#moinho

Moinhos de Santana: Lisszabon suttogó malmai

Cervantes Don Quijotéja óriásoknak látta a szélmalmokat, amikkel élethalálharcot kell vívni a kopár La Mancha-i síkságon.

De ha a búskomor lovag nem a spanyol fennsíkokon, hanem itt, Lisszabon dombjain kószált volna, harc helyett talán megállt volna hallgatózni. A portugál szélmalmok ugyanis nem zord szörnyetegek — sokkal inkább a széllel suttogó, zenélő tornyok.

A Restelo felett, ahol az erdő találkozik a várossal, áll a Moinhos de Santana. Két hófehér, robusztus torony, amelyek lassan háromszáz éve figyelik a Tejo torkolatát.

A történetük a 18. század közepén kezdődött, amikor a Bom Sucesso kolostor dominikai apácái úgy döntöttek, megragadják azt, ami ezen a vidéken a legbőségesebb: az Atlanti-óceán felől érkező, szüntelenül süvítő szeleket. A Monsanto déli lejtőit akkor még aranyló gabonatáblák borították, a malmok pedig éjjel-nappal dolgoztak, hogy liszttel lássák el a növekvő várost.

A portugálok azonban a szárazföldön sem tudtak elszakadni az innen is látható óceántól: ahelyett, hogy az észak-európai nehézkes, fagalériás építményeket másolták volna, a tengerész örökségüket és tudásukat alkalmazták. A malmok szárnyaira nem fa rácsokat, hanem konkrétan a felfedezők karavelláiról ismert, háromszögletű vászonvitorlákat feszítettek. A kúpos tetőket pedig úgy alakították ki, hogy a molnár a belső szerkezettel mindig pontosan abba az irányba forgathatta a malom teljes tetőzetét, amerről a szél érkezett.

A legvarázslatosabb mégis a malmok 'hangja' volt.

Képzeld el a molnárt, aki bent áll a lisztporos sötétségben, miközben a nehéz őrlőkövek csikorgása elnyom minden kinti zajt. Honnan tudhatta volna bentről, ha a szél hirtelen viharossá fokozódik? A portugálok erre egy olyan megoldást találtak ki, ami szinte már költészet: kis agyagkorsókat, úgynevezett búzios-okat kötöztek a vitorlák kötélzetére. Ahogy a szerkezet forgott, a szél átfújt az edények szája fölött, és a malom zenélni kezdett.

Egy lágy fuvallatnál mély, búgó dallam szűrődött be a falakon keresztül, de ha a szél feltámadt, a cserepek éles, süvítő sípolásba kezdtek. A molnár a fülével dolgozott: ha a malom 'éneke' túl magasra váltott, tudta, hogy ki kell rohannia bevonni a vásznakat, mielőtt a vihar letépi a vitorlákat és szétzúzza a könnyű szerkezetet.

A környékbeli falusiak (Lisszabon akkor még nem ért el ezekhez a dombokhoz) persze nem a mérnöki leleményt látták ebben. Azt mondták, a malom ilyenkor szellemmé válik, és 'a széllel beszélget', a cserépedények sípolása pedig távol tartja a rontást a megőrölt gabonától.

Ma már nem őrölnek lisztet a Santana-malmok, a búzatáblák helyén csendes park terül el. De ha felmész oda naplementekor, s a fűben ülve meglátod a két kék-fehér tornyot a narancssárga égbolt előtt — háttérben a Tejo torkolatával —, megérted, miért tenné le a fegyvert itt még Don Quijote is.

Preste atenção, o mundo é um moinho

Vai triturar teus sonhos tão mesquinho

Vai reduzir as ilusões a pó.