KĂ©szĂĽlĹ‘dĂĽnk. Az este hűvös Ăgy az egyszerű, elegáns ruhára meleg kabát, finom sál kerĂĽl. Ma mindenki csinosan kiöltözik, mĂ©g az is, akinek egyĂ©bkĂ©nt nem fontos az öltözködĂ©s. Talán nem is tudja, de Ă©rzi, mert oly mĂ©lyen, oly erĹ‘vel ivĂłdott ez az Ĺ‘si szokás az ember vĂ©rĂ©be, hogy öntudatlanul is tisztában van az esemĂ©ny jelentĹ‘sĂ©gĂ©vel. KezĂĽnkben virággal indulunk otthonrĂłl, valĂłdi találkozĂłra sietĂĽnk…
Soha nem olyan szĂ©p a temetĹ‘, mint ma este. MilliĂł gyertya fĂ©nye ragyog be mindent, s amint a szobrok Ă©s a sĂ©tálĂł emberek között táncolnak, szinte meg sem tudjuk kĂĽlönböztetni mely árny melyik világhoz tartozik. ÉszrevĂ©tlen varázslat törtĂ©nik. A dimenziĂłk, amelyek egyĂ©bkĂ©nt elválasztanak minket, most megnyĂlnak. A kĂ©t világ összeĂ©r, s már-már tapinthatĂłan Ă©rezzĂĽk egymás jelenlĂ©tĂ©t. A szeretet finom energiái, mely a szĂveket összeköti egymásba fonĂłdnak. A meghittsĂ©g ĂłvĂłn körbeveszi az estĂ©t, s a találkozás öröme, hogy magunkhoz ölelhetjĂĽk azokat, akik máskor fentrĹ‘l vigyázzák lĂ©pteink, betölti a teret.
Ha figyelĂĽnk talán láthajtuk, ahogy a csillagok leszállnak közĂ©nk, hogy fĂ©nyĂĽkkel a legmĂ©lyebb, legbánatosabb szĂvekbe is bevilágĂtsanak. Az Ă©giek Ăgy vigyázzák, hogy mindenki visszatalálhasson ahhoz, aki egykor kilĂ©pett az Ă©letĂ©bĹ‘l, s most csendesen megfoghassa a kezĂ©t…
/Agatha Seymour/
