#verseny

Ezt egy jó versenyek könyvelem el magamba. Mindegyik fogásba maradt még 2,5-5 kiló körül és a vágyott céltól elég messze végeztem. 167,5/120/190

Összességében nem vagyok csalódott. A súlyomat bőven tudtam hozni(64,8 al mérlegeltem). Összeszedetten tudtam platformra állni, 5 kiló ment is totálra és az a rohadt 120 is repült végre a padon. Ősszel CSB addig meg építkezünk.

Most pedig egy kis megérdemelt lazítás.

ha ez egy egyszemélyes verseny,

hogy állhatok folyton vesztésre

Senki sem szeret veszteni. Ezt, gondolom, tényként kezelhetjük. De sokszor muszáj kockáztatni, mert a nélkül nem lehet új dolgokat kipróbálni. Bevallom, én is összeszorított foggal megyek bele azokba a helyzetekbe, amiben eleve vesztesként indulok, amikor tájékozatlan és gyakorlatlan vagyok valamiben. Megválogatom, hogy ki lehet a társam a kalandban. Mert a kipróbálás mellett nem szeretném annak a terhét is, hogy valaki kinevet az ügyetlenkedésemért. De nem mindig van választásunk. Számtalan módon lehet megalázni egy kezdőt. Én sokszor úgy vagyok vele, hogy a megalázást az ismeretanyag megszerzésének részeként könyvelem el, összeszorítom a fogam és elviselem, mert tudni akarom azt a dolgot. De nem felejtem el és nem bocsátok meg. Na, nem olyan módon nem, hogy bosszút állok vagy örök időkig dédelgetem magamban a haragomat és mindig oda-oda szúrok, egyszerűen csak már sosem kerül le az illetőről a címke: geci a kiszolgáltatottakkal.

Alapjáraton én nem versenyzek. Egyszerűen semmit nem jelent nekem a győzelem. Picit még zavarban is vagyok tőle, mert többnyire a bármiféle győzelem, főleg egy szoros versenyben, csak szerencse kérdése. Arra legyek büszke, hogy véletlenül én győztem? Nevetségesnek érzem 1-2 pontos győzelem miatt örömtáncot járni. Ha meg a többiek nagyon lemaradtak, akkor inkább kínos a dolog mint élvezetes, mondjuk egy játéknál, mert akkor ők biztosan nem érzik jól magukat. Arra büszkének lehet lenni, ha mindenki másnál látványosan több energiát, lelkesedést, lemondást, erőfeszítést tettem valamibe, és ez kidomborodik, és megmutatja, hogy tessék, meg lehet csinálni, csak jelentősen több energiába, lemondásba, munkába telik. De azért akkor is zavarba esek, ha kiemelnek a többiek közül. Mert csak egészen jó barátok tudnak igazán örülni az ember sikerének vagy győzelmének.

Ha megérzem az irigységet, az összetör. Egyszer a pszichológus mondta nekem, hogy "nem lehet, hogy XY irigy magára, azért viselkedik így?" Teljesen összetört a gondolat, hogy akit szeretek, az érdemtelennek tart arra, hogy sikeres legyek az adott dologban. Ha érdemesnek tartott volna, akkor elismeri, és azt mondja, hú, ezt nagyon klasszul csinálod, mesélj róla, én is szeretném, beszéljünk róla, stb, stb.

Nagyon szeretem amikor a barátaim meglepnek egy-egy apró önismereti vallomással. Ami lehet az is, hogy éppen irigyeltek. Olyankor összemosolygunk, és nagy szeretetet érzek, hogy ennyire jóban vagyunk, hogy elmesélik. Megpróbálom elmondani, hogy minden látványos dolognak ott van az árnyoldala is, amit nem szívesen mutatunk meg. Az árnyoldal körbejárása többnyire enyhíti az irigységet. Mert arra irigy az ember, hogy azt hiszi, a másiknak az ölébe hullott valami, ami neki is kéne, de nem kapta meg. De ismerve az egészet, talán már nem is kellene.

Néha irígy vagyok. Hajj, nagyon nem szeretem, és a pszichológus is az orromra koppintott. Ejnye, magából az irigység beszél! Uh, az leforráz. Sértve érzem magam, hogy kicsinyesnek látszom :D Érdekes, hogy érzelmi dolgokra szoktam irigy lenni nem vagyonra, fizikailag birtokolható dologra, anyagi vagy szellemi sikerre. Mit tud ő, amivel birtokolja valaki figyelmét, jóindulatát, ragaszkodását? De aztán én is megtudom az árnyoldalt, és már nem irigykedem, esetleg együttérzek vagy mégrosszabb, szánom őt.

Valaki 25 évesen lett vezérigazgató, és 50 évesen meghalt,

míg valaki 50 évesen lett vezérigazgató, és 90 évig élt.

Valaki még mindig egyedülálló, míg az osztálytársak közül valaki már nagypapa lett.

Obama 55 évesen vonult nyugdíjba, Trump pedig 70 évesen kezdte.

Ezen a világon mindenki a saját időzónája alapján él.

Előfordulhat, hogy a körülötted lévő emberek egy része megelőz, és néhányan mögötted állnak.

Mindenki a maga versenyét futja, a maga idejében.

Ne irigyeld őket.

Ők az ő időzónájukban vannak, Te pedig a tiedben.

Nem késtél el.

Nem vagy korán.