.

Barinőm: Mi a baj?

Én: Mi nem? … Az a baj, hogy szétbasz az ideg,… az a baj!

        Az a baj, hogy a mai világban folyamatosan „játszani” kell. Az, ha magadat adod az nem jó. Hazudni kell, megcsalni a másikat meg leszarni, tönkretenni a másik életét, és akkor nagy valószínűséggel érvényesülsz.

        Az a baj, hogy tök gáz, de én egy ufó vagyok, mert én ezekre nem vagyok képes! Ez a játszmázzunk softver az én hardveremen nem működik.

       Az a baj, ha megakarok ismerni valakit, akkor csakis kizárólag az ő szabályai szerint lehet haladni, máskülönben megszívtam.

Majd akkor beszélünk ha ő keres. Ha én, akkor nem, mert ahányszor én keresem az (szerinte) sok, nem tud vele mit kezdeni…

Mi sok? Az hogy naponta ötször félmondatokban válaszolni kellett? SOK? Nem adtam időt??? Mire? Számoljuk már össze, hányszor szóltál hozzám .. Amúgy ha megakarsz ismerni valakit, akkor beszélgetsz vele, nem? Másképp hogy ismered meg?

  Túl gyorsan válaszoltam? Nem vártam órákat a válasszal? .. Volt időm, írtam.   Kérdeztem tőled dolgokat? ….. Igen.   És szerinted ez mit jelent? Hogy megakartalak ismerni? …. Igen. Azért néha sajnálom, hogy nem postagalambokat használunk levelezésre. Egy hét mire odaér a levelem, lenne időd bármire is! Merthogy a három műszak és az alvás meg a házimunka ja és az online haverok mellé, én már nem nagyon fértem be a napi keretbe a szarás az evés meg a levegővétel mellé. Természetesen megértem, hogy zsúfolt a naptárad, és ezek mind fontos dolgok és nem is akartam egyiktől sem elvenni az értékes időd, de mikor megkérdeztem, hogy mikor tudnánk mi is egy kicsit foglalkozni egymással és te nem adtál rá normális, érthető választ, akkor nem tudtam mit csinálni, írtam akkor, amikor Te. ..és hogy ez gyors volt… hát bazdmeg… mikor máskor? Amikor csak random rád írtam, az se volt jó. Nyilván tisztában voltam vele, hogy mikor dolgozol, nem érsz rá írogatni. Nem is vártam el. De reméltem, hogy majd válaszolsz akkor, amikor lesz rá időd. .. és hogy ez meg sok volt...

Nem tudom, te hogy képzelted el ezt az ismerkedést, pláne úgy, hogy ezer x kilométerre vagyunk egymástól.. Sajnos nem tudunk beülni sehová személyesen beszélgetni, bár ha ott lennék sem hiszem, hogy lenne időd rám…

Azt mondta a barátod, hogy túlságosan látszik rajtam, hogy érdekelsz, és hogy nem adok esélyt arra, hogy Te, küzdeni tudj értem… Elnézést kérek. Nálunk ufóknál ez már csak így működik, hogy nem játszadozunk, nem tűnünk el napokra, kérünk, köszönünk és látszik rajtunk, hogy érdekel a másik. Az meg, hogy szerinte én nem adtam esélyt, az egy faszság. Az esély mind a mai napig megvan, a baj csak az, hogy téged jobban érdekel a mars megszállása a haverjaiddal, mint én! De ha te nem is voltál kíváncsi rám, akkor ezt közölni kellett volna már a legelején, legfőképpen a barátoddal, hogy ne hozzon minket össze, ismerkedtetési szándékkal. Annak tudatában meg főleg ne, hogy én nem beszélek németül, te meg nem akarsz hazajönni. Mondhatnám, hogy eleve halálra ítélt ötlet volt, de ez nem lenne igaz, mert én megtanulhatok németül és te is dönthetsz úgy, hogy hazajössz.

        Az a baj, hogy nem követtem az ismeretlen szabályokat és kiestem a játékból. Nem tudom… legközelebb megpróbálom telepíteni a gamer appot, hátha sikerül felvenni a bunkó pléhpofát és szarni bele az egészbe, pontosan annyi energiát tolni a dologba amennyit a másik, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.

       Az a baj, hogy ezt elmondanám neki is, mert kíváncsi vagyok rá, az ő verziójára (és nem a barátjáéra), de le se szar!