„Te kavarsz azzal a faszival?”
- kaptam meg a kérdést tegnap az egyik osztálytársamtól. Zselykéről tudni kell, hogy nagyon jófej, de egyben szörnyen bunkó is tud lenni, és igyekszik mindenről tudni, de csak mert a kedvenc tevékenységeinek egyike, hogy véleményt mond és/vagy belepofázik a dolgokba. És akkor tesin, miközben lefelé mentünk (ping-pongozni, mások meg a drámába), nekem szegezi ezt a kérdést. Az persze nyilvánvaló, hogy kire gondolt, hiszen csak egy valakiről feltételezheti, hogy "kavarok vele", méghozzá valaki olyanról, akit nem ismer, és csak úgy tudja emlegetni, mint "az a faszi". Na azon kívül, hogy mikor látott minket együtt, már csak azt nem tudtam, hogy mégis mi a francot válaszoljak erre?
Hát, majdnem egy hete volt egy "majdnemrandink", de mintha nem is lett volna. Mármint olyan értelemben, hogy azóta nem emlegettük, és nem csak arról a konkrét délutánról nem beszéltünk, hanem semmi kettőnkkel kapcsolatos dolog nem került szóba. Meg persze semmi nem változott köztünk. Ugyanúgy lejárkálok egy csomó szünetben a csocsóasztal felé, hátha ott találom, és ha beszélgetünk, ugyanúgy megölel elköszönésképp, amikor a csengő után kicsivel már sietünk órára, mint ahogy eddig is. Szeretek beszélgetni vele, szeretem a társaságát, szeretek vele lenni, és szeretem, amikor keres. Egyetlen "mizujs?" üzenettől is percekig tudok mosolyogni, persze csak ha ő küldte. Imádom, hogy meg szokott ölelni, és bénán érzem magam, ha nem. Hülyén érzem magam akkor is, ha mint pl csütörtök délután, lemegyek és keresem, mert úgy volt volt, hogy ott lesz, és aztán sehol senki. Nyilván félreértettem. Ja, mégsem, később írt, h hát mégse maradt benn. Feltűnt. Na mindegy. Mostmár jó, ez a csütörtöki szenvedésem tárgya volt, a csütörtöki énem foglalkozhat ezzel továbbra is. A mostani énem meg még mindig keresi a tökéletes választ a fenti kérdésre.
Talán valami olyasmi. De igazából fogalmam sincs, hogy mi a szösz is ez a dolog kettőnk között. Nagyon kedvelem, és láthatóan ő is kedvel engem. Csak épp... Megragadtunk egy olyan állapotban, amikor egyértelműen nem barátok vagyunk, mert ez az egész nem is barátságnak indult, ahhoz túl sok érzelem van. Nem, én ezt az egészet soha nem éreztem tipikus barátságnak, ez valahogy... más. Persze jóban vagyunk, de ez egyszerre kevesebb és több egy barátságnál. Csak épp... Együtt sem vagyunk. Egyik legjobb barátnőm már azt várja, hogy mikor megyünk triplarandira: mi hárman barátnők a "pasijainkkal", meg amúgy is többen megjósolták már, hogy mi össze fogunk jönni, meg ilyenek. Csak épp... Nem történik semmi. És én egy gyáva féreg vagyok, és őt se feltétlen a Griffendélbe osztanám a Teszlek Süveg helyében. De nem is ez a lényeg. Valami van, csak rejtély, hogy mi.
Talán... Kavarunk. Vagy legalábbis olyasmi.
