“Mi mindig,

mindenről elkésünk.

Késő az álmunk,

a sikerünk

szívünk, nyugalmunk, ölelésünk

Megtehetnéd - a kedvemért -

Hogy lábujjhegyen távozol.

Halkan csukod az ajtót életemre.

Elmész szépen, és nem kukucskálsz,

ki tartana maga mellett romlott lelket-?

ki emelne keze közé élettelen testet-?

ki nézne bele egy ördög szemeimbe,

ha az csak messziről ígérkezett óceánnak-?

mondd, ki akarja a poklot megjárni-?

ki az,

s, ha majd útra kelek,

mindent, ami van nekem

a szemeim alatti táskában

Hazudnék azzal a szóval, hogy

szeretlek.

Zivatarrá változtattalak,

azt akarom hogy

az én szemfogam fúródjon

a bőröd alá

hogy még azt is elfelejtsd

egyáltalán szerettél e volna ágyba bújni

vagy csupán

kinyitom a szemem

semmi üzenet

az a rádöbbenés

a fájdalom

hogy

Meg akarlak érinteni.

Nem úgy, ahogy szokás-

Nem úgy, hogy a hideg rázza minden porcikád.

Látlak,

A felhők alatt,

Vagy a felhő vagy.

Kedvencem az összes,

(...) létezésünk a másikhoz

simul, akár egymásba írt testek, összes

mozdulatomban téged kereslek, ahogy egy