Nap vagyok egy rendszer közepén,
Tűzből vagyok, és tűzként megyek, ha elér a végem.
Hatalmas fénnyel ragyogok, mérhetetlen forrósággal,
A hidrogén-fúzió emészti majd fel minden energiámat.
Magányos ez a lét, minden messze van,
A közelembe élő dolog sokáig nem marad.
Megtanultam, hogy távolabb kell álnom,
Ha a kialakulĂł Ă©let csodáját látni kĂvánom.
Mert ha közel megyek, porig égetem,
De innen fenntarthatom azt a rengeteg életet.
Ottan van a kedvenc bolygóm a Föld,
Amilyen kicsi, legalább annyira nyüzsög.
Ciklusokban közelebb jön, majd hirtelen hátrébb lép,
Örömmel tölti el mindazt aki rá néz.
De messze van nagyon, elérhetetlen,
De az emberek mĂ©g Ăgy is rám nĂ©znek.
Az űr hideg és végtelen, mégis ontom a meleget,
A tér végtelenjében senki sem hallja szenvedésemet.