#fromagirl

Nem tudom hogyan is kezdjem, hogyan mondhatnám el mi minden kavarog most bennem...itt van ő...a megfejthetetlen, akin kiigazodni egy élet is kevés lenne, aki egyszer ezt máskor azt akarja. Akinek ha jót is teszel nem elég...vajon nem voltam elég? Nagyon sokat gondolkoztam ezen. Hol lehet az a határ a fejében, amikor azt mondja elég? Mikor jut el odáig, hogy rájöjjön mindvégig érte tettem mindent, hogy őt boldognak lássam. Nem, nem vagyok szerelmes, ne is érts féllre, csupán megsajnáltam, tudod? Amikor ránéztem legelőször egy erős embert ismertem meg jellemében, majd ahogy egyre jobban leromboltam a védőburokként felhúzott falait rájöttem egyáltalán nem az...csak egy megtört lélek...egy megtört és meggyötört lélek aki boldogságot érdemelne, aki fél szembenézni néha a valósággal, fél az érzéseitől, inkább elzárkózik, mert tudja, hogy mégjobban fájna ha szembenézne velük, csak hogy a boldogsághoz vezető út néha rögös és igen kiszámíthatatlan, néha fájdalmas, de lehet örömöt lelni benne...kérdés kivel lépsz a helyes útra, hogy megtaláld a boldogságot. Remélem megtalálja, ahogy te is.

Age is not just a number. In fact people tend to relate someone’s age with their matureness level. And somehow I found it a little bit ridiculous about this.

Dari kecil gue udah dicekokin bahwa, kalo udah umur 4 tahun berarti ga boleh ngompol, kalo udah umur 7 tahun ga boleh malas gosok gigi, kalo udah umur 11 tahun ga boleh bangun siang, kalo udah umur 17 ga boleh meninggalkan sholat and bla bla bla.

Which I do believe itu cuma the way of my parents to dicipline me. Unluckyly its never work that way for me. Gue tidak akan melakukan sesuatu tanpa: 1. Keinginan yang kuat dari dalam diri gue 2. Kesadaran bahwa ‘I need this thing’ 3. Alasan yang bisa dicerna akal gue

Gue bisa berdebat panjang sama orang tua gue soal hal apapun yang dibebankan ke gue.

Dan sekarang, tepat di usia gue yang mulai memasuki fase ‘mba-mba’ somehow gue tersadar bahwa banyak hal yang gue ‘lewatkan’ due to my stubborn behaviour. I am in the stage which I do realized that I am no longer young.

Udah ga masanya lagi gue main-main ga jelas. Sudah ga masanya lagi gue gelagepan gatau garus mau gimana dan ngapain. Entah dari mana pikiran ini berasal tapi gue merasa I shall now responsible for more than my personal ego. Tapi di saat yang sama gue merasa ga siap.

Dan gue baru nyadar bahwa I should have listened to my parents back then. Karena saat gue dengerin mereka pasti gue akan jadi manusia yang lebih baik daripada gue yang sekarang. But regret won’t solve anything.

Jadi gue akan struggling lagi bertahan ditengah kehidupan yang serba tentative, berjuang lagi supaya bisa menjadi manusia yang lebih baik dari kemarin, dan belajar lagi karena tidak pernah ada kata cukup untuk pengetahuan.

Selamat menempuh perjalanan tahun ke-26 yang akan super duper menyenangkan dan penuh berkah ini :)