Német kaland

A félelmeim alaptalanok voltak, semmi nagyon gáz ajándék nem érkezett. 

P reggel saját készítésű tükörtojással ébresztett, T egy szuper rajzzal, B-től pedig költöződobozokat kaptam. 

Este megérkezett az öcsém és a barátnője egy klassz kis családi idézeteskönyvvel és a szüleinktől az obligát DVD- és fotóösszeállítással. 

Hát itt lettem negyven éves, ebben az országban. A feldolgozás valószínűleg még hónapokig fog tartani, szóval elkezdem mondjuk most. 

A szülinapom, annak ellenére, hogy mennyire utálom a szülinapjaimat általában, jól sikerült. Megadtam magam az alapvető elvárásoknak, és boldoggá tettem pár embert magam körül. A nap elhozta az első kis sikert az álláspiacon, és az öcsémet meg a barátnőjét látogatóba. 

Sokan mondják, hogy most kezdődik az élet. Én azt gondolom, hogy biztos lesznek a B-oldalnak is szépségei, csak ezt a másfajta minőséget még szokni kell, és a korábbit nehezen engedem el. 

Egy héttel azután a pocsék áprilisi tréfa után a 30 centis hóval, tegnap nyári idő volt és egy hatalmas session a helyi korisokkal. Miért nem találkoztunk hamarabb? Úgy könnyebb lett volna szeretni ezt a helyet. 

De még mindig nem érzem, hogy fájni fog a búcsú. Pénteken D-vel a Warnow-parton sétáltunk, és kérdezte, hogy fog-e hiányozni valami hely, a kikötő, vagy más. Rávágtam, hogy nem. 

Tök vagányan belevágtunk a költöztető-keresésbe, miután a munkaügyi központ közölte, hogy egy jelentős összeggel megtámogatják a munkaerő-mobilitásunkat, csak kérjünk három árajánlatot. 

Ma megvolt a harmadik józsi is és az első kettőtől már ajánlatunk is van. 

Finoman szólva dobtunk egy hátast az összegek láttán. A szórás sem kicsi, de a végösszeg, az bizony olyan, hogy nagyon nem jön ki  a munkaügyis pénzből. 

A jövendő munkáltató is fizet egy hasonló összeget, de az meg az új lakás kauciójára kell (mert hogy a mostaninak a megmaradt kaucióját majd 1 év !!4!! múlva kapjuk meg kb). 

Szóval most ilyen firstworld-jellegű felháborodás van hogy de hát úgy volt hogy kolbászból van a kerítés. 

A kölni lakásokról azt kell tudni, hogy jó drágák, és csak halvány sejtésünk van egyelőre arról, hogy melyik környékek a jók, és melyikeket lenne jobb elkerülni. 

Ehhez jön még, hogy nem kéne félnapi járóföldre lenni a munkahelytől, és a normális iskoláktól sem. 

Egyelőre az van, hogy a négyszobás tervből lehet, hogy csak három lesz, és hogy a nyugati part a vonzóbb minden szempontból, na és persze a drágább is. 

Néha erre is koncentrálni kell, mert amióta a hírt megkaptuk, ezerrel pörög az agyam. Jól tudom, hogy milyen lépéseket kell tenni a költözéshez, és azt is, hogy nagyjából milyen sorrendben, de az agyam fegyelmezettsége pillanatnyilag nemlétező. 

A lakáskeresés, iskolakeresés, és mindenféle kijelentkezések között elkap a gépszíj és coworking irodákat meg jógastúdiókat nézek. Közben félig tudatosul bennem a káosz és igyekszem Trello boardokba meg Google doksikba rendezni. Mérsékelt sikerrel. 

B a következő két hónapban még itthon van, és más dolga sincs, mint ügyeket intézni, és intézi is, de persze nem lehet kikerülni, hogy berontson egy-két új infóval, és az izgatottsága ragadós, el-elkalandozunk. 

Felébred téli álmából a Németkaland! Újra tudósítunk (de most tényleg!) a magyar család elképesztő kalandjairól Dojcslandból! És az apropó? Nos...

“Well, I’d like to use this opportunity to thank everyone who has helped me along the way, including my mo...” Nevermind. 

Költözünk. 

Kölnbe. 

Van az a nézése a németeknek, három év elteltével sem bírom megszokni: jéghideg, pengeszájú, élettelen. Amire egyetlen válaszom a nincstöbbkérdésem. 

Vannak továbbá a kedvesek, akikkel jó együtt lenni, de addig tart, ameddig tart, mert ők meg groundhog day, mindig elölről kell kezdeni. Mindig kedvesek, de mindig ugyanarról a start mezőről indul minden beszélgetés, egyetlen lépéssel sem kerülünk közelebb. 

P szülinapja egyszerre sikerült nagyon lazára és nagyon feszültre. Érzelmi hullámvasút, de alapvetően sikeres kivitelezés, már ami ebből kifele látszott. 

T-nek még elöl nem esett ki egy foga sem, viszont hátul elkezdett nőni egy új rágófog. For the record. 

Megint olyan napok vannak. Gyomorgörcs. Sírógörcs. Tehetlenség. Olyan ez, mint hogy mész az utcán gyanútlanul, és egyszercsak szembejön valaki, és teljes erőből pofánvág. De menned kell tovább, és simán lehet, hogy megint pofán fognak vágni, amikor a legkevésbé számítasz rá.

Nem kicsit lepődtem meg, amikor P tegnap a vacsoraasztalnál, életében először, komolyan, felnőttesen beszélt arról, hogy van egy ötlete, hogy mi szeretne lenni nagykorában. 

Pilóta. 

Lelkesen és izgatottan ecsetelte, hogy mi mindent szeret a repülésben, és hogy ez a foglalkozás mennyire passzolna hozzá. 

Olyan ritkán oszt meg valamit a gondolataiból, hogy az mindig meglepő, ráadásul most ez már nem Legókról vagy játék-appokról szólt.