Kedei Zoltán : Vár-Lak

Tartalom nélkül a művészet üres járat.

Kedvem veszítem. Összecsukom szárnyaim, s a magasba emelem tekintetem, felhőbe szívódnak a földi szépségek, a meztelen képzelet értelmét veszíti.

Mesélni nem tudok. Segítségül hívom a ’97 - es, de az is lehet, hogy ’92 - es évszámmal datált kis munkámat. Nézem grafikámat, s az az érzésem támad, mintha éppen egy ilyen november másodikai hangulatban készült, mint a mai nap. A csapongó idő végzi feladatát. Újjá élednek napjaim. Ez még nem nyeremény, de van remény. Minden attól függ, a sikert jelző lécet milyen magasságra állítom. És még attól is, hogy a figyelők miként vetkeztetnek le. Érzelemmentesen. Közelednek a reménnyel fűszerezett nagy ünnepek. Erre az időre elzárom a sértések hálózatának csapjait.

Az örökség szerepre talál … (Részlet a műteremből)