Termékeny munka és harc helyett, amely egy tökéletesebb életformát hivatott megteremteni, ezek az emberek leülnek a pamlagra, és így szólnak: "Beszéljünk arról, mi lesz kétszáz év múlva." Csak álmodoznak a jövőről, s ez a passzív álmodozás az emberiség ragyogó, derűs, boldog jövőjéről az egyetlen fénysugár létük félhomályában.
Valóban ilyen volna a mai nemzedék? Valóban ilyen fénytelen, ilyen reménytelen, ilyen holt a mai élet? Minek akkor egyáltalában kiszabadulni a börtönből? Nem mindegy: itt tengetetem-e életemet, vagy odakünn? Ha kilépek a fegyház kapuján, egy kis börtönből egy nagy börtönbe jutok. Miért lépjek akkor ki ezen a kapun? Mi célja annak, hogy a szürke bizonyosságot a szürke bizonytalanságra cseréljem fel?
Vera Figner gondolatai a börtönből történő szabadulása előtt
