Magányosan telnek el a napok,és csak a hűvös szél zaját hallom az ablakom alatt.Messze jársz,s lehulltunk mint fáról a levél.A napsugár süt be ragyogva az ablakomon,kisebb-nagyobb mosolyokkal cikázva.Egy méla percben,amikor a szobám közepén állok,s nap süti arcom egész tájékát,a gondolataim apró zugában a kezemet fogod,s lágyan ölelsz hátulról.Sose volt még hasonlóbb érzés,mint a fájdalom s a szeretet összegubancolódott fonalai. 161 nap,s a Valentin könnyes szemei tekintenek rám,mi szerint az érzés mit táplálok feléd,felér ezer meg ezer Valentin-nappal. Boldoggabbá tennél egy üzenettel, vagy csak egy pillantással,s nem kellenének ide szavak,se tettek,csak te meg én. Tudom,hol a szivünk partra ért,ott válltunk el..s talán majd egyszer újra találkozunk. Ezer szerelmes pár,csókok,mondatok,ajándék,vagy csak egy könnyebb romantikus vacsora,de mi,csak az emlékezetünkbe merengve várjuk az egymáshoz szánt szerelmet. Hol járhatsz? S most mit tehetsz e percekben? Tudom,emlékszem a pillantásainkra ami többet jelentett bármennyi szónál,s a szeretlek amit szívünk szánk helyett oldott egymás felé. Kívánom hogy ezen a napon,egy percig az emlékezetedbe véss,és üzend meg a szél szegletein keresztül:"hiányzol".Majd visszaküldöm egy csábító fuvallattal,hogy átjárjon testem melege:"szeretlek,s foglak is,Boldog Valentin-napot szerelmem".!

Sokszor úgy érzem földön heverő szemét vagyok,a sok ragyogó dolog között.Szomorúan tekintek a világ boldog mosolyaira,és a sok segítő kézre akik felszeretnének venni.Aztán egy pillanat múlva,jön valaki,akinek engedem magam..közelebb engedem magamhoz,és halvány csókokat szegezek arca minden szegletére.Idővel hagyom hogy megtisztítson,és az ágyára helyezhessen mint egy díszpárnát. Éjszaka testemmel melengetem,és sokszor hagyom hogy a könnyeit rám csepegtesse. Boldogan élünk időkön keresztül,s minden vihart esernyővel futunk át.

De egy idő után,mi leszünk a vihar,és a sok esernyőt szétszaggatva eldobjuk fejünk felöl. Külön utakon fogunk evezni,és más ernyők alá fogunk beállni.

Át fogjuk mással mindezt élni,hagyjuk hogy felszedjenek a földről,hagyjuk hogy ápolgassanak és megtisztítsanak.Aztán lassacskán megint ágyba zuhanunk,és melengetve alszunk el.

Körforgásba leszünk..és emlékekbe zárva éljük le a minden napokat.

Boldogok leszünk,ahogy tudunk,de valahogy mindig a multat fogjuk keresni.

Az az ernyő alá akarunk majd mindig állni,akivel túléltük az első igazi viharokat,hiszen a többi már csak ráadás..azoktól már nem félünk,beleszoktunk.

És mikor majd a sok vihar után,szivárványt látunk..nem azt fogjuk gondolni,hogy ezzel az új szerelemmel vagyunk boldogok..nem azért fog az arcunk mosolyra derülni mert az új esernyőt már összecsukhatjuk.

Azért fogunk mosolyra derülni,mert az emlékeink,és a szívünk tudják,hogy nekünk volt egy gyönyörű első hihetetlen viharunk,és egy első csodás szivárványunk.