Untitled

Mondhatni majdnem mindennel jól haladok. Az egyetlen lemaradásom idő jellegű.

Szerencsére a két ünnep közt nem kellett bemennem dolgozni. A kivett péntekkel együtt 11 nap. Ennyim volt összesen. 3 nap lett rászánva eddig a rokonlátogatásokra. Lesz még 1,5 nap Újév tájékán. Szóval a fennmaradt időben, beleértve konkrétan a Karácsonyt is azzal foglalkoztam amire eddig limitált időm volt csak. A fő projektem egy polc építése, ami már az utolsó fázisok egyikében jár. Szerencsére. Aztán van még ezen kívül számos kisebb-nagyobb feladat, ami megoldásra vár. Van ami már el is készült. A többivel pedig haladok ahogy tudok.

Minden nem lesz kész, azt tudom, de a lemaradásomat legalább 1 hónappal le tudom faragni, ami nagy szó.

Akárhogy is, számoltam azzal, hogy nem fogok mindennek a végére jutni.

Ilyen az amikor az ember az élet sűrűjébe ér. Honnan tudom hogy épp ott vagyok? Pl.: október magasságában volt, hogy utoljára játszottam bármiféle játékkal. Filmet/sorozatot érdemben hónapok óta nem tudok nézni, csak lopva néha, de még akkor is nagy az esély, hogy félbehagyom őket valahol, leginkább még az első harmadukban. 2-3 hétre elegendő szabadidős feladatot fel tudnék sorolni, beleértve a hétvégéket is. Sok a terv, az ötlet, az elvállalt feladat ami kihívást munkát tud adni. Én mondjuk nem bánom. Ha így lenne, akkor már rég nem csinálnám. Sőt, inspiráló például az a folyamat, ahogy a saját mércémmel nézve nagy (190x110x32 cm) polcom kezdi elérni a végleges formáját. Megyek is befejezni.

Ez így van. Mindig van pár futó fizikai illetve szellemi természetű projektem. Tervezek például egy polcot építeni - vissza nem váltható - raklapok fájából. Talán karácsonyra kész is lesz. Vannak futó videós-filmes projektjeim. Természetesen. Vasárnaponként ott a kyudo. Fél nap el megy rá, de ez az amit tényleg nem bánok, mert utána érezhetően másképen, kicsit rendezettebben kezdem a következő hetet.

Péntek-szombat az mostanában túlóragyanús szokott lenni. Nem kötelező jellegű túlóra, de a pénz kell pár dologra - nem olcsó a videós-filmes műfaj. A polchoz való faanyaghoz is venni akarok egy minőségi kézi gyalut. A szerencsém az, hogy nem repetitív annyira a munka amit csinálok és van egy kis szabadság abban hogy mit hogyan kivitelezek. Belefér a túlóra. Ha minden igaz ehhez még novemberben elkezd hozzáadódni a Werk Akadémia vágói képzése szerdánként. Aztán ezzel összefüggésben sejthetően lesznek otthoni feladatok is az AVID-ben (vágóprogram).

És ha Con, akkor videózás. Ennek kapcsán gondolkodtam. Egy régi álmom, hogy kettő kamerával tudjam párhuzamosan felvenni a színpadi eseményeket. Van most egy Panasonic HC V800-asom. Az a mindenes jelenleg. Ugyanakkor én úgy tervezem, hogy van egy fix/ritkán állított képkivágásom a színpadról, amin rajta van az összes szereplő. Ezenkívül tervezek még egy másik beállítást, ami vagy egy közelebbit mutat az egyik/mindkettő szereplőről vagy éppen közönséget a színpad irányából. Habár ez utóbbi lehet feltételez egy 3. kamerát.

Annyi biztos hogy kompromisszumokat kell majd kössek a vásárlásnál.

Ezt még meglátjuk. Ami az utóbbi hét margójára írható az például a kitartó munka. A munkahelyen. Túlóra szombaton a szokott heti negyvenen felül. Otthon. Szétszedtem egy palettát a tervezett polcomhoz, mert hely híján vagyok és szeretem rendszerezettebben tárolni a dolgaimat. Jön még egy második és talán egy harmadik paletta is e mellé. Attól függ mihez jutok hozzá. Szombaton a túlóra után még főztem is, ami elvitte a szombat további részének a nagyját.

Ma kyudo edzés volt délelőtt - indulás 7:15-kor. Ott meg volt a fizikai és szellemi gyakorlás-fejlődés is. Kettőre itthon voltam - mert kávéztunk utána egyet. Hasznos kis beszélgetés volt. Ezután álltam neki a szobám és lakótársakkal közös tér takarításának. Ezen a héten én voltam a takarításért felelős a sorban.

Néztem pár videót, kicsit tervezgettem, átgondoltam dolgokat és már lassan lefekvési idő van. Összességében nagyon örülök Bukyukai dojo légkörének, mert otthonosan érzem tényleg magamat köztük. Ha hosszútávra tervezek ott (feltett szándékom), akkor ez alap dolog kell hogy legyen. Nincsenek jelenleg piros- és apró betűs (megmagyarázhatatlan/ösztönös) megérzéseim velük kapcsolatban, mint voltak korábban néhány közösség, de leginkább egyes emberek kapcsán. Remélem a hatodik érzékem ezúttal sem téved. Tisztelettel!

Valahogy így jött ki, hogy ezen a napon voltam először egy kyudojo-ban. Tudtam hogy mire számíthatok kb. és úgy is történt nagy vonalakban.

Szimpatikusak így elsőre a mester és tanítványok is. A jelenlegi munkahelyemen tett első látogatásomra emlékeztet kissé, ahol valahogy elsőre átjött, hogy ki fogok velük jönni amint megismerjük egymást - eltelt már több mint fél év és jól megvagyok velük. Egyszerűen az emberek arcára van írva egy alap temperamentum. A mai napon az alapok alapjával kezdtünk, hogy miként is kell fogni az íjat és a nyilat. Hogy milyen beállás, testpozíció, kartartás, fogás és mozdulatsor által jutunk el a lövésig. Persze mindez még csak az alap. Erre fog épülni a későbbiekben a technikák többi része. Az alapok alapja. Az első gyakorlólövésekig is eljutottam a foam előtt 2 méterrel állva. Most még a technika elsajátítása a fontos, nem a pontosság. A pontosság a helyes technika és annak a fejlesztése által fog kialakulni.

Speciális eszköz ez a tradicionális asszimetrikus íj a maga sajátosságaival. Ezért tud csak az megfelelően pontossággal lőni vele, aki elsajátította a megfelelően a hozzá szükséges technikát.

Egy szó mint száz. Megyek jövő héten is és ezzel megkezdődött egy általam már várt testi-lelki utazás-fejlődés. Ui.: Nem is tudom hogy volt-e ehhez a naphoz fogható élményem az eddigiek során. Ami hasonlít hozzá valamennyire az a filmes alapképzés kezdeti időszaka volt amit 1 éve kezdtem. Az egy szintén nagyon jó élmény volt. A különbség csupán annyi, hogy ott lényegében szellemileg voltam csak edzésben tartva a kezdeti időszakban, míg itt jöttek szintén a friss információk (mind nem volt teljesen új, köszönhetően Tsurune-nek), viszont hoztam haza egy kis izomlázat bizonyos izmok tekintetében. A gyártóoperátori munkám miatt (ami sok emelgetést igényel), szerencsére nem ég az egész karom/hátam, csak egyes részek, pont ahogy a lábaim esetében is. Jövő héten ugyanerre számítok, mert most csak az idő 2/3-ában gyakoroltam, az elején csak figyeltem, szívtam magamba az atmoszférát. Ó, nehogy elfelejtsem. (A 7-es számok szeretnek engem.) A 7-es íjjal (sorszámozva vannak) lőttem így az első alkalommal.

Van abban valami szép, ahogy az élet alakítja a mindennapok dolgait. Spontán történnek nem vált változások, amelyek valamit megakadályoznak, de ugyanakkor új lehetőségeket is nyitnak.

Így voltam ezzel a Werk filmes mesterképzésével. Sok év után most először elegendő jelentkező hiányában nem indítják el.

Nos, nem gond. Megyek a külön vágói képzésükre, amin egyébként is gondolkodtam. Maga az ottani légkör, az osztálytársak mind szimpatikusak voltak és a tanár is aki a vágói kurzust fogja tartani. Szóval remélem az már indulni fog. A jó hír még az, hogy holnap menni fogok megnézni és kipróbálni személyesen a kyudo-t. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Központtal kapcsolatban, aminek a tornacsarnokában tartják a gyakorlásaikat az érdekesség az, hogy már jártam ott a közelmúltban. Nem úgy mint beteg, hanem mint stábtag egy forgatáson. Valahogy sorsszerűnek érződik, hogy látni fogom újra a helyet. Jönni fogok ezzel kapcsolatban egy élménybeszámolóval.

Tényleg, amúgy az emlegetett közösségi médiás jelenlétem konvergál sokszor a nulla felé. Ezen is jó ideje változtatni akarok, hogy legalább alapvető történéseket megosszak viszonylag rendszeresen a facebook-on, úgy mint hogy milyen iskolába járok, hol kezdtem el dolgozni vagy épp valamely hobbimmal kapcsolatban. Erre mint mindig a most a legjobb alkalom. Szóval ez a bejegyzés után megyek és valamit meg is osztok a saját történéseimből. Ezt a megnyílást nem akarom erre a blogra koncentrálni, mert már érik egy ideje. A ló túloldalára sem akarok átesni és minden étkezésem menüjét lefényképezni. Továbbá a selfizés tőlem távol áll és csak nagyon ritkán osztok meg bejegyzést másoktól. Legyen valamilyen súlya annak amit megosztok. Ez vonatkozik az itteni és az ottani soraimra, a képeimre és a videókra. Ha túl sok dolgot (gondolatot) tartok meg teljes egészében magamnak az valami formán a fejemre, a lelkemre nőhet és sok más amúgy is meglévő lánccal visszahúzhat a továbbiakban(is). Az egyik indok (magamnak) hogy miért írom ezeket a sorokat.

Mostanában vagyok 30 éves. El tudom mondani, hogy összességében örülök ennek a 30 esztendőnek amit eltöltöttem ebben a világban. Tán ez is közrejátszik abban, hogy itt írok különféle témákban.

Sokféle dolog történ velem ez idő alatt mint bárki mással. Egyes témákban lényegesen több, miközben mások esetében kevesebb tapasztalat avagy kaland esett meg velem. Mindenki így van ezzel ha azt veszem. Nincs olyan gyakorlatilag hogy átlagember, csak a statisztikák mediánjában léteznek elvi szinten. No nem is ez a lényeg, hanem hogy ma itt mit szándékozom megosztani. Számos témában volt/van személyes érintettségem ennyi év után. Kezdjük tán ott, hogy hova születtem. -Egy ~2500 lelkes alföldi falucskába, ahol a szántóföldi mezőgazdaság a napi rutinom részévé vált, ugyanakkor a konyhakertben és a gyümölcsösben is otthon éreztem magam, valamivel jobban mint az előbbiben. -A műszaki dolgok nekem mindig is kedvesek voltak. Szerettem szétszedni mindenféle technikát, aztán jobb esetben össze is tudtam rakni. Mostanra már egész jó a "szerelés" utáni működőképes darabok aránya. -A műszaki dolgok után nem sokkal jött az informatika, a számítógépekkel kapcsolatos, mostanra kicsit mélyebb ismeretek szoftver és hardver terén.

-Később jöttek a művészetek, mint kifejezőeszközök iránti érdeklődés. Kipróbáltam párat és végül a barkácsolás meglévő művészi aspektusa mellett a mozgókép (film) iránt kezdtem el mélyebben érdeklődni. Vettem kamerát és az így készült felvételekből olykor videókat vágok. Ami ennél erősebben jelen van 5 éve az életemben, az a rajongói zenés videók (videóklipek) készítése kedvenc filmekből/sorozatokból (leginkább animékből) különféle zenékre változatos koncepciókat alkalmazva. Ez odáig vezetett, hogy tavaly elkezdtem egy filmes képzést és vágó-utómunka specialista (colorist) akarok lenni. Egy colorist (színutómunka) képzésen már korábban részt vettem.

-Az ezotériával fura kapcsolatom van. Sok vallásnak/ideológiának van számomra több-kevesebb szimpatikus aspektusa. Az évek során ezekben is kerestem önmagam. Mostanára arra jutottam, hogy próbálok egy nagy képet legalábbis körvonalazni, amiben kb. mindennek, mindenkinek és minden hitnek-vallásnak van helye. Ez nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Volt egy könyvsorozat, ami segített helyre rakni a dolgot, így már nagyobb békém van odabenn ilyen szempontból. Sok dolog nincs ebben a hitben megmagyarázva, de van egy keret amibe belefér mindegyikük - a "nem hiszek semmiben" is 100%-ban.

Igen, voltam már a blogolás utcájában nem egyszer. Sosem tartott túlságosan sokáig. Nálam csak az szokott működni ami belülről jön őszintén, nem csak valami hype vagy hirtelen fellángolás miatt. Ez a mostani szerintem nem olyan lesz, mert azon kívül hogy én írom nincs jelenleg semmiféle kikötése a blognak a netikettet és az alapvető írás(elegancia?) elveket leszámítva.

Engedjük szabadon a lovakat, de nem feltétlenül arra gondolok mint amit az amerikai Reagen-i időkben csináltak. Ezek a lovak inkább vonatkoznak a szellemi dolgokra, amelyek pl. az íráson keresztül tudnak itt megjelenni.

Nekem ez inkább érződik terápiának, egy felületnek aminek a segítségével rendbe tudom rakni a gondolataimat, tudatosítani az érzéseimet, egy kicsit visszaemlékezni, kontextusba helyezni a napi történéseket, átlátni tendenciá(im/k)at, az eredményeimet és mindenféle a felszíntől egészen a mélylélektanig hatoló aspektusokkal témákkal foglalkozni. Egyébiránt találkoztam már néhány ilyen őszintének szánt bloggal amelyek tényleg meg tudtak fogni. Teljesen (abszolút) őszinte ahogy ők úgy én sem tudok lenni, mert az ember nem tudja igazán objektíven szemlélni önmagát. Viszont törekedhet rá és ez a törekvés ki fog érződni a sorok hangsúlyából vesszőkből, az érvelésekből és a többi.

Van az úgy, hogy halogatni kényszerül az ember valamit. Valamiért. Most itt nem is a blogolásra gondolok. Arra heti szinten tudtam volna eddig is időt fordítani. Nem, nem erről van itt igazán szó. Itt ez legfőbb képen motiváció és elhatározás kérdése.

Amilyen halogatásra célzok az olyan, mint pl. tologatni hogy majd 2 hónap múlva elmegyek a fogorvoshoz. Aztán eltelik ez a két hónap és akkor még mondom hogy 2 hét múlva megyek. Pedig már kellene. Itt nem a súlyos fogfájásról van szó, mert arra azonnal "hallgat" az ember és jobbára ingyen meg is csinálja a körzeti orvos TB-re.

Hanem pl. a fogkövekről, amelyek leszedése nem sürgős, de jobb minél előbb, mert egyrészt egyre rosszabbul tudnak kinézni, másrészt hosszabb távon komolyabb problémákat is tudnak okozni.

Ez utóbbi nálam aktuális. És hogy miért nem mentem el a dokihoz? Van egy pár tényezője a dolognak. Ahol sokáig laktam ott többször is rákérdeztem az ottani fogorvosnál amikor pl. tömte a fogaimat, hogy nem kellene-e leszedni a fogköveket. Szerinte nem. Hát oké, de szerintem már elég csúnyák.

Rendben akkor másik dokihoz kellene menni, de időközben elköltöztem, mostanra már kétszer is. Ez bezavart a dolgokba, ahogy az anyagi lehetőségeim szűkössége is.Továbbá az is ott van a képben, hogy az új helyen nem ismerem hogy milyen fogdokik vannak. Viszont a napokban egy ismerősöm aki a közelben lakik volt fogápoláson és szóba került hogy az elvégzett fogtömés után a fogköveit is leszedi és fehéríti neki, de nem is annyira drágán. Így szerintem kapok az alkalmon és be fogok jelentkezni amint más időigényes dolgaimat rendbe raktam.

Viszont. Ezt csak a szemléltetés kedvéért írtam le. Amiért billentyűt ragadtam az az egyik gyerekkori álmom beteljesülésének lényegesen 0% fölé került megvalósulási esélye.

Gyerekkoromban az egyik első komolyabb műszaki alkotásom egy íj volt, amihez tartoztak nem túl messzire repképes nyilak is. Amíg ki nem száradt az íj bodzafa anyaga addig lehetett is vele szórakozni, még ha pontosan lőni nem is.

Aztán ugrunk kb. 9 évvel ezelőttre. Vettem egy teljesen fa tusos nyílpuskát és utána egy kis nyílpisztolyt. Hozzájuk vesszőket. Ezekkel egész jól elvoltam otthon.

3 évvel ezelőtt aztán jött a költözés és azóta gyakorlatilag nem tudtam őket használni, mert nincs hol. Nincs kert, nincs megfelelő lőtávolság hozzá. A számszeríj mellett (valamilyen) íjjal is akartam már régen megtanulni lőni, de az évek során az anyagi korlátok miatt inkább építettem műszaki szempontból nagyobb eszközöket minthogy íjat vegyek nyilakkal és a többi kiegészítővel. Plusz inkább a nyílpuskához vettem néhány dolgot. Ahol sokáig laktam ott nemigen volt íjászklub ahol tudtam volna gyakorolni. Napolódott a dolog. Így múltak az évek.

Ugrunk vissza 4 évet. Akkoriban ismerkedtem meg a kyudo-val foglalkozó Tsurune című animével, ami nagyon megfogott. Klasszikus sport animének gondolhatnánk, de lényegében nem az, mert azok formai nyelvének egy részét használja (szerintem elég jól), mert a kyudo manapság is inkább harcművészet mint sport a maga lelki komponensével. A részletek tekintetében tudni kell, hogy a fővárosba költöztem 1 éve. Ennek megvan az az előnye, hogy itt van sokféle sportolási lehetőség, még 1-2 kyudo íjász klub is. A kyudo nem volt az első gondolataim közt, hogy most akkor én arra szeretnék járni. Normál, tradicionális és modern íjakkal operáló klubokat nézegettem (interneten). A személyes megtekintésig nem jutottam el egyik sem. Nem láttam ott valamiért magam. Hiányzott valami. Egy kicsit mélyebben akarok foglalkozni nem csak az íjammal, hanem magammal is. Aztán idén kijött a Tsurune 2. évada ami nálam teljesen eldöntötte kérdést. Ezt nem érdemes már sokáig halogatni. Mielőtt még azt gondolnánk nem egy az egyben az anime miatt szavaztam előzetes bizalmat ennek a klubnak. Hanem mert egyrészt viszonylag régen csinálják, másrészt szerintem hitelesen és odaadással. Nincsenek sokan és pont ezért lehet családiasabb az ottani légkör. Ugyanaz mint az AMV vágó közösségünknél. Vagyunk maréknyian akik aktívak, de jó a légkör, jó a hangulat és segítjük egymást abban amit csinálunk. A személyes találkozáskor ki fog derülni mennyire állja meg a helyét a kyudo klubbal kapcsolatos megérzésem.

Ahogy talán kitalálható, az íjászattal kapcsolatos halogatásomnak hamarosan vége lesz. Keményebb dió mint a blogolás, de 1 éve már elkezdtem ezt a komolyabb nyitást a filmes képzésre való beiratkozásommal. Na de ez egy másik blogposzt története lesz majd.

Hogy ez kérdés-e az én esetemben, azt gyakran megkérdőjelezem. Az irányt tudom, hogy merre szeretnék haladni. Viszont az utat ami e mentén, ezen belül vezet azt nem mindig és mindenkor. Ezzel biztos nem vagyok egyedül. A mostansággal kapcsolatban el tudom mondani azt, hogy az utam több főbb ösvényen halad párhuzamosan, amelyek olykor keresztezik egymást.

De mi értelme van ennek a blognak? Talán hiánypótlás a megfelelő fórumok szűkössége miatt. Kell egy hely, kell egy napló ahol függetlenül az amúgy szerény közösségi médiás jelenlétemen kívül tudok posztolni, nem spamelve az ismerőseim hírfolyamait az adott esetben elvont, messziről indított, hosszúra nyúló gondolatmeneteimmel. Aztán idővel néhányan rátalálhatnak erre a helyre vagy épp én fogom nekik linkelni - majd az idő eldönti. Nincs abszolút titoktartási szándékom, inkább csak mint a korábbi Youtube csatornáimnál, szeretnék egy szeparációt fenntartani és külön kezelni valamilyen szinten a kettőt.