Van egy lány: Réka, akinek az intenzív után felfekvések lettek a lábain, mind a kettőn. Pontosabban a sarkán, hogy is van ez többesszámban? Sarkain? Sarka Katin? Igen, szóval a két sarkamon. (Na nyomja a favicceket, kezd jobban lenni…)
A gyógytorna sokat segített, már-már úgy futok mint Tom Hanks a Forrest Gump-ba. Szóval nem, inkább terminátorosan pakolom a lábaimat és ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy a Normafára elmenjek rétest enni és kirándulni is egyúttal, sebes lábbal, legyengülve. Napszemüvegben of korsz.
Este ananászos csirkét sütöttem és másfél órát álltam a konyhában.
Csodás lett a végeredmény: begyulladt a sarkam és magam szúrtam ki a vérhólyagot, biztosítótűvel, amit módszeresen előtte lefújtam fertőtlenítőszerrel. Na nehogy már ne tudjam megműteni magam otthon, ennyi fertőtlenítőszer közepette. (ahogy azt te gondolod kis hülye)
Hát nem sikerült. Ma reggel a decubitus-teamnél kezdtem a kórházban, azaz a felfekvés szakértő lányoknál. Mély “kézfogással “ gratulált a normafás kalandomhoz és a többi otthoni co-produkciómhoz és valóban úgy nézett rám, mintha buggyant lennék, majd közölte, hogy nem szoktak a betegek normafát mászni két héttel az intenzív után, legyengült izmokkal és most ezért kerekedik a szeme, szóval nem: nem szokásos amit művelek. Megnyugtatott, hogy nincs nagyobb baj, csak megerőltettem és idővel helyreáll majd, bekötötte és én boldog voltam. JóAnyám még boldogabb, mivel ő szegény rongyosra rágta a körmét, hogy ugye nem lesz nagyon bajom és felelőtlen vagyok, hogy miért nem mutattam ezt meg hamarabb a szakembereknek. (Nem tanúsítottam neki nagy jelentőséget na, az xbox meg jobban lekötött…) :)
De ez mind csak felvezető volt a nap legjobb híréhez ami a következő lenne:
Dobpergés: “…a diagnózis idején leírt kóros sejtek nem mutathatóak ki…” 🙊🙉🙈 Eltűntek a rossz katonák,helyettük spártaiakat termelek már 😉
Szinten tartó “benntalvós” kemoterápiás kezelések következnek még fél évig kisebb nagyobb megszakításokkal. A nehezén már túlvagyok, érzem. Egyre többet lehetek majd otthon.
Tavaly szeptemberben eldöntöttem, én nem leszek az az ember, aki kotonkemós törpe-sapkát húz a fejére és szomorúan húzza az állványt maga után. Én 9 parókánál tartok, mindig ha erőm engedi beöltözöm és kifestem magam, élvezem és mások is jót mulatnak velem együtt rajtam. Akkor ott eldöntöttem: én élni akarok, én mindent kibírok és előttem nincs akadály és semmi nem tud eltántorítani a célomtól. Soha nem adom fel és soha nem engedem meg, hogy a fájdalom vagy depresszió uralja az elmémet. Egyszer hánytam összesen a kemóktól, azt sem a kemóktól szerintem, csak éhgyomorra ittam citromos vizet és visszajött. Tehát nincs receptem, csak azt tudom mondani arra gondoljatok, hogy ezerszer borzasztóbb dolgok is vannak a Földön, ha sírni kell, sírj, ha nevetni kell, nevess de sose add fel és ne járkálj üveges tekintettel reménytelenül, hanem fogadd el a feladatodat és értsd meg miért kell most megküzdened ezzel a nyavajával. Azért kaptad, mert tanulnod kell valamit magadról, másoktól.
3 nap után lábra álltam, pedig kérleltek, hogy üljek már le a fenekemre és értsem meg fokozatosság és nem lehet nekiesni a saját testemnek csak úgy. Hát én felálltam és magam mentem ki elégedetten pisilni.(Közben mondjuk úgy szédültem mint aki reggel éhgyomorra megivott 3 tengerészt. - a szerk.) Óriási élmény volt. Magam tudtam WC-re menni. Higgyétek el, ha korlátozva vagy és előtte napokig, hetekig ágytálaznak és pelenkáznak az borzasztó érzés. Talán ekkor egy kicsit én is magamba zuhantam. Oké, brutálisan magamba zuhantam. Ez egy hétig biztosan tartott.
(Ez az én véleményem, nekem sok mindenben segített a betegség, hogy rádöbbenjek, hogyan is csinálhatnám jobban az életemet.)
Ma óriási dugók voltak a városban és azt láttam, hogy hülyére mérgelődik magukat az emberek. Jót nevettem magamban: ők még nem tudják azt, hogy a probléma mint fogalom nem itt kezdődik. Apró baromságokon húzza fel magát a legtöbb ember vagy csinál bolhából elefántot. Sokszor látom, unalmukban az emberek elkezdik cseszegetni a másikat, de miért?
Add meg a kellő tiszteletet mindenkinek! Még annak is, aki nem úgy viszonyul hozzád ahogyan neked jólesne!
Végezetül van egy mondat amit megtanultam és amire megtanított az élet:
“Tanulj meg bocsánatot kérni és tanulj meg megbocsátani!”
Sokan kérdezitek: Nem, nincs pszichológusom, sem egyéb pénzért bólogatós életunt jancsi bohócom, aki kínjában különböző ábrákat rajzoltatna velem. Van egy segítőm, aki ismer gyermekkorom óta és nagyon sokat foglalkozik a lelkemmel. A fele tudásom neki köszönhető, a másik fele meg Istennek.
NE mérgelődjetek, ne legyetek elégedetlenek! Örüljetek annak, ami nektek jutott és tanuljátok meg a legnehezebb helyzetből is mosolyogva, humorral felrúgni magatokat! Egy dolgot mindig elfelejtünk: az elme csodálatos dolgokra képes ha használjuk és hisszük a szívünkben is ezeket a jó gondolatokat.
Istenem,köszönöm hogy megváltoztattál: erősebb, bölcsebb ember lettem, valódi értékrenddel. Már tudom mi a lényeges és mi nem. Ezt a tudást szeretném vinni magammal egy életen át. MÉG FÉL ÉVIG, a TELJES GYÓGYULÁSOMIG MARADJATOK velem kérlek!❤️🙏
tangentwithtanner
germansingergirl
kaledo-art
ellievsbear
titsay
areudirty
blakekathryn
snowghoul
dailybridgerton
