Őszintén kezdtük fejezzük is be úgy

Mindig viszza joszz , de sosem maradsz sokaig.

Hàlàs vagyok érte !

Ès végül nem az volt a legnehezebb ,hogy hozzà kellett szoknom ,hogy már nem vagy az èletem része, hanem az ,hogy el kellett fogadnom ,hogy minden okkal törtènik. Az èn mesèmnek nem te vagy a főhőse,ahogy én sem a tiédnek. Sosem fogok megbànni egy pillanatot sem az együtt töltött időből és a szívem egy része mindigis a tiéd marad , de be kellett làtnom ,hogy ez jobb lesz ìgy, fejlődnöm kell ,magamon kell dolgoznom ,mert felemésztett a szeretet amit neked adtam ,elvesztettem önmagam ,miközben próbàltam mindent úgy alakítani ,hogy a mi történetünk sose érjen véget.

Egy reggel a teraszon ülve a forrócsokimat ittam ,keserűség csapta meg az ajkam amikor belekortyoltam,de bàrmennyi cukrot raktam bele ,nem lett édesebb. És akkor belém hasított a tudat ,nem a cukor hiànya okozta a keserűséget ,hanem a tiéd. Nélküled még a forrócsoki sem okoz örömöt.

Beköszönt az ùj év, magàval hozva egy ùj fejezetet. Talàn az eddigi életem legfàjdalmasabb fejezete ,ugyanis te nem leszel a része. Elengedtelek. Hagyom ,hogy valóra vàltsd az àlmaid ,elérd az öszzes kitűzött célod. Màsok vagyunk ,én a tűz ,te a víz és a fizika törvényei szàmtalanszor bebizonyítottàk ,hogy ez a két elem nem fér meg egy helyen és bàr az agyam tudja mindezt ,a szívem nem képes elfogadni egy olyan élet kilàtàsba helyezését aminek te nem vagy a része.

Az èvek soràn sok becèzèst hallottam már, de mégis a baba maradt a kedvencem ,mert TE mindig babànak becèztèl.

Vigyél viszza oda, ahol önfeledten boldogok voltunk. Vigyél vissza oda ,ahol az első csòkot adtad, a szobàba ,ahol először mondtad, hogy szeretsz , a helyekre, ahol egymàs kezèt fogva, szerelmesen sètàltunk végig. Oda ,ahol a kèk szemed mèg èrtem csillogot és ahol mèg az enyém voltàl.

Hosszú idő után talán túlságosan sokat voltunk egy lègtèrben. Kerültem a tekinteted ,hisz pontosan tudtam ,hogy bár már nem vagyunk egymàs èletènek a rèsze ,mégis a lelkembe làtnàl ,sosem èrtettem ,hogy voltál képes mindig az àlarcom mögè làtni. Emlèkszem azt mondtad én vagyok a fény az èletedben ,de mond ,hogy tudsz ennyire üres tekintettel nézni valakit ,aki a jòt jelentette az èletedben?

A teraszon ülsz ,a sörödet iszod miközben apàddal beszélgetsz. A szemed sarkàból engem nézel ,nem làtom ,mégis érzi minden porcikàm. Éget a tekinteted ,de nem nézek ràd ,nem tehetem ,nem veszíthetem el a fejem, nem eshetek ugyanabba a hibàba megint. Megittad a söröd ,de a tekinteted még mindig ràm szegzed ,ekkor màr én is ràd nézek. Tudod ,én is tudom ,itt a vége.

Màr nem akarom tudni a miérteket ,csak azt akarom ,hogy sétàlj el és soha többé ne gyere viszza.

Tudod ,az elmúlt időszakban mást sem tettem ,csak tàmogattalak és melletted voltam , én voltam az akihez menekültél ha baj volt ,én voltam az aki a vàllàt tartotta ha sírtàl és még csak meg sem tudtad ezt becsülni ,eldobtàl amikor a dolgok jobbra fordultak.

Igazàból csak az fájt, hogy hagytàl reménykedni.