg nem számítottam rá, nem szokott megjelenni, míg kész nincs a kaja és nem szólok neki. – Nem, mi???? Na azt nem is csodálom! Ki ez a köcsög, akivel lotyóskodsz? – Hmm? – Azt kérdeztem, ki a faszommal partizol? – Én nem… mi? Most miről beszélsz? – Ne tedd itt nekem a hülyét, ki ez a Tomika meg Gabi? – Gabi…

Lazán felült a padom támlájára, mellém. Nem mintha nem lett volna még épp elég hely máshol, bárhol máshol, mint mellettem. De nem rám volt kíváncsi, épp csak rám pillantott. Ilyet hetero pasik csinálnak, felmérik az erőviszonyokat. Egy meleg pasi ha facér, megsasolja a másikat. Amit igazából meg is tett. Nem engem bámult, mert én jelentéktelen vagyok, hanem a két művészt szemben. Nem tűnt passzív…

      Oké, szülinap letudva, Nobu pasija letudva. Küldtem neki egy köszönöm csokrot, erre küldött egy üzit. „nem kell virág, nem vagyok halott” Ó, hogy kapnád be, amit gondolok! Hogy lehet egy ilyen farok a pasija annak a kedves, érzékeny, jó humorú japán srácnak? Bár ahogy Nobu szavaiból kivettem, már nem sokáig, vagy ilyen se veled, se nélküled helyzet áll fenn. Már ha pont nem az a baj, hogy…