Description

Matek. Persze alsó osztályban ez egy számolás, nem pedig estéken át tarzó forgás.

Idősebbként erről annyit jut eszembe, hogy Ő és én. Meg persze a lány aki kellett neki mellém. A szituációt élvezte, az önbizalmát megszerezte, hisz rajtam kívül más is nézegette.

Azzal senki nem törődött, hogy összetörtem, hogy összetörök a mai napig.

Hogy az önértékelésem valahol a kút alján fuldoklik.

Nem érti miért zavar a közös képük. Úgy gondolom, nem egészséges, ha még mindig őrzi a közös emlékük. Nem érti miért fáj, ha követi. Hogy miért? Kérdezd az önbizalmam.. lehet pont a lánynál van, ha nálad nincs. Hiszen közösen vettétek el emlékszel?

Kívánom magamnak a legjobbakat. És meg is fogom kapni.

Lélegzés. Egy természetes dolognak tartjuk, hiszen mindig van körülöttünk levegő, ami életben tart minket. Vagyis csak azt hisszük. Adóthatnak szituációk, amikor nem jutunk levegőhöz.. És ilyenkor tudatosul bennünk, hogy mennyire is fontos számunkra.

Kísértetiesen hasonlít ez a helyzet a párkapcsolatokra is. Akkor,ha szerettek valakit becsüljétek meg minden percben, ne pedig utólag jöjjetek rá mennyire is fontos volt számotokra.

Eltelik az idő, a négy fal közé záva, Leülhetnél mellém,hogy ne legyek túl árva. Furcsa most a világ,a rohanás is leállt, Árnnyal suhannak a metrókocsik tovább.

Rémisztő üresség uralja a szívünk.

Adhatnál egy csókot,talán könnyebb lenne, De tudom,hogy reménykednem felesleges benne. Túlélem a rosszat,ez már megy 18 éve, Anélkül,hogy szükségem lenne a kamu szeretetére.

Magamra maradva már megint.