a terv az, hogy nincs terv

egy idős úr telefonon keresztül érdeklődött, hogy van-e szudánról útikönyvünk. kedvesen felvilágosítottam, hogy mivel ez nem gyakori úticél, boltokban nem talál ilyesmit, ellenben a webshopunkról tud egy remek német nyelvű példányt rendelni. erre feltette a jól ismert hatvanöt pluszos lemezt (respekt a kivételnek), miszerint ő nem érti és érzi ezt az internet dolgot. beborítottam empátiám szirmaival, majd ennek következményeképp megtörtént életem legabszurdabb udvarlása.

“kisasszony, én most bókolni fogok magának. meghódítom. (erőt gyűjt) tudja, én egy egyetemeket végzett mérnök vagyok, öt nyelvet beszélek és bejártam a fél világot. túl vagyok életem zömén, de ilyen hangot hallva, mint a magácskáé... (sóhajtás) megadatott nekem a lehetőség, hogy elutazzak szudánba... és tudja, mit? én onnan vissza sem jövök már. azok az emberek úgy élnek, ahogy nekünk is kéne. nem az internet körül forog az életük! magácska úgy megért engem... (újabb sóhaj) egyébként egyedül indulok útnak...”

ezen a ponton stratégiailag fontos lépésként megismételtem, hogy értesítem, amint megjött az útikönyve, remélve, hogy a beszélgetésünknek talán a végére érünk. természetesen nem így történt.

zárásképp az úr még kiemelte:

“ha magácska ír, hogy megjött a könyvem, én azonnal vonatra ülök! repülök a boltba, és higgye el, nem kell elmondania a nevét, én meg fogom önt ismerni erről a kedves hangról!”

- kiált rám egy homályos tekintetű fickó a trafikba lépve. igyekeztem, úgy tenni, mint aki nem tudná, hogy ez most egyenesen nekem szólt. persze, nem maradt a dolog ennyiben. végigmustrált fejtől derékig, majd csettintett a nyelvével: “imádom, ha egy nő, zöldet visel... mocskos újpest! ezt látom, maga is jól tudja!”

milyen szerencse, hogy nem vette észre

a lépcsőházban elkapott egy agymosott szomszéd néni, mit eufemizálom, egy primitív banya, aki álságos hangon nyújtogatta felém a fideszes polgármesterjelölt szórólapját, mint egy fényesre pucolt férges almát, amit azzal a mozdulattal egy kedves mosollyal kísérve helyeztem a megfelelő helyére, a szelektív kukába.

ekkor a nyanya tajtékzó üzemmódra kapcsolt és elmondta, hogy lám, a mai fiatalok nem törődnek a jövőjükkel, csak élnek bele a nagyvilágba, én is most hová tartok ilyenkor, hát a magyarsággal ki fog foglalkozni, és egyébként is a szomszéd utcában lakó cigányokat el kell innen takarítani, azok nem emberek, olyanok, mint a migráncsok! eljött az idő, szálljak magamba és gondolkozzak el, nézzem végre az ország, mi több: a kerület érdekeit és ne feledjem el, hová kell tenni az ikszet.

éreztem, hogy kár belé a vita, az ellenkezés, az észérvek, csak bedugtam a fülesem, de hiába nyomtam feljebb és feljebb a hangerőt, még hallottam, ahogy nyomja a fidesz-monológot, amit kár is hallani, hisz ismerjük szóról-szóra.