Feketerozsa

S az elereszti szeretett leveleit,

Majd egyedül bolyongok éjjel

Hol mindenki vár

De senki nem számít reám

Kellemes mint idős mint fiatal

Megtalálja egymást,

Játszanak minta nem volna idő

Mely repül s tova száll.

Nevetnek de nem ismernek

Ha ezt hallják talán megszeretnek,

De már oly késő lesz addigra

Fáj és vicces is

Azóta mennyi mindenen átmentem

Mennyi mindenkit megismertem

-HA a“barátaid” nélküled csinálnak valamit(direkt)

-HA elváltak a szüleid

-HA már nem bízhatsz senkiben

-HA mindenki csak elcsitít

-HA nem szeretnek

És még sorolhatnám

Nem tudom mit tegyek

Félek mindentől ami hangos

Minden rohan főleg ha nem sietek

Rossz hogy vannak velem

Mégis magam vagyok

Egyedül születünk

És egyedül halunk meg

A haláltól is félek de nem az érzéstől

Hanem a hiány hogy valami nincs már

Szeretek mindenkit azokat is akik engem nem kedvelnek

Hogy miért?

Ezt még én sem tudom de így jobb nekem

Mostmár nem csak azt nézem hogy másnak mi jó vagy mi kell

Nézem a galériám és üres

Hogy miért?

Nem ott örökítem meg az emlékeim

Persze ez sem jó megoldás

Én:”tegnap”

Xy:”miért?”

Én:”nem tudom”

Gondolataim:

-anyám kitagadott

-apámmal ritkán találkozok

-barátom nem foglalkozik velem eleget

-mamámnál lakom

-barátom szüleitől azt hallgatom hogy miért az én hibám hogy ilyen a családom

-bárhova megyek nem érzem otthon magam

De nem gondoltam,

És az öngyilkosságon gondolkodom

Miközben vágások virítanak az alkaromon

Szédülök szúr a mellkasom

De amint kilépek a szobámból

Mosolygok hogy senki ne vegye észre