On this day… 21st of October

Mire észbe kaptam, már a plüsskutyám átölelve, a nevedet hajtogatva zokogtam. Hang nélkül, mert a szomszéd szobában két bátyám és anyukám beszélgetett, s a hangszigetelés... mit ne mondjak, nem tökéletes kicsiny budapesti lakásunkban. Itt csak hétközben lakom egy bátyámmal, hétvégére jó esetben mindketten haza megyünk, ki szüleinkhez, a hatalmas kertesházunkba. Mondjuk ez utóbbi épp felújítás alatt áll, de szerencsére az én szobám még egyben van.
Fura érzés volt sírni. Fura érzés volt ÍGY sírni, ilyen erősen. A kinyitható kanapé, mi ágyamul szolgált szeptember óta, beleremegett - velem együtt. A hátamon feküdtem, így nem a szokásos útjukon, az állam, hanem két oldalra, füleim felé csörgedezett a két kis patak szemem egy-egy sarkából kiindulva. Így még talán sosem sírtam.
Mielőtt kitört volna belőlem ez a cucc, éppen hozzád beszéltem; elmeséltem mindent, amiről lemaradtál az elmúlt három és fél hétben, s említésre méltó. Például, hogy az ősziszünet első, vagy második napján egyik bátyám és barátnõje elvitt moziba a Hotel Transylvania 2-re és "beleszerettem". Elmondtam, hogy annyira szét van verve a ház, hogy a macska majdnem fel tud jönni az emeletre; felsoroltam az összes pop-számot, amit megtanultam azóta énekkel és zongorázva, hogy majd feldolgozhassuk együtt. Szóval igen, ezért "akadtam ki" aztán. Mert majdnem belegondoltam, hogy mit mondtál egy szűk hónappal ez előtt…