#terasz

Felülmúlhatatlan érzés volt. Köszönöm...

Annyira halálosan unalmasan telt a vasárnap, hogy nincs mit írnom. Végre kizöldítettem a teraszt, és most lehet nézegetni, hogy mit csinálnak odakint a növények. Van egy kórházszekció, van vagy négy növény ami a tél alatt vagy épp az elmúlt hetekben ledobta az összes levelét. Most kikerültek (ezek olyan kinti-benti növények) és várom, hogy a levegő, a napfény meg a víz meggyógyítja-e őket. Kikerültek a kis palánták is amiket idebent dédelgettem. Bent olyan erősnek látszottak, de odakint, szegények, annyira kis védtelennek tűntek. Sütöttem kenyeret. (nem szoktam) és nem lett jó. Álltunk hárman a konyhaajtóban, a kezemben a kilós kenyér, és csipegettük, mint a madarak. Hogy az íze jó, csak az állaga... A fiam szerint, ha azt mondtam volna, hogy ez egy bazi nagy pogácsa, akkor szerinte tökéletes. De kenyérnek fura. Eldöntöttük, hogy felszeleteljük, és megpirítjuk, és/vagy odadjuk a kutyáknak. A recept amúgy a kenyérsütőgép saját füzetében volt, mint tuti recept. Lehet, hogy rossz volt a fordítás és az eredetiben pogácsa szerepelt. :D

Az ágyán feküdtünk. Veszekedtünk, talán ez volt az első igazi veszekedésünk. De kellett ez már mindkettőnknek. Meg kellett beszélnünk a dolgokat ehhez kétség sem fért.

Előző este sírtam. Nem kicsit és ez bántotta őt. Engem pedig az bántott, hogy nem mondhattam el miért sírtam.

Engem ölelve arca nagyon közel volt az enyémhez, szemeivel arcom fürkészte. Sóhajtva megrázta a fejét.

- Nem akarlak mégegyszer úgy látni, mint tegnap... - motyogta rekedtes, mély hangon s fejét a vállamba rejtette.

- Sajnálom - suttogtam és kezemmel a hajába túrva becsuktam a szemem.

Éreztem a közelségét, és kissé bűntudatot éreztem, mindezért. De felesleges volt ami megtörtént az megtörtént. Látott összetörni, mikor azt akartam, hogy soha senki ne lásson úgy. Fájt érte a szívem, mert pontosan tudtam mit érez.

De ott a haját cirógatva csak azt tudtam biztosan, hogy együtt megoldjuk. Megoldjuk, mert meg kell oldanunk.

Kéz a kézben kell végig sétálnunk az élet rohadt, és olykor szörnyű kanyargós útjain, hogy a végén idősen ott legyünk a kertünk teraszán és azt mondhassuk