Képzeld el, hogy egy pénz vagy.
Megterveztek és kinyomtak, amúgy ez milyen szép áthallás, és meghatározták az értékedet, már akkor amikor terveztek. Úgy gondolták, hogy átlagos váltópénz vagy, egy ötvenfilléres mondjuk, az anyag is közepesen tartós, a széle érdesre recézett, ilyennek kell lennie, a rajzolata összeszedett, de nem hivalkodó, csak egy egyszerű váltópénz. Elindulsz az utadon, és adnak vesznek, és alig érezhetően de kopsz és egy-két ember félretol vagy el se veszi a visszajárót, mások hordoztak sokáig a zsebükben míg végül valamiért veled fizettek, és biztos volt olyan is, hogy dacosan elgurultál a pult alá, és le se hajoltak érted. Aztán lehet, hogy egy köcsögben lapulsz évekig. Egy rakás más, régebben használatos váltópénzzel együtt. Látod magad körül a húszfilléreseket meg alumínium egyforintosokat, réz kétforintost is, és hiába más az anyaga, tudod, hogy nem ér többet, hiszen már nincs forgalomban. Gondolom, a pénzek is beszélgetnek egymás között. Sztorizgattok róla, hogy ki hol járt, de nem gondolja egyik sem, hogy bármi várna még rájuk. Már nem fogadnak el a boltban, de még nem vagy elég régi, sajnos nem tudsz elég gyorsan korosodni, hogy legalább az növelje az értéked és közben nem múlik az érzés, hogy vertek belőled kettőmillió ötszázezret, ez rohadtul lehangoló. Nincs benned semmi, de semmi különleges, semmi egyedi és semmi, ami a köcsögben lapuló pénzek között különlegessé tenne. Hallottad is ezt elégszer. Hagyja csak az aprót, nem kell visszaadni, meg hajj, amikor még ennyi volt egy fagyi, de ma már szart se ér, majd jó lesz alátétnek. Próbálsz összesimulni más pénzekkel, de nem sikerül, nem illik össze a rajzolat és néha mintha csak a kosz ragasztana egymáshoz, brrr! Már annyian beletúrtak kíváncsian a bödönbe százast vagy kétszázast remélve, hogy a kotorászó kéz már nem hozz lázba.
Lehet véletlen, hogy éppen azt az ötvenfillérest veszi ki valaki a bödönből és nem egy másikat. Tényleg nincs benne más, csak az, hogy belekotort a bödönbe és az maradt a kezében.
De lehet, hogy volt ott egy pillanat, amikor az az ötvenfilléres belesimult abba a kézbe és valahogy szándékosan szorult a keresgélő ujjak közé?
Már, ha feltételezzük, hogy egy váltópénz tud váltani a sorsában is.
A kérdés, hogy a keresgélő is százast keresett vagy csak élvezte a keze nyomán a furcsa csörgést ahogy a pénzek egymáshoz súrlódtak, ütődtek.
Soha nem kérdezte meg senki, hogy mit keresett.
Az ötvenfilléres további sorsa bizonytalan. Csak azt lehet tudni, hogy most ott lapul egy pénztárcában és járja a világot. Amikor kinyílik a pénztárca, az ötvenfilléres kikandikál. Ám akárki kerül mellé, senki sem hasonlít rá. Senkire sem hasonlít ő sem. Egyedi, különleges és mialatt mindenki más cserélődik, ő mindig marad.