Néha sikoltozni akarok, és elmondani a világnak, mennyire nem vagyok jól. Azt akarom mondani, hogy lassan elvesztem az eszemet, és elveszítem minden reményemet, hogy éljek. De ahelyett, hogy beszéltem volna, csendben maradtam, és úgy tettem, mintha semmi bajom nem lenne.Az az igazság, hogy néha csak sírni akarok mindenki előtt. Szeretném elmondani nekik, hogy lassan feladom, és nem tudók megszabadulni a gondolataimtól. Egyre felerősödnek a hangok a fejemben, és azt mondják, mennyire értéktelen vagyok. Szükségem van valakire, hogy megértse, amit érzek, de hogyan tudna valaki megérteni, amikor még beszélni sem tudok arról, ami velem történik? A fájdalmamról nem is tudok beszélni.
Fáradt vagyok. Azt szoktam mondani magamnak, hogy hamarosan rendbe jövök. De most úgy érzem, elvesztem a józan eszem. Elegem van ebből az érzésből. Bárcsak elfelejthetném, hogy fáj.