Jacqueline's Blog

Szerelem volt első látásra, utolsó látásra, örökkön-örökké tartó látásra.

Kell a barát. A megértő társ, aki hibáinkkal együtt szeret, s ha fojtogat a magány, hozzánk tapad, de nyomban újra leválik, mikor újra magányra vágyunk. Mert mindent érez, mindent tud, ami számunkra fontos. Az érintése maga a biztonság, amikor megfogja a kezünk. S jelen van akkor is, ha távol van. Mert a fő jellemzője, hogy van. Hogy létezik, és bármikor feléje nyúlhatunk.

Találj valakit, aki mellett nincs játszma vagy színészkedés, aki elfogad úgy, ahogy vagy, mégis változásra bír. Azzal, hogy ismer, hogy minden álcád mögé belát, és lazán rávilágít az igazságra, amit vagy felfogsz, vagy nem.

Akárhányszor elveszítem a hitem, mindig jön egy pillantás, ami elhiteti, hogy tudok érezni. Hogy van olyan, hogy új esély, új szerelem, és igen. Csalódás is. És lehet, hogy most kiszakad a szíved a helyéről, de tudod csak most kell átvészelned. Csak ma. Csak holnap. Csak azután. Idővel elfelejted. Idővel jobb lesz, és majd eljön a nap, amikor megérted, hogy miért nem a nem. Hogy jobbat érdemeltél tőle, de nem hittél benne, mert akkor úgy gondoltad ő a legjobb. De tudod az élet mindig mindent jobban tud. És ha egyszer majd visszahozza a múltad, bizony megmutatja, hogy ő tényleg jól döntött és irányította a szálakat, te meg döbbenten bámulhatsz magad elé, mert tényleg.. ha akkor mosolygott volna így rád, te lettél volna a legboldogabb a világon, de ma már nem elég. Változunk, és felejtünk. Amibe ma belehalsz, holnap már nem fáj.

Szeresd, mert ha nem teszed, megteszi más. Törődj vele, mert ha nem figyelsz oda rá, elhagy téged. Öleld meg, ha kéri, mert ha nem teszed, megkapja majd mástól azt, amire vágyik. Ne akkor akard megfogni a kezét, amikor már hiába. Egyszerű későn kapkodni. De nem akkor kell észbe kapni, amikor már késő. Addig örülj, amíg egy nő szeret és törődik veled - akkor is, ha túl sokat. Örülj neki, mert abban a pillanatban, hogy nem teszi, meghal valami. Valami, amiért később mindent odaadnál, de tudod, van, hogy akkor már késő lesz..

The whole world happy Santa Claus would desire.

Az egész a hitről szól. A hitről, amit magadba vetsz. Felállsz vagy nem? Megelégedsz a semmivel, vagy lépsz egyet, bátran, nagyot, olyat, ami akár az egész életedet megváltoztathatja? Igen, persze, minden mélyponton megfogalmazódik benned, hogy nem akarod, hogy legszívesebben kiszállnál az életedből, mert még egy nehézség, meg egy újabb akadály, és azt már nem tudod elviselni, mert most már aztán tényleg nincs több erőd - közben meg pont annyi van, amennyire szükséged van. Se több, se kevesebb. Ha ezt elfogadod, onnantól nincs nehézség. Onnantól nem állítasz akadályokat magad elé, hanem ha kell, becsukod a szemed, és bármennyire is fáj, megteszed a következő lépést, ugyanis bízol benne, hogy ennél csak jobb lehet. Hogy megérdemled. A szürkeség csak ott van, abban a pillanatban, amibe egy picit belehaltál, ahova bezártad magad. A színek kint várnak, van belőlük bőven. Csak engedd meg magadnak, hogy nálad is maradhassanak.

Ha nem hinnéd, hát majd fogod, hiszen csak így érdemes: holnap jobb lesz. Még egy reggel, még egy pillanat, és távolabb kerülsz attól, ami annyira fáj. Még egy mondat, még egy beszélgetés, és eltávolodsz tőle. Nem fogod mondani, nem fogod érezni, elengeded, elbúcsúzol tőle. De ki kell mondanod, fel kell ismerned, hogy mi bánt, és csak utána mehetsz tovább. Merd, nézd meg, fogadd el, és találd meg a megoldást. Ne ülj felette túl sokáig, mert az elpazarolt idő elhiteti veled, hogy nem vagy képes megtenni a következő lépést - azt csak lendületből lehet. Gondolkodás nélkül, gyorsan, hogy még véletlenül se érezd, hogyha esetleg fáj.