felejthetetlen emlék

Ma lejártuk a lábunkat ebben a rohadt hidegben. Később leírtam neked, hogy szerintem megfáztam. Te azonnal idejöttél és adtál egy forróitalt.

Szeretjük, ha a közmunkásaink adnak magukra. (Pierre Lernoud)

mert a világon

bárki lehettem volna

és én mégis

Olyan üres voltam hogy átfújt rajtam a szél

Te voltál a vihar ki velem jöttél.

Csendes őszi vihar, jöttél de nem múltál.

Mint a hulló falevelek szívemre hulltál.

Csendes patak folyásának lágy hangja

Lett lelkemnek szívéjes szent szava.

S most mikor a hold ránk ragyog

Úgy érzem vihar nélkül megfagyok.

Levegőben a fellelhető meleg pára,

Úgy hagyott itt mint szívem párja.

A vihar tovább állt már nincs velem.

Másnap újra megtalálom hiányzó felem.

Bárányfelhőid már nem érintenek

Hiányától az ajkaim remegnek.

Mint napfelkelte, lett közben az arcunk.

Ez lett a mi közös harcunk.

Még az égen látni a csillagaidat.

Nem felejtem el a közös pillanatainkat.

Már nézem távolban a vihar jeleit

Szemem megpillantja másik feleit.

Az éjszaka elmúlt most már a nap ragyog

Látom a szivárványt egyenesen rám mosolyog.

A szél feltámadt erőre kapott.

Amelyhez már nem elegek a szavak. Nem tudod úgy megfogalmazni, hogy teljes mértékben visszatudd vele adni mindazt, amit ténylegesen az adott pillanatban éreztél, érzel.