#sarti

🎞️ilford Pan F 50 📷Kodak Retinette ib, 🧪developer unknown

Évtizedekre visszaemlékezve, nem volt ilyen. Hogy ilyen csend legyen bennem, ilyen béke. Sartira utaztam busszal, és egy idős nő ült mellettem. Kellemetlenül kezdődött az utazás, mert késve érkezett és én addigra bevackoltam magam az ablak melletti ülésre, gondolva, hogy szerencsém van, kényelmesen utazom majd. A gyerekeim mögöttem levő két ülésen ültek (és kibaszott 24 órán keresztül szórakoztatták magukat valami angolnyelvű játékkal amiben abszurd kérdésekre kell válaszolni. Például, ha egy lakatlan szigetre kerülnél és a társad meghalna, ennél-e belőle). Szóval jött a nő és közölte, hogy az az ő helye. Pfff... a külső ülés baromi kényelmetlen volt, mert nem volt minek nekidőlni, de legalább a lábamat kinyújthattam a keresztfolyosóra. (egyébként visszafelé viszont csodás volt, mert a nő nem utazott vissza csak egy későbbi turnussal úgyhogy két teljes ülésen laktam, aludtam, nyújtózkodtam és mindenki utált engem az egész buszon :D) Szóval a nő nem bírta a csendet egy idő után és elkezdett beszélni. Ha jól emlékszem 10 órán át beszélt hozzám egyfolytában. Iszonyatos kín volt. De volt benne egy érdekes dolog. Hogy azt mesélte, hogy elvált már sok éve, és azóta nagyon jól van. Évente egyszer elutazik Sartira egy hónapra. Kirándulgat, közben gyümölcsöt szed, abból lekvárt főz (elképzelhető, hogy azt hazacipeli utána a busszal), mindenféle ételeket kipróbál, egy rakás ismerőse van már Sartin, azokat végiglátogatja. Akármennyire ellenszenves volt eleinte, tagadhatatlanul áradt belőle valami irigylésreméltó szabadságszag. Egy szó sem esett problémákról, szar kapcsolatokról, fájdalmakról és félelmekről. Csak a világ csodáiról beszélt. Igaz, 10 órán keresztül. Akkor, Sarti felé utazva, én elképzelni sem tudtam, hogy milyen az, amikor csend van belül, és csak nézed a tájat, gyönyörködsz és együtt hullámzol a világgal valahogy úgy, ahogy én csak a víz alatt, búvárkodás közben érzem magam. Mindent beborít a csend.