#erasmus2016

21st August 2016

SSSSSSSSoooo! I still kinda can’t believe everything is happening and it’s real! 

I landed in Stockholm Arlanda Airport on the 19th at 3PM and met with my tutor, Julia, at the Stockholm Central Station.  One of the things that got my attention right away was the silence.  I’ve been to a lot of different airports and all of them were crowded with people coming and people leaving and baggages and people having lunch or crying or laughing... But, I mean: a lot of noise.  Here, though, people were silent. They were saying their goodbyes or their hellos quietly.  Not saying it got me the creeps, but almost. 

‘Kay, so-- moving on.  Met Julia, this blonde, blue eyed girl: typical Swedish, I thought. But then we talked and she was super cool and super chill and a lot of fun! 

Yesterday I lost the boat.  I went to the Museum of Photography, with the exposition of Nick Brandt, “Inherit the dust”, which was a group of photograph about Africa but with wild animals photoshopped in; like an Elephant in the middle of a quarry.  And then an exposition about the Swedish actress Greta Garbo

(One of my favorite photos I’ve seen yesterday -this is downloaded from Google)

And then the Bryan Adams exposition (I didn’t know he was a photographer, too!) with portraits of famous people.  And I’ve fallen in love with this photo of Lindsay Lohan:

I kinda always thought she was beautiful but... I mean, if I could find a poster of this, I’d definitely hang it in my room! (Maybe next to Darth Vader) 

Okay, so, I was saying I lost my boat/hostel, because I totally forgot about the cruise they have every weekend.  But then the boat came back and everything got back to normal. 

And... Today.  Today started off good, I was able to sleep (even if the mattresses here in Sweden are as hard as a wooden table! My back hurts still, but whatever)  I should have gone to a cruise around Stockholm, but the boat had some kind of trouble with the electricity and so... Here I am, in a Starbucks, updating my blog because I do want this to be up-to-date, kinda stealing their power and their Wi-fi for a milk chocolate cookie that almost got me diabetes and an Americano Coffee that kinda tastes awful. Ew. 

Uh. I was almost forgetting: yesterday the weather was fine. Sun was out for like... 3 hours (in the whole day, not continuing). And today it sucks: looking outside I see people with open umbrellas but it doesn’t seem like it’s raining.  (I did not pack an umbrella in my baggage. That was not one of my clever move). 

‘Kay, think that’s it!  James (my MacBook Air) is almost fully charged... Sooooo, I’m finishing up my coffee and then flying to 7eleven to get a swedish sim card! 

bejegyzésem. Aki még nem tudná: 5 hónapot töltöttem Belgiumban az Erasmus+ programmal; 161 napot. 

Tavaly márciusban mikor úticélt kellett választanom nagyon tanácstalan voltam, ugyanis a kezembe nyomtak egy hatalmas listát az európai országok különböző művészeti egyetemeivel. Két várost jelölhettem, de a határidő előtt egy órával még mindig kételkedve próbáltam eldönteni, hogy melyik kettő legyen. Olyan helyre szerettem volna menni, ahol jó az oktatás, az emberek beszélnek angolul, és persze nincs nagy drágaság. Annak ellenére, hogy nem tudtam sokat a városról vagy az országról, Antwerpent jelöltem elsőként. Még utána is kételkedtem kicsit, de mikor arra került a sor, hogy lemondjam a kollégiumi bentlakást a következő félévre, akkor éreztem igazán, hogy ez mostmár komoly: fél évet külföldön fogok tanulni.

Szeretnék egy átfogó véleményt alkotni erről az egész tapasztalatról, de elég nehéz megfogalmazni. Hatalmas ambícióval és energiával ültem fel a repülőre januárban, nekivágva az ismeretlennek. Velem mindig az van, hogy amikor valamiről kialakítok egy képet a fejemben, az sose úgy történik ahogy én azt elgondolom; ez a legjelentéktelenebb dolgokra is igaz. Belgiumról azonban nem volt tiszta kép a fejemben, minden ismeretlen volt, és ez tetszett benne. Egy olyan helyre mentem, ahol még sohasem jártam és ez egy kihívás volt. Az Erasmus program nem más, mint egy kihívás: vannak akik szeretik a kihívásokat mert már hozzászoktak, vannak akik nem. Én mindig azokat a lehetőségeket keresem, amelyek esélyt adnak arra, hogy kilépjek a komfortzónámból és kipróbáljak valami újat. Az Erasmus egy ilyen lehetőség.

Volt-e rossz élményem Antwerpenben? Persze, hogy volt. A rossz dolgok bárhol utolérnek, nem muszáj elutaznod külföldre. A lehető legrosszabbkor történtek szerencsétlen dolgok velem és körülöttem, de ez is benne van a pakliban. Ha visszagörgetsz a blogomon meglátod, hogy miről beszélek. Ezek a balszerencsés esetek, bénaságok mind átalakulnak vicces vagy szomorú történetekké és ettől lesz színes az egész tapasztalat.

Rengeteg embert megismertem a világ minden tájáról. Több mint 150 féle nemzetiségű ember él a városban és ez teszi annyira változatossá. Először meglepődve, majd csodálva figyeltem, hogy hogyan tud ennyi féle ember, ennyi különböző kultúrális háttérrel egymás mellett békében meglenni. Ezek az emberek alkotják a várost. Azért szerettem ott élni, mert az emberek elfogadóak. A két kezemen nem is tudom megszámolni hányszor próbáltam elmagyarázni a kultúrális hátteremet. Román, de magyar, mert erdélyi... A végén már viccelődtek is ezzel a lakótársaim, mert nem értették. Elmagyaráztam újra, pedig még az én fejemben se tiszta. De pont azért mert nem volt jelentősége, európaibbnak éreztem magamat.

5 hónap alatt 5 országban jártam, 5 fővárosban és 5 városban (+Antwerpen). Számtalan embert ismertem meg, rengeteg múzeumot meglátogattam, eljutottam kedvenc énekeseim koncertjeire, kipróbáltam új ételeket és italokat. Sokat stoppoltam, amit azelőtt sose csináltam, mindenhova biciklivel jártam és asszem még sose vonatoztam annyit mint ezalatt az 5 hónap alatt. Új fotó témákat kerestem (azt hiszem találtam is), és láttam, hogy hogyan lehet más fajta módon megközelíteni a fotográfiát.

Mindvégig hiányzott Budapest, a MOME, az osztálytársaim, a barátaim, természetesen a családom, a kutyám de ez is ugyanúgy hozzátartozott a kihíváshoz. Valamit valamiért. Ha tehetném, minden félévben elutaznék valahova, és igen, könnyeztem kicsit mikor felültem a repülőre.