#versem

Elég egy szó és hangod hallására lenyugszik a lelkem.

Egy pillantás és érzem hogy a szemeid átölelik a testem.

Elég egy mosoly és újra megtalálom a boldogságot, amit már rég elengedtem.

Egy nevetés és az ölembe borul a világ összes szeretete.

Elég egy érintés, és ekkor szoktam magamra találni.

Egy ölelés, ami felmelegít és örökké elfelejtek fázni.

Elég egy csók, hogy a lágy ajkaid megmutassák milyen a fény virágzása egy sötét éjen.

sok dolgot tanultam apától.

ő mutatta meg például,

hogy az életben semmi sem

örök és állandó.

de nem lehetett volna

- persze csak úgy kérdezem -,

esetleg, de úgy mégis,

hogy halál nélkül

pipáljuk ki ezt a leckét?

sok dolgot tanultam anyától.

ő mutatta meg például,

hogy az életben erővel

minden túlélhető.

de nem lehetett volna

- persze tudom a választ -,

esetleg, azért mégis,

hogy apával együtt

Minden jogom megvan, hogy csak jót reméljek.

Hisz tudod, őrangyalaim eddig se henyéltek.

Te is egy mást, én is egy mást

A világon mindenki művész lett

Eddig akivel találkoztam, a szeretet művészetének élt

Hisz szeretni mindenki tud, de alkotni már nem biztos

Tudod..

Tudod,

soha nem bántam meg,

hogy megszerettelek,

pedig felbolygatta ez a szeretet

az egész életem,

Tudod,

soha nem csalódtam benned,

pedig sokszor nem értettem

a cselekedetedet,

sokszor féltettelek,

leginkább magadtól féltettelek,

Tudod,

lassan fogynak körülöttem a dolgok,

a dolgaim,

vagy messzire kerülnek tőlem,

vagy csak én távolodok,

ahogy szakadoznak a szálak,

az érzés egyre jobban magához láncol,

Tudod,

mikor megkönnyezek valamit,

ami szép volt,

megvigasztal a gondolat,

hogy lakozik bennem egy csoda,

ami nem hagy el,

amit nem vehet el tőlem

sem az irigység

sem a rosszindulat,

Tudod,

ebből az érzésből táplálkozom,

miatta össze sem csuklom,

ha elesek is, érte felállok,

ha sírok is elmosolyodok,

talán,

ha végleg elalszom,

Drágalátos kisbarátom,

Miért vagy te,  az ideálom?

 Az a sötétbarna szemed tenné,

És ezt tenne engem tehetetlenné?

Vagy a vörös kis ajkad,

Amellyel szerelmed csókolgattad.

Te sajnos  nem ismersz engem,

Én  peddig miattad vagyok életben. 

Miattad sokat véreztem,

Mikor rájöttem szerelmedben vészeltem.

ha te lennél a Carmina Burana tételei

közé erőszakolt büfészünet,

hiába kínálná Ókovács Szilveszter térden állva,

az Opera Café némán visszhangzó

falai között a pogácsát,

inkább maradnék veled,

egy üres nézőtér bársonyülésében