Vörös és Fekete
Az Ĺ‘szinte játĂ©k, a hazug igazság, A pĂ©nzen vett becsĂĽlet, az elárult barátság. Kirabolt lĂ©lekben Ă©rtĂ©k a boldogság, VĂ©gtelen vonalban kavargĂł vĂvĂłdás. TĂ©vesen megĂtĂ©lt, kĂ©rretlen köszönet Hibákat halmoz az esetlen ösztönben. Már csak a gondolat világĂt feketĂ©n Ă©s vörösben, S majd rájössz, miĂ©rt fogalmaztam ennyire ködösen.











