[OFF TOPIC] - nem zenei , csak elöljáróban :)
"- Te voltál #&@* esküvőjén?
- Neem, nem voltam meghívva.
- Ó, azt hittem pedig. Nem durva, hogy összeházasodtak?
- Mi az, hogy nem tudod. Ezt mégis hogy érted? ... Szerintem brutális. Ok, felcsinálta a csajt meg minden. Rendben van, ok, én se ölnék gyereket. De elvenni a bulát, azt minek kellett?! Most őszintén.
- Hát figyelj, szerintem már elértük azt az életkort, hogy körülöttünk lassan mindenki gyerekeket gyárt és házasodik."
A realitás ebben a kontextusban nem igazán kecsegtet túl sok jóval. Nem húzza el az ember előtt a mézesmadzagot. És ez nem pánik vagy bármi ilyesmi. Egyszerűen, ha ez a normatív jelen életkoromban, akkor én ezt nem is tudom, és nem is áll szándékomban elfogadni. Mert szerintem nagyon egyszerű szavakkal élve: f@szság.
Huszonkettő éves leszek pontosan egy hónap múlva. Nem gondolom, hogy ez lenne az irányelv kevéssé barázdált agyammal, az életre félig-meddig impotensen. Szinte kopoltyúval élek a saját hülyeségeim tengerében az Eiffel-toronyról és Dante pokláról álmodozva. Én még csokis müzlit eszem reggelire és minden hétfőn elhatározom, hogy leszokom a dohányzásról. Ma énekes szeretnék lenni, holnap újságíró, fél délelőtt múlva meg már lehet, hogy paleontológus. (Bár lehet, hogy ennek a műanyaghipszter bölcsészségnek, mely a világot szellemi kútmérgezéssel taszítja mélyre, némi köze azért van.)
Miután felvázoltam lelki éretlenségemet, kifejteném, hogy tulajdonképpen mit is gondolok általánosságban erről az egész baba, család, házasság, felelősség témáról. És nem csak ebben az életkorban. Hogy értelmes dolgokat is mondjak ma. (Mert egy blog elméletileg nem egy lelki maszturbáció kellene, hogy legyen - a szerk.)
[GYEREKEK.] Van egy tesóm, aki 4 évvel idősebb nálam. Annyi évesen, mint ahány én vagyok most, már 2 éves volt a nagyobbik lánya. Azóta lett neki még egy gyerkőce - akinek a sors kegyessége által én lehetek a keresztanyja, és lelki fejlődését őszintén szívemen viselem. Félreértés ne essék, mindennél jobban imádom a lurkókat. Tehát leszögezném, hogy nem a gyerekekkel van bajom. És nem is a házassággal (még ha az én szüleim elváltak és azóta is diszfunkcionális családi modellt alkotunk.) Amelyek elfogadásával erősen küszködöm, azok az elhamarkodott döntések.
A helyes sorrend szerintem: házasság --> gyerek, nem pedig fordítva.
[CSALÁD.] Az én szüleim (és sok más szülő is), abból a motivációból kötötték össze életüket, hogy egy harmadik kis lélek úton volt. Szerintem ez nem éppen az optimális - így kívülről nézve.
Ha én teherbe esnék, nem venném el az életét gyermekemnek, mert ahhoz semmi jogom nincsen. Tehát ez eleve nem lenne opció. Nem is várnám el mástól sem. DE ebből az okból házasodni iszonyúan nagy felelőtlenség. Nem is ismered a másikat igazán. S még, ha a RIGHT DECISION-nek is tűnik a házasság maga, felvázolom, hogy szerintem miért nem az.
[AZ EMBERED.] Nincs olyan, hogy "majd lesz valahogy", meg "majd megoldjuk". Nem. Ismerd meg a másik embert alaposan. Térképezd fel a másik hibáit, miután a rózsaszín ködöt egyszerű fingszag váltja fel. Mert az a realitás. Nem pedig, a saját vágyaid kivetülése, amit a másikból látni szerettél volna. Ő egy tök másik ember. Ő ő. Lehet, hogy gyűlölni fogod, a ciccegését, vagy már az is idegesít, ha a járását meghallod. Mert lesz ilyen időszak is. Persze ez is elmúlik. Tudom, ezek közhelyek, de a másikat el kell fogadni az összes negative package-ével együtt.
Amikor a bátyámék összeházasodtak a lelkész arról beszélt (az ünnepi pillanatban, a tökéletes harmónia és boldogság orgazmusában), hogy a házasság mennyire fucking hard. A kánikula és a szomjúság félhomályában is sikerült megértenem, hogy ez nem lesz egyszerű menet és nem csoda, hogy Isten szolgája sem tudta naivitással átitatott simaügy sztorikkal áltatni őket. A szerelem elmúlik - mondta ő (érted, a ceremónia közepén, a csók előtt), és nem azért mondta, mert egy b/szatlan pap, mert ő maga is házas, lévén, hogy református munkás, hanem, mert elmagyarázta (amiben én azóta is szentül hiszek), hogy egy házasság csak akkor maradhat meg igazán, ha Isten áldása van rajta. Hogy ez mit jelent? Azt döntse el mindenki maga.
A bátyámék azóta elváltak. A tesóm két gyerek gyámja, ő ad nekik reggelit, mos, főz, takarít, viszi a nagyot oviba, a kicsit ahova tudja, mert neki még ezen kívül - még ha elképzelni is nehéz - ezer más dolga, gondja-baja van.
Lám, a fekete ruhás bácsinak igaza lett, s most lehet mérges és csalódott a világ. Hogy miért nem maradtak együtt? Miért nem jött létre a boldog, közös jövő, melyre mindenki a nyálát csorgatta egy fülledt nyári délutánon? Mert nem tudtak vagy nem akartak egymásért küzdeni, nem volt áldott a kapcsolat (még ha 2 gyermekáldás is volt rajta - ám ez önmagában nem igaz összetartó tényező, szerintem a gyerek a házasságban nem kib@szott technocol), s még ki tudja hány és mennyi tényező járult válásukhoz hozzá.
[KIÉLETLENSÉG.] Addig ne kötelezze el magát az ember, amíg a lelke mélyén azt nem érzi, hogy igazán vágyik egy örök társra, egy gyerekre és egy statikus életformára. Mert ez a legkomolyabb döntés és olyan dolgok nem állhatnak az útjába, mint a tapasztalatszerzési, karrier vagy szexuális vágyak, esetleg utazási-kényszer. Nem azt mondom, hogy nem lehet ezt család mellett is művelni, csak valószínűleg nyolcvanszor nehezebb és nem is mindig sikerül. A szexuális kiéletlenséget meg hagyjuk is...
Én abszolút komolytalan vagyok mindehhez. Nem is akarom az igét osztani, mert mondom, nem vagyok tapasztalt sem. Ez mindössze az én véleményem. Lehet velem egyetérteni, meg nem egyetérteni.
Végezetül, engedelmetekkel hadd adjak az ULTIMATE Gy.I.K-re választ. Miszerint: "Mit tegyek, ha teherbe estem?" - azt mondanám: Gondold át, mindezek fényében.
Sok boldogságot kívánok az ifjú párnak innen, a valóság talajáról - mely lehet, hogy nekik ez csak az én valóságom -, s üzenem nekik, hogy ha már így döntöttek, imádkozzanak, mert ahogy Rachel mondta Joey-nak a Jóbarátok 7. évad 2. részében: "get ready for a rough ride."
u.i.: [dehát régen is így mentek a dolgok-érv.] egy 20 éves nő már korban volt a szüléshez. Persze, gondoljunk bele, hogy nagymamáink is még nagyjából ebben a világban éltek.
Aha, csak nálunk pl a nagyfateromnak 19 évesen már biztos állása volt és az adott társadalmi réteg (a munkásosztály, melyhez tartozott) nagy pespekívákat nem tárt elé, így sofőr volt mindenhol (taxi, volán, kamion, húsipari, stb.)
Igy azért a bőség zavara nélkül, vidéken, adott kontextusban.. miért ne alapítson az ember családot?
de lássuk be, hogy ma azért ez nem így megy.......
kaledo-art
annaxmalina
jbbartram-illu
yousharknotpass
jacobvanloon
stormborns
gummygunk
