Szöszmezején illékonyság

Kacskaringós kicsi utcán kacifántos neje mellyén ura buja. 

Egész sok só esett az este. Kiszáradt a talaj. Nem nő gaz, de növény sem. Próbálom felfogni pozitívan a dolgot. Sajnos a szüret így elmarad és az ünnepség is, de helyette sok-sok szabadidőm lesz másra. Itt maradásra és hangyázásra. Csodákra. Mesékre . No meg a rákra. Szeretem a rákokat. Nagyok és kedvesek. Őszinték, mert jó odavágnak. Érted?! – ollóval. Ha-ha. Ez elég humortalan. De nem baj én értékelem magam. Sótlan világban elkél a humor. Bár most sok a só. De az tanultam jobban előhozza az ízeket. Tehát most ízesebb világban élünk. Csak ne legyen túl pikáns aztán. Nem bírom a pikantériát kérem. Itt sok az allűr nekem. Jobban kedvelem a drámát, de az is túl-túl… sok és kész. Nyugalom az az én mentsváram. Meg egy jó sör. Az íztelen, semmilyen. Nyugodalmas napok. Semmi ami extrán erős és csípős. De az se az igazi, ha sótlan és sivár nemdebár. Ezért kell egy köztes határ, amin nem szel át a tatár. Minden marad a régiben, de azért lesz még porlófal a régi téli kertemben. Mert úgy értem ez az új túlon túl menő. Nem itt a helye, nem idevaló. Netán oda ki a kopárságba,  de ide a másik kell ami feldobja a helyet. Jó a megszokott. Ami az enyém. Miért osztoznék rajta mással? Netán veled?! – Mond, ha tudod. Meggyőzhetsz, de értelmét nem látom. Hiszen a hely az enyém. Ha kell saját építs egyet magadnak és abban is lehetnek majd málló falak és vakolat. Plafonról csüngő denevér és kaka a padlózat alatt. De ezt itt hagyd meg nekem. Én így szeretem. Nem akarom megosztani veled. Majd ha igen felkereslek. Hagyd meg a számod, tedd oda a küszöbre, aztán tipli! Sicc! Huss! Fuss!  - és keresd meg az utad. A sajátod, melyet formálsz, ahogy kedved tartja. Én már kijártam a purgatóriumot nem kell nekem más csak nyugalom. Leesett már az utolsó só szem is, azt hittem óceán fakad köröttem, de végül megállt minden és újra a semmi, a csend vesz körül. Jó itt ezt szeretem. Több? Nem kell több. Ezt értékelem.

Good morning Dear!

S ezek bizony ne holmi gyerek csínyek. Ezek azok a dolgok, amik felnőtté tesznek.  Én mindig is szerettem a magam ura lenni s foglalkozni olyan fura dolgokkal, mint a vízzel menő autó. Meg futás. Meg tán még repülni álmomban és úszni óceánban. Szerettem mindig polgár pukkasztani vagyis inkább embereket, de jól beilleni a libasorba. Furamód kilógó, de illeszkedésre hajlamos egyén vagyok. Dabuum. Erre varrjál gombot! - mint kopaszodó hajnövesztő ipari vállalat tulajdonosa igen tudom abszurd dolog ez No.

így hát mondom, megmondom a tutit vegyél be egy rágógumit

KIK?

Ura minden pillanatban annak a helyzetnek amibe belecsöppentették a nagyok. Urának kell lennie minden ilyen megkreált éles komikumnak. Peregnek a tollak és bizony a nyelvek is keményen oda szólnak ha látják restelkedsz nem megtenni azt amiben bezony jónak kell lenned mert ezt hiszik rólad. Belecsöppentettek és neked helyt kell állnod. Ez ilyen Újságírásból bizony ne lehet csak úgy… De itt ez nem. Vagyis akarom. A karommal elúszó vénák látványa borzolja az iroda kedélyét. Pedig benne volt a mai grotikban hogy ezt nem szabad megjeleníteni. És mégis lehozták. Ki tudja ki érte a felelős? –kérdem. Senki nem felel. Úgy hiszi mindenki, ha elmondaná leharapnám a fejét. De ilyet mégis milyen idióta főnök tenne nemdebár. Tehát ott tartottam, hogy belecsöppentem, jobban mondva belecsöppentettek a nagyok abba a drámai helyzetbe hogy vagyok...

.

Kezemben madzag, másikban kalapács. Ma akasztunk. Képet falra. Már kinéztem a helyét ott fent a málnás tetején. Azon az egyetlen szürkületi ponton. Oda fogom felrakni, mert úgy gondolom, annak oda fel kell kerülni, hogy lássák. Aki látja, gyönyörködik benne. Szép. Hiszen objektivitást sugall a belső meglátásomból. Ezzel beérni azért igazán vétek lenne. Sarkaljon mélyebb megértésre. De ott lógni fog. Mementója lesz térnek időnek. Jártam. Léteztem. S e képet kreáltam.

Teljes képtelenség a világban létezés, kérdések és válaszok nélkül. A merülés végtelen árjában úszni és felfedezni a csodát a rejtek birodalomban, Fantasztikus. Ott voltál. Érezted velem. Érezted, amint belénk hatol és vállunk eggyé a köddel, ami közre fogott minket. Téged felemelt. Engem. Engem. Mit is csinált velem? Ez nem tudom felidézni. Nem. És szomorít a tudat. Társ nélkül maradni, de a magad ura lenni. Talán több. Több mint a magad urának lenni, és szabad hedonistaként szőlőszemet ízlelgetni mustáros öntettel.

Érted. Értem.