#udvitthon

Gondolataim töriórán:

Nem kell, hogy a vacsit is én főzzem. Apukának is van két keze, tud olvasni, van net, receptkönyv... Felejtse el a kurva újságját. Emelje fel a seggét, és segítsen, ha kell!

Na, de mi az előzmény?

Viktoriánus kor. (A királynőről persze nincs kép a tankönyvben... Mindenütt csak pasik.) Osztálytárs felhozza a női egyenjogúságot. Tanárnő első körben, a szokásos kedves, kritikus mosollyal az arcán elmondja, hogy az első világháború alatt a nők bebizonyították, mire képesek (hiszen nekik kellett rengeteg feladatot ellátni, míg a férfiak a fronton küzdöttek), és ez lehet a kulcsa minden mozgalom sikerének. Amint egy társadalmi réteg bizonyít elérheti, amit akar. Bölcs és igaz szavak, de amit ezután mesélt...

A szocializmusban nőtt fel, ahol elmondása szerint nyomatták rendesen az egyenjogúságot. (Vidám traktoros nővel a Rákosi-korban... Azta!) Aztán idézett az olvasókönyvükből. Életképek. Nem pontosan így, de ez volt a lényeg:

"Pistike apja ezzel és ezzel foglalkozik. Édesanyja is a TSZ-ben dolgozik. Amikor apa hazaér, leül a fotelbe, és újságot olvas. Édesanyja közben a vacsorát főzi."

Ekkor gondolkodott el a kicsi Tanárnő, hogy talán nem is érte meg ez a női egyenjogúság, hogy "még a vacsorát is nekem kell főznöm"?

Így kellett rájönnöm, hogy még az olyan okos emberek, mint a Tanárnő is csapdába esnek (estek),

mert az emberek ennyire hülyék itthon az ilyen témákhoz.

Szóval ez a szocialista feminizmus? Dolgozz, légy egyenjogú, de attól még főzzed csak azt vacsorát, amíg én ülök a fotelben, mint egy kiskirály.

Az ember már kisgyerekként megtanulja, hogy a mumus nem létezik. Mégis, valamilyen külső erő hatására még felnőtt korában is fél tőle. Sőt, gyűlöli. Holott semmi oka rá.

Sokszor pedig azt sem tudja, ki az, mi az, de azt hiszi, ő az.