the Lil writer

nem ahogy megálmodtam.

olyan voltál, mint az év partyja másnap fájó kijózanodás mit tettem? az nem lehettem én mi lehetett abban oly csodás?

— Márai Sándor (via fiatalkoriszennyezodesek)

És mégis, mégis szakadatlanúl szemközt a leáldozó nappal mindaz, mi elmúlt, halhatatlan.

Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén.

kérted, álmodjak varanggyal

egyszer használatos maszkosok szevasztok műszálas vagy pamut maszkosok szevasztok orr alá biggyesztő maszkosok szevasztok ffp 2,3,4,100 maszkosok szevasztok kisgyerekre maszkot feladók szevasztok brüsszeli csipke maszkosok szevasztok maszk helyett sálat feltevők szevasztok logózott maszkot viselők szevasztok szinműs sárga maszkosok szevasztok tavalyi rongyos maszkosok szevasztok maszkra maszkot viselők szevasztok műanyag arcpajzsot viselők szevasztok kutyát maszkban fotózok szevasztok párás szemüvegű maszkosok szevasztok maszkban lyukon át dohányzók szevasztok vírustagadó maszk nélkül szaladók szevasztok

Részlet, Kabai Lóránt: színhű társaság

"maradjunk barátok" - állt a rózsa mellett te sem fogod már e két gömbölyű mellet fogom a virágot, azon gondolkodom mit szólnál hozzá, ha ledugnám a torkodon

Testvértelen szád meztelen remegni kezd és tiszta fénnyel ragyog fel melleden az ismeretlen stigma, bordáid közt a drága jel, mely örök sebet éget és többé sose tűnik el, csak mélyebb lesz a mély seb. Csak mélyül és be nem heged, örök halállal árnyal, s te fölállsz: növő szél vezet a megnyílt éjszakában. Átlépve házad küszöbét útnak eredsz a csöndbe, nem tudva merre és miért, hogy áldni fogsz vagy ölsz-e? Csak mész. Köröskörűl hegyek roppant magánya, itt-ott kivert tanyák és félszerek gazdátlan foltja villog, és küldenek, hogy vándorolj, bár buknál végre holtan a puszta földre, ajkadon kibékülő mosollyal. De ekkor szűk ösvényre érsz és hirtelen megállasz, mögötted hosszú csönd van és némán előtted áll az, kiért elhagytad mindened, száműzetésbe mentél, mert sorsodat ki fejtse meg, ki az, ha ő se testvér? Megállsz előtte, meztelen sebed kitárva, melyet a messzeségből melleden nehéz hatalma ejtett. És vársz, mint fáradt katonák, hisz nincs már senkid itten. Ő visszanéz az esten át, csak néz, és meg sem ismer.

talán most, talán majd a jövő héten.

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sűrü panaszommal jobb ha hallgatok. Tűrök és törődöm engedékenyen: mint Izsák az atyját, én se kérdezem, mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, szófogadó szolga, ami hátra van. Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem eleget? miért vakitottál annyi nappalon, ha már ragyogásod nem lehet napom? Halálom után majd örök öleden, fölpanaszlom akkor, mit tettél velem, karjaid közt végre kisírom magam, csillapíthatatlan sírok hangosan! Sohase szerettél, nem volt pillanat, ennem is ha adtál, soha magadat, örökkön-örökké sírok amiért annyit dideregtem érted, magamért! Végeérhetetlen zokogok veled, ahogy szoritásod egyre hevesebb, ahogy ölelésem egyre szorosabb, egyre boldogabb és boldogtalanabb.

— Miklós Radnóti

Hozzád forrasztanak a csókjaim, ahogy fészküket az ereszhez csókolgatják a szomjas fecskék. Ölelgetésed úgy kötözget köréd, mint madár a fészkét szálankint illesztgeti ághoz. Szerelmed átfog, mint madarat a szárnya, – s ha ökölbe szorít a küzdelem haragja, befelé fordult könnyeimet te tűröd.

Olvas. Magyar szerzőtől. Valami életregény. Én egyre kevesebbet olvasok, amikor igen, többnyire tekintetekből. Csak az övéből nem, folyton lesüti. Surrognak a lapok, gyorsan halad. Igazi fogyasztó, én meg haszonélvező, mert amit elolvas, elmeséli. Kiönti a szereplők lelkét, személyiségeket vesz föl, tobzódik a stílusban, megéli. Már halkan szuszog, háromszáz oldallal mellkasán. Leveszem a szemüvegét, óvatosan kiveszem a könyvet az ujjai közül, lekapcsolom a kis villanyt. A hunyt szemek körül apró ráncok, idáig észre sem vettem. Így a legszebb. Most sem hallja, hogy szólok: a szemhéjak mögött talán épp minket olvas tovább.