HĂĄt elhoztam.
ElsĆ lĂĄtĂĄsra.
A szakadĂł esĆs hĂ©ten elkezdtem letakarĂtani, lekapargatni rĂłla a felesleges matricĂĄkat, kĂ©t hĂ©t lett belĆle, nagy kĂŒzdelem volt. Közben elvittem a kerekeit centĂroztatni.
FehĂ©r abroncsok! đâ€ïžđ
Az elsĆ vĂĄltĂłrĂłl kiderĂŒlt, hogy nem rossz, hanem csak be van rohadva a bowden, emiatt aztĂĄn a vĂĄltĂł is elzsibbadt, a hĂĄtsĂł fĂ©ket az Ăv felsĆ felĂ©re pakoltam ĂĄt.
KĂ©t hĂ©t utĂĄn vĂ©gre mentem egy kört, kicsit fura a kormĂĄny, a fogĂĄsa pont a kormĂĄnyszĂĄr vonalĂĄba esik, nem kell elĆre hajolni. A hĂĄtsĂł vĂĄltĂłt finomhangolni kell, Ă©s milyen fura, hogy a bowden vĂ©gĂ©n nincs lezĂĄrĂł kupak, hmm Ă©rdekes, essĂŒnk neki.
KiderĂŒlt, ez nem is bowden, hanem merev huzal, Ă©s ezek a krokodilfogak, pontosabban a völgyek pozicionĂĄljĂĄk a sebessĂ©gfokozatokat:
Ez kb olyan, mint amikor a mai gyerekek Ă©rtetlenĂŒl nĂ©znek a tĂĄrcsĂĄzĂłs telefonra đ
A nyolcvanas Ă©vek elejĂ©n gyĂĄrthattĂĄk, Ă©s most itt a dilemmĂĄm, hogy cserĂ©ljem-e modernebbre? MƱködik, csak szeretnĂ©m a vĂĄltĂłkarokat a markolathoz felvinni, ami Ăgy elĂ©g komplikĂĄlt.












