Vivuusz

Léteznek olyan személyek, akik minden körülmények között jobban tudják, hogy mit csinálj. Elméletben be tudják osztani az idődet, a pénzedet és az egész életedet úgy, ahogy az nekik tetszik. De nem így működünk, ez pedig csak hisztéria annak irányában, hogy megtegyél valami nekik tetszőt, amit nélküled nem tudnak kivitelezni. Ott már elvesztek az emberi értékek.

Miért is akarnál beleszólni más dolgába? Miért vágysz más életére, amikor van sajátod? Tele vagy lehetőségekkel minden egyes nap. Ne legyél hát kapzsi és ne vágyj arra, amiből a másiknak is csak egy van!

A buta a saját bőrén érzi, amikor egy felelőtlen döntést hoz. Az okos ezt kívülről nézi, és inkább más hibájából tanul.

Az ostoba nincs tisztában a tettei következményeivel, ezért elszenvedi azokat. Az éles eszű előre pörgeti fejben az időt, és mérlegeli a lehetőségeit.

Vannak olyan emberek, akik olyan szinten rám tudják hozni a szekunder szégyenérzetet, hogy legszívesebben búvár módjára buknék ki az ablakon – minimum a harmadikról. A viselkedésükkel, a megjelenésükkel, a megnyilvánulásaikkal olyan érzelmeket váltanak ki belőlem, hogy őszintén nincs kedvem velük bármily módon interaktálni. Az ilyen emberrel nem jó egy légtérben lenni, mert megmérgezi az életkedvemet (meg lehet, hogy másét is).

Az egyik ilyen az a fajta ember, aki nemes egyszerűséggel nem hajlandó felfogni bizonyos dolgokat. Nem is az a probléma forrása, hogy nem ért meg bizonyos tényeket, kérdéseket, hanem az, ahogyan ezt lereagálja. Mindenképp érzi a késztetést arra, hogy hangot adjon lázadásának. Az ilyen emberek miatt már megéri erősebb adag nyugtatóra váltani.

Egy másik fajta, akit ugyanennyire simpelek hasonló kaliberű. Mégpedig a kiabálva méltatlankodó. Vagy kiabálva bármit csináló. Ezzel még a legkompatibilisebb személyiségek a ‘fontoskodó’, illetve a ‘magamutogató’. Ezekkel párosítva egy alapból hangosan visítós ember maga az agyvérzés.

Persze ez mind személyes preferencia és sajátos vélemény, bár biztos, hogy vannak olyan emberek, akik ezekkel egyetértenek.

Az emberek sokfélék lehetnek egyénenként, épp ettől olyan különlegesek. Mindegyiküknek megvan a maga élete, s az csak egy személytől függ, hogy mivel színesíti azt. Manapság mindenki ad a másik véleményére, és egy bizonyos korosztály szereti elkápráztatni a társait meghökkentő történetekkel. Ez akkor is működhet így, ha az illetőnek csak fele olyan izgalmas az élete. Ezt nevezik hazugságnak.

Pár dolog igencsak trendivé vált a fiatalok körében, mint például a dohányzás, a különféle drogok használata, illetve a párkapcsolatok. Néhol már gáznak számít, ha valakiben van annyi méltóság, hogy nem fekszik össze random emberekkel. Emiatt pedig kénytelen ezt a méltóságot eldobni és egy szaftos sztorival előállni, amin a többiek csámcsoghatnak majd. Az ilyen emberek figyelemhiányosak és elnyomva érzik magukat egy társaságban. De nem feltétlenül magukról terjesztenek érdekességeket, hanem képesek másokat is (akaratlanul) bevonni a kis játékaikba. Nevén szólítva: pletykálkodás. Ha egy ilyen szóbeszéd elterjed, azt viszont elég nehéz tisztázni, és meglehetősen kellemetlenül érinti a történet szereplőit.

Visszatérve vissza arra a részre, amikor az ember magáról terjeszt hazugságokat... Próbál félrevezetni a hamis infókkal, amiket eléd tár. Néhány esetben ez sikerül, és bármiféle gyanú nélkül megússza (viszi a jó sztorit), viszont vannak olyan alkalmak, amikor az ember ebbe belebukik. Ilyenkor létrejön egy iszonyatosan kínos szituáció, ahonnan nincs visszaút. A hazudozó elföldelheti azt a kis csekély tekintélyét, amit megszerzett, de társulhatnak mellé álmatlan éjszakák is. A "kegyes" hazugság is hazugság.

Az iskola régen az a hely volt, ahol szoros barátságok köttettek, néha a szerelem vagy a szakítás helyszíne volt. Sok vitát és sok békülést őriztek az épület falai, a végén pedig ott volt a happy ending (illetve sokan nem beszéltek egymással a ballagás után, de az egy más téma).

Napjainkban az iskola teljesen átalakult, még ha az épület 50 éve ugyanúgy néz is ki. Ez a hely a mentális betegségek, a negativitás és a stressz melegágyává vált. A diákok letolnak egy 8 órás intenzív műszakot, majd hazamennek, hogy ezt folytathassák otthoni közegben. Ilyenkor sok ember lázadozik és papolja, hogy "Visszasírod te még az iskolát!" vagy "Nektek sokkal könnyebb, egész nap csak ültök!" és társai. Eközben bele sem gondolnak, hogy 30 éve minden teljesen más volt. Nem is kell ennyire visszamenni az időben, még 10 éve is emberibb volt a helyzet.

Az elvárások magasak, ehhez képest pedig kevés az idő. A követelmények nem csak a diákok életét keserítik meg, hanem ugyanígy a tanárokét is. Ők is rengeteg időt és energiát áldoznak bele ebbe a munkába (már aki), de ők sem érnek soha ennek az ösvénynek a végére. Mindig újabb és újabb elvárásokat kell megugraniuk, ahogy ez a világ változik.

Sok diák küzd mentális betegséggel, amelyre az iskolák által biztosított pszichológusok sem képesek racionálisan reagálni. Egy tanuló sok stresszhelyzetnek van kitéve nap mint nap, még ha ez a felnőttek számára nem is hangzik reálisnak. Alapból az ember ilyenkor épp abban a korban van, amikor a személyisége fejlődik, jobban odafigyel a környezetére és befolyásolhatóbb. Egy iskolai nap pedig tele van nézeteltérésekkel, pletykákkal, vitákkal és hazudozással. Mindemellett figyelniük kell egész nap különböző órákon, amiből minimum egy olyan akad, amiből egy adott diák nem túl kiemelkedő. Ráadásul ezekből van nekik vagy 7-8, ami már egy műszakot kitesz.

Délután van, s ekkorra már annyi inger és impulzus éri a tanulót, hogy sokszor a hazamenetel is erőfeszítést jelent a számára, hát még ha van valamiféle délutáni foglalkozása. Hobbikra aligha van idő, ugyanis otthon ugyanaz a munkamorál az elvárt, amit ott az órán tanúsítanak; házifeladatot kell írni és tanulni kell egy aktuális dolgozatra vagy vizsgára. Mire ezekkel végez, valószínűleg már gondolni is fáradt arra, hogy bármi mást csináljon az alváson kívül. Könnyen kialakulhat depresszió, ha az embertől megvonják a szórakozást. Sajnos a 2 napos hétvége alatt is képtelenek kipihenni 5 nap fáradalmait főleg, ha hétfőn rögtön dolgozattal kezdik a napot.

Az első bejegyzés, aminek várhatóan nem lesz nagy nézőközönsége, de valahol el kell kezdeni. Különösebb téma hiányában csak olyan dolgokat vesézgetek ki, amik ma épp nyomot hagytak bennem.

Rengeteg ember él ezen a világon, ez tény. Nagyon sokfélék ha a nemzetiségüket, földrajzi elhelyezkedésüket, stílusukat, külsőjüket vagy személyiségeiket tekintjük. A mindennapi életüket élik; felkelnek és lefekszenek. Az életben nagyon sokféle lehetőség adott. Az ember számtalan területen kipróbálhatja magát, megvalósíthatja az álmait, ha alkalma van erre. Sokan azonban a fojtogató vágyaik miatt egy hálóba kerülnek, mint egy gyanútlan kis hal, aki a megszokott útvonalán úszkál.

Őket mind az élvezet és a gyönyör hajtja. Függőséget okoz, egyre többet és még többet akarnak. Persze, ebben a világban ez a megszokott, és végülis felfoghatatlan, miért is akadok ki ezen. Sajnos igencsak eldeformálódott a társadalom, ami mély szánalommal tölt el. Már nincsenek erkölcsi mércék, az ember pedig állatként viselkedik és bármit megtesz.

Sajnálkozva fordulok most egy olyan személyhez, aki ugyanígy ebbe a csapdába esett: az élvezetektől fűtött és vágyakkal átitatott létbe. Csak egy ártatlan együttléttel kezdődött, senki sem tudja hogyan fajult eddig. Kapcsolat után kapcsolat, amik valahogy minden alkalommal kellemetlenül és sokszor fájdalommal értek véget. Szeretetre volt szükség, de már anélkül könnyebben ment. Hajnalokba nyúló esték, egyik pohár a másikat követi, de mégsem esik túlzásba. Az viszont mégis rémisztő, ami ezt követi. Hatalmába kerítik a testiségek, és saját vágyainak is képtelen megálljt parancsolni. És megtörténik. Meggondolatlan történések sorozata veszi kezdetét életében, s teszi azt teljesen értelmetlenné: csak az élvezeteknek él. Ambíciói elhagyják őt, csak is a jelen lebeg a szeme előtt. Nem pörgeti előre a lemezt, hogy meglássa a tettei lehetséges következményeit. Úgy tűnik nem kedveli a spoilereket.

Sajnos a hasonló embereknek a puszta baráti tanács már kevés. Problémájával csak akkor szembesül, ha a saját bőrén tapasztalja meg, hogy milyen, amikor az embert kihasználják. Ebben az igazságtalan világban nem mindenki játszik szabályok szerint. A probléma az, hogy mire ezt meglátja, már egy utcán ébred ruhák és emlékek nélkül, netalántán zúzódásokkal és sebekkel díszített testtel. Az esetleges nemi betegség vagy egy nem kíván terhesség már csak hab lenne a tortán. Fájdalmas gondolatokkal gyötrődve csak azon elmélkedik, hogy miért tette ezt magával.

A probléma megelőzése sokkal többet ér, mint az, hogy a következmények elszenvedését próbálod rendbe tenni.

Mára ennyi.