Van-e élet az irodalmon túl?

Death of the critic?

A könyv közepére, meg talán még előtte egy kicsivel, sikerült teljesen érdektelenné tenni a történetet, a karaktereket, meg úgy az egészet. Nagyon ritkán csinálok olyat, hogy lapozok 2-3 oldalt, hogy haladjak, mert annyira unom a könyvet, de most megtettem, és nahát ugyanott tartott még mindig minden. Sokszor van értelme a nagyon részletes leírásnak, de itt egyszerűen csak idegesítő volt, semmit nem adott hozzá a cselekményhez, karakterekhez, témához. Egyedül az utolsó fejezet javított valamit, de addigra már annyira felbosszantott a felesleges leírások hada, hogy ott se tudtam élvezni az egyébként friss dolgokat.

Kicsit azt éreztem még, hogy nagyon erőlködik a könyv, hogy megmutassa ezt a társadalmat a társadalomban, mennyire rossz nekik, de azért mégis van ebben az életmódban valami csábító. Persze lehet ezt már csak unalmamban próbáltam meglátni.

Mindenesetre ha valaki olyan regényt kar olvasni, amelyből valamennyire rá lehet látni borzalmas sorsokra és világokra, akkor olvasson Jászberényit inkább, Szilasit meg hagyja.

(A borzalmas Árpádharagos nevet meg se említem. Hiába mondja Szilasi, hogy az nem Békéscsaba, úgy is az. A helyeknek, utcáknak, mindennek ugyanaz a neve a városon belül, teljesen felismerhető. De inkább ez a szörnyű kitalált név a rémisztő.)