HOGY TESSÉK?

Több, mint 10 éve használom a Tumblrt, ezalatt az idő alatt születtek és szakadtak meg szerelmek, barátságok (meg ellenségek is) a platformon keresztül, de mindig úgy voltam vele, hogy azért még jó ide visszajönni ebbe a kis barlangba. Jó ide tartozni, soksoksok kedves embert ismerhettem meg az évek során. Nyilván ma már nem posztolok olyat, mint amilyeneket az elképesztő hülye tini fejemmel tettem, emelem kalapom azok előtt, akik azt végigasszisztálták és még mindig követnek. Szerettem, hogy amikor az űrről, tudományról, művészetről vagy videójátékokról posztoltam, akkor mindig volt valaki, akivel egy húron pendültünk és ő ugyanannyira tudta értékelni a látottakat, mint én. Most viszont eltört bennem valami, amit valószínűleg soha a büdös életbe nem fog visszahozni semmi, és ezzel együtt azt is érzem, hogy kezdek eltávolodni a twitter-tumblr-instagram buboréktól. Nem érdekelnek az influencerek, nem érdekelnek a nagy bölcsességek, nem akarom látni, hogy páran itt meg máshol is a nagy tökéletességet mutatják az idealizált képekkel, miközben a való életben romokban az életük, és meg vannak keseredve. Nem érdekel a hatszázadik outfit poszt, az aesthetic virágos mező és a gyönyörű tetovált emberekről készült feketefehér fotó sem. Nem érdekelnek most a "kizsgutyák", "nagygutyák", az idióta emojik, a pinterestes monsteras képek pedig végképp nem. Értem, tényleg értem, hogy valakinek ez a megküzdési stratégiája, én is évekig ebben voltam, álmodoztam és elhitettem magammal, hogy ez így tök oks. Azt is elfogadom, hogy valaki csak úgy simán csak szereti agyatlanul reblogolni a dolgokat. Én viszont eddig bírtam, elfogytam ehhez, nem szeretnék már többet itt posztolni. Akik a rajzaim miatt követtek (imádlak titeket), azoknak üzenem, hogy csinálok majd lehet egy új blogot, de azon csak és kizárólag azok lesznek, semmi személyes. Köszi, hogy itt voltatok mindig, én most kevés vagyok nagyon mindenhez, elmenekülök a rajzolásba, legyetek jók és pihenjetek sokat karácsonykor.