Untitled @ejcserkesz - Tumblr Blog

Senki nem késett el sehonnan, az épületet is hamar megtalálták, még parkolóhelyük is akadt, egész közel a bejárathoz. A vacsora se maradt ki, jelen esetben pulykás szendvics, mert Boomer szerint a karamellás popcorn nem az egy felnőtt férfi ember számára.

Tétován elindulnak a „Filmszínház” feliratú épület felé.

A bejárat mellett kis jegykiadó fülke, majd egy kisebb tér, amit beleng a friss popcorn illlata, mellette az üdítőspult, és néhány ember.

Boomer miután jó estét kívánt a fülkében ülő középkorú férfinek, kér két jegyet. A pasas szívélyesen köszön nekik, majd megkérdezi:

– Babzsák, kanapé, fotel, elöl, középre vagy hátsó sorok?

– Öööö – bizonytalankodik Boomer, és a barnára néz.

– Legyen közép és kanapé, az nem lehet rossz, gondolom – így Ror.

Megkapják a jegyüket és egy kis füzetlap nagyságú filmplakátmásolatot. A hátán a film tartalmával, amit persze Rory már elolvasott otthon, de most hangosan felolvassa a másiknak, miközben az a könyökénél fogva befelé tereli. Popcornnal, üdítővel ballagnak a kis kötélkordonnal elválasztott bejáratig, ami egy igazi vörös bársonyfüggöny. Ez előtt áll egy világosbarna hajú asszony, minden bizonnyal ő Donna, Glen felesége, üdvözli őket, majd letépi a jegyük felét, és a kanapésor felé irányítja őket.

A terem valóban olyan, mint a képeken, és ahogy Babett leírta, aki szintén a kanapésor felől integet nekik. Boomer visszainteget neki, Rory is, bár ő egy kicsit félszegebben. Mióta kiszálltak a kocsiból, kissé bizonytalan, lehet mégsem tűnik ez olyan jó ötletnek, mint azt eleinte gondolta.

Ez azért másabb, mint egy boltba bemenni, ez valahogy… nem is találja rá a megfelelő szót, emberekkel összezárva lenni sötétben, és egy közös élményben részt venni valahogy sokkal intimebb, mint káposztát meg WC-papírt venni egy nagy bevásárlóközpontban.

Jó lett volna megfogni Boomer kezét, mintha tényleg igazi pár lennének, hogy bátorítást nyerjen, vagy egy kicsit átölelni, hogy megnyugtassa, mint egy horgony, hogy itt van, valódi, bármi is történik, ők itt vannak egymásnak.

De ez csak egy mese, amit FBI ügynökök kitaláltak, hogy egy darabig még életben tartsák. Olyan furán érzi magát, egyik percben tök jól van, mintha minden rendben lenne, aztán megint úrrá lesz rajta a kétségbeesés, aztán a fásultság és a lemondás, aztán megint jön valami, és egy kicsit eltereli a gondolatait, mint ez a mozi is.

Ami végül is jó dolog, bár nem beszélték meg, hogy mi legyen a koncepció, hogy most villongjanak meg legyenek látványosak, vagy csak próbáljanak normálisan viselkedni, Rory nem tudta, hogy játssza-e a buta szőke kis nyunyót, aki véletlenül barna, de ugye minden fejben dől el. Boomer meg a macsóment, aztán rájött, hogy még önmagát se tudja adni, hisz jelenleg azt se tudja, kicsoda igazából.

Még mindig nem elég kidolgozott a karaktere, más, hogy a házban, kettesben Boomerrel hogy viselkedik, hisz az ügynök sok minden olyat tud róla, amit ő önszántából soha senkinek, és látta már nagyon szétcsúszva is, meg rábízták, szóval egy kicsit olyan, mint egy főnök, meg mint egy apa, vagy mint egy nagytesó, aki megmondja, mit csinálj.

Bár az emberek nem felejtik a szemüket a bátyjukon, kivéve Japánban, de ott nem számít, ha pasi vagy.

Rory gyakran felejti a szemét Boomeren, van, hogy a másik ezt észreveszi, de sosem teszi szóvá. Csak nézi Roryt, aki úgy tesz, mintha elbambult volna, és a másik ott se lenne.

Rory nem érti saját magát. Azt gondolta, Grady után soha többet nem tud majd férfira úgy nézni. Nem is néz, de néha olyan bújós hangulatba kerül, mint most is. De nem akar gyengének látszani, így csak lehuppan az ügynök mellé egy nagy, puha, medvebarna kanapéra, amin zöld díszpárnák vannak.

Kicsit nézelődnek, meglátják a múltkori kávézós srácot, aki a muffinokat csócsálta körbe, ott van a könyvesboltos fickó is, odaint nekik, ők meg vissza.

– Na, megy ez, megyeget. Asszimilálódunk.

– Aham.

Lassan megtelik a terem, lekapcsolódnak a mennyezeti lámpák, csak azok a kis kék jelzőfények maradnak a falakon két oldalt.

Elkezdődik a film, kicsit szokatlan, hogy fekete-fehér, de hamar megszokják. Talán még jobb is, mint a mostani színes, agyondigitalizált dolgok. Kicsit késve beesik melléjük egy ibolyaillatú lány, a haja lilának tűnik a fényben, egy „Bocsi, hellosztok!”-kal huppan le melléjük.

– Hello – köszön Boomer. Rory meg épp a kólájából szürcsöl, így csak int egyet, de nem biztos, hogy a félhomályban látja-e a csaj. Meg is feledkezik róla.

A film hosszú, a kanapé meg mégsem olyan kényelmes, ahogy kinéz. Rory elkezd mocorogni, lejjebb csúszik, kinyújtja a lábát, majd újra visszaül, kiveszi a háta mögül a párnát, az ölébe teszi.

– Jól vagy? – súgja oda neki Boomer.

– Aham, csak zsibbad a lábam, nem tudom rendesen kinyújtani így.

– Elmenjünk?

– Ne, megoldom.

Ezzel az ölében tartott zöld párnát Boomer térdei közé ejti a földre, annak legnagyobb döbbenetére odaül, lábát kényelmesen kinyújtja, feje Boomer térdének támasztva.

– Most már jó.

Bár tetszik neki a film, egy pillanatra elbóbiskol, teljes súlyával Boomernek dőlve, aki finoman megérinti a vállát. Nem lenne jó, ha itt is sikoltozva, kiabálva ébredne. Az sem biztos, hogy sikerülne neki megnyugtatnia, hisz idegen környezetben vannak. Szerencsére semmi ilyen nem történt.

Már ágyban vannak, mikor Rory felül.

– Baj van?

– Nem, csak nem vettem be a bogyómat, nem lenne jó, ha nem tudnál miattam aludni, holnap lesz az első napod.

– De rendben vagy?

– Persze, semmi baj, tényleg.

– Elmondanád, ha volna? Ha mondjuk a ma este, nem tudom, túl sok volt? – Figyelj, nekem még mindig túl sok minden egy idő után, és szerintem ez még így lesz egy darabig, ha életben tartasz.

Erre nem igazán tud mit válaszolni. Viszont az utolsó három szó ide-oda pattog a fejében: „ha életben tartasz.”

Ha életben tartasz.

Mit akar ez jelenteni??

Kikászálódik az ágyból, és a másik után megy. A mosdó előtt állva talál rá, a tenyerében egy csomó tablettával.

– Mit csinálsz? – kiált rá, elkapja a csuklóját, és megszorítja, a tabletták szerteszét gurulnak a padlón.

– Hééé, ez fáj!!

– Rory, mit csinálsz???? Be akartad venni az összeset???

– Én… nem, dehogy!

– Akkor mi volt ez?

– Semmi, csak emlékeztem, hogy volt egy fél, nem akartam bevenni egy egészet, mert reggel nagyon kába vagyok tőle, csak nem találtam, ezért borítottam ki. Elengednéd végre a csuklóm??? – néz fel rá dühösen, majd egyre inkább erőt vesz rajta a pánik.

Szeme ide-oda rebben, keresi az utat a nem túl nagy fürdőből, aminek a bejáratát Boomer torlaszolja el. Aki roppant tehetséges ügynök, és jó megfigyelő lévén megérzi a változást, és persze homlokegyenest mást csinál. Ezzel magához húzza a másikat, akiből ez heves ellenállást vált ki, tiltakozik is egy kicsit, meg nem is, végül a gyengesége győz, és engedelmesen simul a szőkéhez, aki saját magán is meglepődik.

Így állnak egy darabig, míg mindketten megnyugodnak. Az ügynök töri meg a csendet.

– Ne haragudj, nem tudom, mi van velem mostanában.

– Túl komolyan veszed magad.

– Nem is.

– De igen, és csak azért, mert elaludtam a lábad közt, még nem fogom magam megölni.

A szőke keze lassan a másik tarkójára csúszik, kicsit belemarkol a barna loboncba, és gyengéden kényszeríti őt, hogy a szemébe nézzen.

Sok mindent lát benne, amit nem tud megfejteni. Végül úgy dönt, ha a kölyök kétértelműsködik, akkor ő is, feszítsük a húrt, amíg lehet.

– Szóval unalmas volt ott? – kérdezi, miközben igyekszik tartani a szemkontaktot.

Rory süti le először a szemét, és pirul el kicsit.

– Hülyeee!

– Az vagy te!

– Tudom, hallottam eleget a szüleimtől.

– Azt is, hogy nyomás az ágyba, mert késő van?

– Aham.

De egyikük se mozdul még egy darabig. Végül szinte egyszerre mozdulnak. Az ágyban Boomer kicsit fészkelődik, majd Rory felé fordul.

Mire az:

– Eszedbe se jusson, nem leszek kiskifli!

– Nem is – rázza meg a fejét Boomer, majd a hátára fordul, tarkója alá csúsztatja a kezét, és bugyuta kis mosolyra kunkorodik a szája.

A reggelük majdnem úgy zajlik, ahogy azt Boomer leírta, kivéve, hogy Ror önti le magát meleg kávéval idegességében, és Boomer azonnal elsősegélyt akar nyújtani, hideg vízzel, kenőccsel, akármivel, talán még a gyerekkorából ismert gyógypuszit is bevetné, ha nem lenne kemény FBI-ügynök, aki épp harcba indul egy sereg tinilány ellen.

Boomer majdnem elkésik, Ror az ajtóból rohan vissza a becsomagolt ebédjéért, ahol Boomer tanárbácsis táskával és a kicsi kulacsával a kezében vár idegesen

– Nem egy Nicholas Cage, de megteszi – mondja neki Rory, és kezébe nyomja a kis pakkot.

– Túl sok filmet nézel, szívem! – Kap egy suta kis csókot a szája sarkára. – Nem lesz baj! Helló, Babett! – int át a szomszédnak, aki most ér haza, kezében újság, és egy kis barna csomag, amiből zöldségek kandikálnak ki.

– Helló, fiúk!

Rory rajtakapottan fordul felé, és ő is int egyet a szomszédasszonynak. Boomer megszorítja a karját.

– Hívlak majd. – Ezzel beül az autóba, és elhajt.

Rory becsukja maga mögött a bejárati ajtót, és nekidől.

– Akkor kezdjük.

Minden ajtót, ablakot ellenőriz, hogy be van-e zárva. Majd a konyhába indul, és munkához lát, bekapcsolja a rádiót, hogy ne kapjon frászt minden pillanatban a ház zajaitól. Nem kapkod, szépen lassan csinál mindent, egy egész nap áll rendelkezésére. A mobilját mindenhová magával viszi, hisz Boomer azt ígérte, hívja, ahogy tudja. Majdnem 10 percenként nézi a kijelzőt, de semmi.

Mikor végre megszólal, majd a frászt kapja tőle, de mégse veszi fel azonnal, hosszasan kivár, majd beleszól.

– Igen?

– Igen?? Ennyi, semmi „szia, szívem, hogy vagy, milyen a munka”?

– Szia, szívem, hogy vagy, milyen a munka?

– Haza akarok menni – sóhajt bele a telefonba a szőke –, pedig még csak két órám volt, és a tanerő is nyomul, legalábbis két vénkisasszony. Kell egy rózsaszín ing vagy póló, vagy nyakkendő, vagy valami.

– Vagy én, vihetnék be ebédet, talpig rózsaszínben, ha lenne autóm, rollerem, háromkerekűm, bármim.

– Talán egy bicajt kapsz, és akkor jöhetsz velem, amíg én futok.

– Erre majd később visszatérünk, jó?

– Nem tudsz bicajozni??

– De, biztosan tudok, bár lóháton jobb vagyok.

– Furán nézne ki egy paripa az előkertünkben.

– És nem is telne rá.

– Igaz, mennem kell, mindjárt órám lesz, vigyázz magadra, és ne pánikolj, oké?

– Jóvan, te is.

Ezt a hívást még kettő követte, a legutolsó a „Most indulok!” volt.

Ror a közben lévő időt mindenfélével töltötte, téblábolt a lakásban, benézett mindenhová, megnézte Boomer cuccait, átnézte a sajátját, berakott egy filmet, de közben hússzor felpattant, kiment a konyhába szendvicset csinálni, kinézegetett az ablakokon, majd berakott egy mosást, elpakolt. Másik filmet választott, megivott egy csomó kávét, amitől feszült lett.

Majd az ablakból leste Boomer érkeztét, ahogy befordult az autó a feljáróra, elengedte a függönyt, vágtatva tért vissza a nappaliba, vágódott le a kanapéra, a lábát fel az asztalra, felkapta a könyvet, és úgy csinált, mint aki elmélyülten, hosszú órák óta olvas.

– Megjöttem! – kiált be Boomer, majd a nappaliba megy.

– Máris? Ez gyorsan ment.

– Fordítva fogod.

– Tessék?

– A könyvet, fordítva tartod.

– Hmmm…

– Hmmm bizony, lebuktál, kölyök.

– Kibaszottul soká jöttél, és szar volt itt bezárva lenni egyedül.

– Hoztam sört, megihatnánk a verandán, nekem is szükségem lenne rá.

– Neked is szar napod volt?

– Nem ez lesz a best day of my life-om. Ha erre gondolsz.

– Nem akarsz előtte vacsorázni, van spagetti, aztán sörözünk, és mesélsz.

– Előbb letusolnék, addig megmelegítenéd?

A következő napok is hasonlóan teltek, csak már jobban vették az akadályokat, Ror is jobban elfoglalta magát, Boomer meg úgy vette a napjait, mint egy-egy küldetést.

– Megjöttem! – kiált be Boomer az előtérből, de nem kap választ, a konyhából halkan szól a rádió, valami rockadó, Nickelback ad zenei aláfestést az ínycsiklandó illatokhoz. Rory azt mondta, amikor ebédszünetben hívta, hogy csirkét süt vacsorára, még érezni a sütő melegét.

A kisasztal az ablak alatt meg van terítve, de a salátástál felborulva a pulton, kés a földön, mindenfelé zöldségek kiborulva, és valami zöldes lé csordogál a padlón.

A padló…

Amit vércseppek borítanak.

Még frissnek tűnnek, élénkpirosak, nincsenek megalvadva, a hűtőig vezetnek, ahol egy széken Rory telefonja hever, meg egy véres cetli, amin valami recept van, de nem tudja kivenni, mert az is véres, a cseppek az emelet felé vezetnek.

– Roryyyyy! – kiált még hangosabban Boomer magáról elfeledkezve, hiszen Ashtont kellene, de ki tudja, hallgatna-e rá a srác, ki tudja, milyen állapotban van.

Boomer pisztolyt ránt, és a lépcsőket kettesével szedve, rohanva osonkodik az emeletre, nem tudván, mi fogadja.

Nem várt látvány tárul a szeme elé, a mosdókagylón vér csordogál. A szélén egy véres konyharuha összegyűrve. A kád szélén Rory ül falfehéren, előtte pedig Babett ül egy széken, éppen kezében egy görbe tű, és azon munkálkodik, hogy összeöltse Rory tenyerén a sebet, amit már sikerült kitisztítania, és a vérzés is elállt nagyjából.

– Szia – szól rekedten, de a szemét le nem venne a tűről.

– Szia, mi az isten folyik itt??? Halálra rémítettél.

– Ki az a Rory? – kérdezi Babett. – És minek a pisztoly?

Döbbenete kiül az arcára, de egészen jól veszi az akadályt, nem kezd el sikoltozni és rendőrért kiabálni. Bár lehet, Boomer rutinból szolgálatba helyezné magát.

– Rory??? Ja, egy kis mókus, pár napja találtuk.

– Értem, milyen aranyos, már nevet is adtatok neki? És azt hitted, hogy megtámadta Ashtont, azért a sok vér? Amúgy hol van?

– Szerintem hazament a családjához – feleli a balesetes. – A pisztoly meg? A betörés óta van, Boomer szereti azt hinni, hogy ezzel meg tud majd védeni mindentől. Amúgy van rá engedélye, még lőtérre is járt gyakorolni, akarta, hogy én is, de én utálom a fegyvereket.

Boomer rajtakapottan dugja nadrágja derekába a stukit, majd torkot köszörül.

– Bocsánat, ha megijesztettelek, Babett! Ash, mi az isten ez? Mi történt?

– Mangósalátát*** akartam csinálni a csirkéhez, de megcsúszott a kés, és beleállt a tenyerembe. A vérzés meg nem akart elállni.

– Miért nem hívtál? Bevittelek volna az ügyeletre.

– Órád volt, nem akartalak zavarni. A recept hátulján meg amúgy is ott volt Babett száma… – rántja meg a vállát, mintha nem lenne olyan nagy dolog.

– Mi köze ennek Babetthez?

– Tőle van a recept.

– És ami lényegesebb, ha nem mondtam volna, egészségügyi végzettségem van, egészen addig dolgoztam Taylor doki mellett nővérként, míg nyugdíjba nem ment, az új doki meg a csontvázakat kedveli, így nála nem a szakmai tudás jelent előnyt, ha értitek, mire gondolok. Mostanában inkább átnyergeltem az állatokra, de azért még egy vágást el tudok látni, és össze tudok varrni.

– Na jó, de nem kellene megröntgenezni, vagy valami? Nem kellene egy orvosnak is látnia? Nem sérült izom vagy ideg???

– Nyugi már, ez nem törés, nem kell röntgen, tudom mozgatni az összes ujjam, nem sérült semmi, a vágás nem mély, csak hosszú, három öltés lesz az egész, ha hagyod, hogy Babett befejezze.

– Na jó, de miért nem…

– Nem akartam orvoshoz menni, nem akartam, hogy megijedj.

– Ennél jobban??

– Sajnálom, azt hittem, végzünk, mire jössz, és a mészárszéket is feltakarítom.

– Azt majd én elintézem.

– Én pedig befejezem majd a salátát ezután, ha nem gond.

– Köszönjük, és szívesen látunk vacsorára cserébe, ugye, Ash?

– Persze, csirke van bőven, Mike is jöjjön át, úgyis lógunk még egy viszontvacsorával.

***PIKÁNS MANGÓSALÁTA

Hozzávalók:

2 db mangó, 4 friss szál menta, 5 db dió bele apróra vágva, 1 db közepes nagyságú vöröshagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál méz, 1 evőkanál fehérborecet

Elkészítése: Az olívaolajat keverd el a mézzel, a borecettel és egy pici sóval. A többi hozzávalót vágd fel, és keverd össze egy másik, nagyobb tálban. A szószt öntsd a mangós-hagymás keverékre, és keverd össze. Legalább egy órát pihentesd a hűtőben! Tálalás előtt még egyszer keverd össze!

– Akkor most… – ezzel Babett újra kezébe veszi Rory tenyerét, majd mindketten Boomerre néznek.

– Persze, csináljátok csak, én addig megyek… – int bizonytalanul a háta mögé a szőke.

És ment. Fertőtlenítős flakonnal és papírtörlővel felfegyverkezve tünteti el a gyilkos mangó nyomait, minden vércseppet, majd a bűnjelet is a mosogatóba teszi. A konyharuha a kukába kerül, a véres recept hosszas tűnődés után egy mágnessel a hűtőre. Majd felfelé veszi az irányt, a lépcsőt is rendbe téve, pont akkor ér vissza, amikor Babett elpakolja a „műszereit”, Rory pedig a bekötözött kezét nézegeti. Boomer nekidől a fürdőszobaajtónak, és Roryt bámulja.

– Megyek, szólok Mike-nak, hogy ne nassoljon túl sokat, aztán megcsinálom a salátát, jó?

– Persze, köszönjük.

Babett ledöcög a lépcsőn, Boomer egészen addig csendben figyeli a másikat, majd tesz egy lépést felé, majd még egyet, idegesnek tűnik.

És még egy lépés, már ott tornyosodik Rory felett, aki megszeppenve néz rá, Boomer nagyon halkan, lassan szólal meg.

– S o h a t ö b b e t n e!!!!! c s i n á l j i l y e t!!! Megértetted??????

– Meg.

– Nem hallom!!! – a hangja fojtott, erőteljes, tele indulattal.

– Meeg… – Rory szája lefelé görbül, rémülten néz Boomerre, nem érti, miért ilyen dühös.

A szőke se érti magát, majd megenyhül, látva Rory ábrázatát. Még közelebb lép hozzá, mert hirtelen úgy érzi, át kell ölelnie, meg kell vigasztalnia.

Ror félreérti a mozdulatot, ahogy Boomer felette tornyosul, ahogy lendül a keze, egészen kicsire húzza össze magát, karját védekezően az arca elé kapja. Boomer megtorpan, beledermed a mozdulatba. Rory pedig még mindig felemelt karja mögé bújik, haja teljesen eltakarja az arcát.

– Rory… Ror… nem bántalak, hallod… nézz rám!

Boomer óvatosan mellé ül a kádra, egészen közel hozzá, combjuk, csípőjük összeér. Lassan átkarolja a másikat, magához húzza.

Rory remeg, karja erőtlenül hullik az ölébe. Hagyja, hogy a másik magához szorítsa. Ebben a furcsán kitekeredett pózban arcát Boomer vállába fúrja, aki egy kis hezitálás után a másik kezével is átöleli, sután simogatja a hátát, majd ahogy Rory remegése kezd alábbhagyni, csak öleli magához.

Nem mer megszólalni, sem eltolni magától, csak öleli szorosan, és fura érzés járja át. Nem rosszul fura, olyan jólesően, csak szokatlan.

Egyáltalán nem érzi nem helyénvalónak, hogy ők így összeölelkezve kuporognak a kád szélén, miközben egy idegen nő épp a konyhájában sertepertél. Rory mozdul, egy reszketeg sóhaj hagyja el az ajkát, bontakozna az ölelésből, de nem mer, tart a szőke reakciójától.

Aki megérzi a változást, tétován lecsúszik az egyik karja Ror hátáról, aki újabb sóhaj kíséretében kiegyenesedik, de nem húzódik el Boomertól, viszont nem is néz rá.

A csendet végül Boomer töri meg.

– Ror, sajnálom… én nem akartalak megijeszteni. De a frászt hoztad rám! Láttad te, hogy néz ki odalent minden?

– Én nem akartam rendetlenséget hagyni – a barna hangja alig hallható, még mindig nem néz a másikra.

– Jaj, nem a rendetlenségről van szó. Azt hittem… én azt hittem, hogy Grady megtalált, hogy valamiképp ránk talált, ami ugye nagyjából esélytelen, mert azt se tudja, hogy élsz, hacsak nincs embere a rendőrségnél. Még a rád találó rendőrök is halottnak hittek, utána sem keresett senki, és a sajtóban se tették közzé, hogy életben vagy. Utólag is csak annyi volt a hírekben, hogy egy ismeretlen férfi holttestére bukkantak, a nyomozás folyik, és ennek már jó ideje.

Boomer összevissza beszél, nem érti, miért hozza fel ezt most, azt sem tudja, hogy Rorynak mondták-e ezt egyáltalán, úgy tűnik, mindkettőjüket próbálja nyugtatni.

– Én csak azt akarom mondani, hogy nagyon megrémültem, hogy valami bajod lett, hogy elvitt, vagy dulakodás közben megölt.

– Azért csak nem rúgnak ki, ha megöl engem?

– Rory… aggódtam miattad, hát nem érted? És kibaszottul nem érdekel, ha kirúgnak, de nem akarom, hogy az az állat elvigyen tőlem!

„Elvigyen tőlem!”

Rory fejében az utolsó két szó visszhangzik.

ELVIGYEN TŐLEM.

Ez most lehet, hogy egy újabb macsó duma Boomertől, vagy kicsit túl komolyan veszi a szerepét. Hisz ők nem egy pár.

És nem is a másik tulajdona. Volt, több mint egy évig valakié, amit talán soha nem fog tudni kiheverni. Hallgatását a nagyon titkos ügynök félreérti, nem tudja, mi játszódik le a másikban, de nem tetszik neki a barna elsötétülő tekintete, a komor arca.

– Figyelj, én soha nem bántanálak téged! És nem azért, mert ez a munkám! Én nem ilyen vagyok! Én nem ő vagyok!

– Pedig az előbb… – Rory próbálja humorral elütni a mondandója élét –, az előbb nyomokban olyan elemeket tartalmaztál. Konkrétan beszarattál, azt hittem… azt hittem, hogy szét fogod csapni a fejem a falon, vagy valami.

– Te meg nyomokban igen hülye vagy.

Beleborzol a barna loboncába.

– Menjünk le, mielőtt Babett még azt gondolja, hogy valami egészen mást csinálunk.

Rory maga sem tudja, miért, de teljesen elpirul. Nagyon rég nem gondolt a szexre, és főleg nem úgy, mint élvezetes dologra. Az meg meg sem fordult a fejében, hogy talán a szőkével, hogy ez a nagydarab polák fekszik rajta, és olyan dolgokat csinál…

– Menjünk le – mondja ő is, majd egy torokköszörülés kíséretében feláll. Boomer karja lecsúszik a derekáról, amiről mindketten megfeledkeztek, hogy még mindig ott van. Most a kád szélét fogja vele, kicsit erősebben rámarkol, majd ellöki magát onnan, Rory mellé lép.

– Menjünk.

Mielőtt leérnének a földszintre, Rory egy pillanatra megáll a lépcsőfokon, keze a korláton, Boomer majdnem a hátába gyalogol, de még idejében megtorpan.

– Mi az?

– Holnap levágatom a hajam!

– Okééé, de miért ilyen sürgős?

– Csak.

– Hát jó, és ha béna lesz?

– Akkor majd hordok sapkát!

Boomer kuncog.

– Most meg mi van???

– A sapka szexi.

– Barom! – Rory hátravágja a könyökét, de Boomer gyorsabb, és félreugrik, de azért még újra beleborzol Rory hajába.

– Na, ezért – fújtat mérgesen, majd a csuklójáról lekap egy hajgumit, és hátul összefogja a loboncát, miközben sziszeg, mert a tenyere nagyon érzékeny.

– Helló, fiúk!

A konyhapultnál Mike könyököl. Miközben köszön nekik, a kezével még int is, olyan mókásan, bentről kifelé, széles mozdulatát Babett töri meg, ahogy a kezébe nyom egy adag tányért, majd vidáman megszólal.

– A verandán terítek meg, mit szóltok, olyan kellemes idő van.

Add fel,kölyök! 21. fejezet Senki nem késett el sehonnan, az épületet is hamar megtalálták, még parkolóhelyük is akadt, egész közel a bejárathoz.

Trending Blogs

Last Seen Blogs

Untitled