honeymoon

Évekig elcsépeltnek tartottam, de ma rájöttem, hogy az iskola tényleg kiöl mindent az emberböl, s olyan egyformává tesz, mintha egy gyártósor vége lenne a nagy betűs Élet kezdete.

Felszállni a vonatra és minden búcsúzásnál az állomáson hagyni egy darabot a szívemből.

Téged elhagyni minden alkalommal ugyanúgy fáj.

Csak azért nézem a csillagokat, mert tudom, te is ott vagy valahol alattuk.

Olvasgatom a régi tumblr-re kiírt gondolataimat. Hát, kedves régi én, igen, lett olyan, hogy mi. Aztán összetörte a szívedet. Kétszer.

Újra és újra megígérem magamnak, hogy elfelejtelek.

Azt hittem, én sose leszek egy a 'szakítástól összetört' lányok közül. Aztán elvesztettelek.

Az egész világ ölelése sem töltheti be azt az űrt, amit az övé hiánya hagy.

Elveszítettem.

Egyre többször félek, hogy elveszíthetem.

Ha valaki ott van neked, ne gondold természetesnek, mert pillanatok alatt elveszítheted.

Bedagadt szemek. Megint érted sírtam.