Monoceros

hogy parancsszóra szüljünk,

hanem az, hogyha már világra

hozunk egy életet, akkor

megtanítsuk neki azt, hogy

ez nem kötelező

körülölelte volna az egész világot,

most az a felnőtt vagyok, aki

de újra leírom, mennyire hihetetlen

hatása és ereje van a szavaknak,

de még hihetetlenebb, hogy csak

a negatív szavak törnek olyan

erősen utat, a pozítívak eltűnnek

hiába ébredtem fel, néha a valóságban

de mégis a kitartás nem volt közöttük...

ha a kitartásra gondolok, mindig plankton

- az a kis zöld lény a spongyabobból -

jut eszembe,

mert gondoljatok csak bele

állandóan eltapossák, állandóan elbukik,

megsérül, kinevetik és megszégyenítik,

de ő mindig feláll és tovább próbálkozik

lemásolhatják a cselekedeteidet,

de téged soha, mert az vagy,

amik ők soha nem lesznek:

ha azt látod, senkit nem érdekelsz,

senki nem hallgat meg

csak csináld azt, amit én

írd ki a világnak, ami bánt

meg fogsz lepődni, hány ember

érzi ugyanazt, mint te

de egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy kiengedjem őt onnan

az sem számít, ha nagyon megbánt, mert akkoris szeretni fogom

talán nem fogunk többé beszélni, vagy találkozni, de hidd el

szenvedek az alvással minden nap, 

éppen ezért készít ki a tudat, 

hogy egyes emberek elvárják, 

bocsánatot kérjek, 

amiért nem értem rá azonnal,