#myspirit

Soha nem láttak téged igazán — csak használtak. A személy, akibe beleszerettél, a te reményeidből, kedvességedből és szeretet iránti szükségletedből épült fel. Miközben te őszinte szeretetet és hűséget adtál, ők a sebezhetőségeidet gyűjtögették — hogy később fegyverként használhassák ellened. Minden pillanat, amikor megnyíltál, minden alkalom, amikor adtál még egy esélyt, ők jegyzeteltek — hogyan tarthatnak tovább irányítás alatt.

Végül megjelennek a repedések. A báj elhalványul, elkezdődik a gázlángolás, és az a személy, aki valaha különlegesnek éreztetett, most már azt éri el, hogy megkérdőjelezd a saját értékedet. De te még mindig kapaszkodsz — abban reménykedsz, hogy visszatér az a szerető oldala, nem tudva, hogy az a személy sosem létezett. Az egész csak egy előadás volt.

Mire végre meglátod az igazságot, a kár már megtörtént. Kimerült vagy, összezavarodott, összetört szívvel, és azon tűnődsz, hogyan nem vetted észre korábban. De ne hibáztasd magad — a nárcisztikusok mesteri manipulátorok. Ők nemcsak hazudnak neked — azt is elérik, hogy kételkedj magadban, míg végül már a saját megérzéseidnek sem hiszel.

De abban a pillanatban, amikor felismered az igazságot, elkezded visszavenni az erődet. ❗️ ❗️ Nem pusztán egy "rossz" emberbe szerettél bele — hanem valakibe, aki pontosan tudta, hogyan kell a szerelmet megjátszani. ❗️ És most végre választhatod a valódi gyógyulást, a valódi igazságot — és végül a valódi szerelmet.❗️

Édesanyám, te kedves!

Lassacskán (1 év híján) több percet, órát, napot, hetet, hónapot, évet éltem Nélküled, mint Veled…. Ez fordított helyzetben milyen pozitívan is hathatna… De! Nem szomorkodom, tudom, hogy nap mint nap figyelsz engem, s egyengeted utamat ebben az ‘élet’-nek nevezett vad dzsungelben…

Nem tudom mit csinálnék Nélkületek! Köszönöm!

…15…

A kezét szerettem,

azt a simogató két kezét.

Azt a segítő két kezet,

ami eltolta előlem

a napot takaró felleget.

A szemét szerettem,

azt a mindig fénylő kék szemét.

Azt a ragyogó kék szemet,

amibe ha belenéztem,

kigyúlni láttam a fényeket.

Az ölét szerettem,

azt a puha, ringató ölét.

A mindig fogadó ölet,

ami óvott, s én nem féltem,

és hittem: a jövő szép lehet.

A lelkét szerettem,

azt a jóságos, tiszta lelkét.

Azt, ki értem bármit megtett és tette, ha nem is kértem, a tehetőt s a lehetetlent.

Őt magát szerettem!

S körülötte a mindenséget.

És ami tőle volt: mindent!

Édesanyámat, ki itt van velem,

pedig már réges-régen elment!

(Pete Margit verse)

~ Király Eszter

(www.kiralyeszter.com)